Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Az idő változatlanul kiváló, 20-23 fok (tegnap éppen 23 volt), napon persze több, semmi ok a panaszra. A tömegközlekedés működik, az oktatás rendben van, az egészségügy Európa (és talán a világ) legjobbjai között, a szociális háló a helyén, az infláció alacsony, a hajléktalanság majdnem ismeretlen, és inkább önkéntes, mint kényszer, az egyház nem kunyerál, hanem szolgáltat, az emberek nyugodtak és vidámak. A világháborús készülődésnek sem látni még nyomát, a kormány a feladatait végzi, nem a lakosságot riogatja. Szóval mondhatjuk, hogy minden a legnagyobb rendben van. Granadában.
Az eurózóna üzleti hangulata mélyponton, a legfrissebb adatok gyakorlatilag megfojtották a gazdasági fellendülés reményeit – jelezte elemzésében az Economx gazdasági portál. Franciaországból minden eddiginél rosszabb hírek érkeztek, a legfőbb kereskedelmi partnerünk, Németország pedig jó ideje kínlódik, és még az eddig válságállónak tűnő szektorok is visszaestek.
Magyarország számára kis, nyitott gazdaságként nagyon nem mindegy, hogyan teljesít az eurózóna – gazdaságunk jelentősen függ az exporttól. Ha van külső kereslet, tudunk növekedni, ha nincs, nehezebb.
Ezért is aggasztó az euróövezeti beszerzésimenedzser-index (BMI) legfrissebb, a vártnál jóval kedvezőtlenebb száma. (Index)
Történt mindez nagyjából nyolc perccel az után, hogy népünk bölcs vezére diadalittasan bejelentette a jövőre tervezett három százalékos gazdasági növekedést, a béke költségvetését és a bérmegállapodást. Legalább egy napot vártak volna a bejelentéssel, annyi idő általában elég szokott lenni a híveknek a felejtéshez, de percek alatt talán még az elkötelezett szektatagoknak sem megy. Persze ez csak abban az esetben jelent problémát, ha össze tudják rakni a lényeget legalább, tehát értik, amit olvasnak. Ha esetleg nem értik, akkor semmi gond, jólvanazúgy.
Lázár János, vagy valaki más már igazán megérdemelne valami rangosabb kitüntetést. Jó, nem pont Nobel-díjra gondoltam, de legalább egy valamilyen kereszt, esetleg Kossuth-díj csak dukálna, mert ami a közösségi közlekedésben történik, azt illő lenne méltó módon elismerni. Az egy dolog, hogy hidegben, melegben, esőben és hóban lényegében maga alá sz…enderedik a vasúti közlekedés, de az már talán sok lesz egy picit, hogy hovatovább sehonnan sehová nem lehet eljutni vonattal az országban. Akik kalandtúra reményében váltanak jegyet – már persze csak akkor, ha éppen működik a rendszer, s lehet jegyet váltani -, azoknak nem gond, ha harminc kilométert öt óra alatt tesz meg a vonat, de sokan suliba, vagy munkába szeretnének eljutni, nekik azért valószínűleg nem egy kimondott süvegcukor az, ami mostanság történik.
Lesz folytatása az Aranycsapat mítoszának; ha Sárosiék és Puskásék eljutottak egykor a csúcs közvetlen közelébe, akkor az utódoknak is képesnek kell lenniük erre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Múzeum megnyitóján hétfőn Budapesten.
Amikor másfél évtizede hozzáfogtunk, hogy újjáépítsük a magyar labdarúgást, a világ és a magyarok kedvelt sportága itthon romokban hevert. Szinte hihetetlen, hogy amiben egykor a világ legjobbjai között voltunk, abban fél évszázad alatt csaknem eltűntünk a térképről – idézte fel a kormányfő.
Hozzátette: hiába számított Magyarország a labdarúgásban nagyhatalomnak, a vasfüggöny mögé zárt, elszigetelt, erőszakosan amatőrré tett és államosított, korábban virágzó profi labdarúgó élet lassan hozzászürkült a kommunisták egyhangú világához. (MTI)
Változatlanul nem vagyok oda a fociért, de legalább nem is értek hozzá. Körülbelül tudom persze, hogy miről szól, de ennyi. Így csak tippelni tudok arra, hogy egy nemzetközileg is elismert, jó csapat felállításához messze nem elég az, ha a miniszterek elnökének ez a kedvenc sportága, és ő nagyon akarja, hogy legyen egy jó csapat. Most nem arról beszélek, hogy szerintem Orbán Viktor alapvetően nem is érti a csapatsport lényegét, mert ő képtelen csapatban gondolkodni. Hanem arról, hogy egy ilyen sikercsapat rengeteg tényezőn múlik. Én nem hiszem, hogy Magyarországon ne születnének nagyon tehetséges reménybeli focisták, mert bizonyára születnek. Aztán lesz belőlük műbútorasztalos, tornatanár, zongorahangoló, kőműves. Mert nincs, aki felfedezze őket, aztán tanítsa, segítse, nevelje. Valami – és biztos, hogy nem csak egy valami – hiányzik az egyenletből, és Orbán Viktor beleöntheti az ország összes pénzét a fociba, ezen az sem fog tudni változtatni. Amúgy pedig – bár nem feltétlenül keresek értelmet, vagy akár logikát abban, amit a miniszterek elnöke összehord – szerintem az Aranycsapat döntő részben a kommunisták egyhangú, szürke világában tündökölt. Szóval ezt a kijelentést talán érdemes lenne ismét átgondolni. Vagy nem.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ne beszéljen a nők elleni erőszakról – üzente a kormányszóvivő a Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videóban az ellenzéki politikusnak.
Úgy folytatta:
te beszélsz, aki lehallgattad, felvetted és elárultad a volt feleségedet; te, aki lehallgattad, fenyegetted a volt barátnődet; te, aki a saját munkatársnőidről úgy beszélsz, hogy agyhalottak, tehetségtelenek és alkalmatlanok? (MTI)
Jó, bevallom, már nekem is erősen kínos, ahogy a Fidesz kilöki azt a néhány nőt a színpadra, akik valahogy helyet kaptak a nőügyekkel nem foglalkozó pártvezér körül. Most egymáson keresztülesve kérik ki maguknak, háborodnak fel és – bocsánatot kérek a háziszárnyasoktól – rikácsolnak. Én mondjuk eddig nem is tudtam, hogy Vitályos Esztertől kell engedélyt kérni ahhoz, hogy valaki valamiről beszélhessen. Nem mondom, hogy nem áll távol tőlem az a hajcihő, ami Magyar Péter és az exei között zajlik, de emlékeim szerint egyik esetben sem ő volt a kezdeményező fél, nem ő akarta lejáratni nyilvánosan egyik hölgyet sem, hanem azok akarták őt – és aligha saját elhatározásból – beletaposni a talajba. Hogy egyik esetben sem úgy sült el a dolog, ahogy abban a propagandapápa reménykedett, az már legyen az ő bajuk. Tényleg nem értem, Vitályos Eszter mit keres ebben a történetben. Ő is Magyar Péter barátnője volt? Nyilván nem. Akkor meg?
Mindegy, ez az ő dolga. Az enyém pedig az, hogy jó ébredezést, szép napot kívánjak mindenkinek. Mi majd hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy mindig szoktunk.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.