NEHAZUGGY

A becsapódást megérezzük majd. De az is lehet, hogy akkor már semmit nem fogunk érezni

Vogronics András | November 1, Péntek | 19:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,079,897 forint, még hiányzik 920,103 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Üdvözlök mindenkit itt a brüsszeli megszállás sújtotta, mindenféle külső és belső ellenségektől szenvedő, azokkal folyamatosan harcban álló, Magyarországnak nevezett végvárban, ahol Júdás nevű várkapitány folyamatosan küzd, harcol és futószalagon veri vissza a ránk támadó ellenségeket. Reggeltől estig. A Covid apropóján a fürkésző és portyázó titulussal felruházkodott teremfocista is rendületlenül repked, a legboldogabban nyilván keleti irányba, mint Daenerys Targaryen, a Sárkány-ház leszármazottja az ő háziállatán. A nagy különbség az, hogy az előbbinek egy honvédségi, Falcon típusú luxusrepülőgép áll a rendelkezésére, azzal teszi meg a sokszor több ezer kilométeres utakat. De ő megy fáradhatatlanul, feláldozza magát értünk, vagy ha értünk nem is, a NER-klán érdekében.

Mert nem csupán a természeti katasztrófák, de harmadik éve a szomszédban dúló véres rablóháború is folyamatos éberséget és harci készültséget igényel a mi bölcs és igazságos uralkodónk részéről. Jó, néha eltűnik a szemünk elől, akkor elmegy nyaralni valahova, majd miután kipihente magát, visszatér és harcol tovább ~~a saját népe ellen~~. Elképzeltem Dobó Istvánt, ahogy a török éppen ostromolja a várat, ő meg felpakolja a szekerét és leugrik a Balatonra pecázni egyet, majd feltöltődve visszatér az egri pokolba, és ott folytatja, ahol abbahagyta.

Mert itt háborús veszélyhelyzet van, meg folyamatos migrációs fennforgás van, meg járványügyi mit tudom én, mi van. Igaz, hogy a tomboló világjárvány alatt nagy dérrel és dúrral beígért maszkgyár és vakcinagyártó üzem azóta sem épült meg, vagyis nem ontja magából a betegség elleni védőszereket, de kit érdekel, ki emlékszik már arra? Pedig kellene, mert állítólag ismét nyomul a Covid sokadik mutánsvariánsa, az időseket már rég be kellett volna oltani, de még nem értek ide az ellenanyagok. Valószínűleg a moszkovitáknak meg a kínaiaknak nem volt idejük ezzel foglalkozni, úgyhogy majd mindent a maga idejében. Természetesen amikor már itt lesz a baj, nem akkor, amikor még lehetne ellene tenni valamit. Olyan magyarosan, olyan Pató Pál urasan.

De ki vagyok én, hogy ezeket a piszlicsáré mulasztásokat számonkérjem azon a hétmérföldes gazemberen, aki az elmúlt 14 évben annyi mindent ígért és annyi mindennek az ellenkezőjét, hogy egy Révay-lexikonra hajazó könyvsorozatot meg lehetne tölteni velük, mégis még mindig ő a kormányzást helyettesítő árulás és hazudozás szupersztárja. Mert a hívei, mint egy igazi jó asszony, mindent megbocsátanak neki, ha kell. És sajnos folyamatosan kell, mert itt az ígéretek földjén valóban minden megmarad annak, ami: üres, pusztába kiáltott szónak, aminek soha semmi következménye. És hogy van-e értelme számonkérni, szembesíteni vagy egyáltalán kérdésekkel provokálni a birodalmi állampárt egyszemélyes vezetőjét ezek után is? Van. Természetesen van, hiszen attól, hogy a fékek és ellensúlyok már rég nincsenek benne nemhogy a rendszer működésében, de NER értelmező szótárából is kivágták, legalább mi maradjunk meg azoknak, akik vagyunk: demokratáknak.

Két hétig nem tartózkodtam a fronton, ettől függetlenül követtem az eseményeket, bár igyekeztem egészséges mértékben távol tartani magam az egyre fokozódó helyzettől. Ha valakit érdekel: jó szokásomhoz híven ezúttal sem sikerült. Arra jutottam, hogy ezzel a tragikomikus hazai helyzettel kapcsolatban folyamatosan deja vu érzésem van, miután koncentráltan szembesülök azokkal a hírekkel, amelyek folyamatosan szembejönnek. Miután már hónapokkal, évekkel ezelőtt megénekeltük azokat a lehetséges forgatókönyveket, amelyeket egyáltalán nem volt nehéz előrelátni és amelyek mára valósággá és ténnyé formálódnak a szemünk előtt, úgy érzem, hogy ismétlem önmagam.

Gondolok itt például a nagy gazdasági bummra – a szárnyaló GDP-re és egyéb adatokra -, a Nyugat halálára és a Kelet diadalára, az általános szemfényvesztésre, a mindenféle pártállami ötéves tervekre kísértetiesen emlékeztető nagyívű víziókra, a gazdaság önámítással feltunningolt motorjának lefulladására, a kanyarban, záróvonalon, biztonsági öv és fék mellőzésével történő előzgetésre és a szakadék irányába történő száguldásra, vagy a Pampalini-sisakban, egy lövésre alkalmas flintával az ellenségre vadászó idétlenkedésre, a brüsszeli szőnyegen állítólag kiosztott, jó helyre menő pofonokra, és annyi minden másra. Amelyekről évek óta lehet tudni, hogy csak üres lózungok, hablatyok és szemenszedett hazugságok, amiket azért tolnak a nép arcába, hogy magukat felmentsék, és legyen kire mutogatni, hárítani és kibújni a sosem vállalt felelőssége alól mindannak, amit Júdás hozott össze nekünk.

Nem, nem Nagy Márton, nem Matolcsy, nem Varga, nem a hisztérikus teremfocista, hanem ő. Ezek csak hasznos idióták és végrehajtóemberek, akik a nevüket adják ahhoz, amihez elméletileg egy normális országban a szaktudásukat szokták hozzátenni egy-egy tárca miniszterei. Nálunk ez természetesen nem így van, hiszen mi egy il fosztóképzővel ellátott berendezkedésű ország vagyunk, ami azt jeleneti, hogy mi nem a trendekkel együtt mozgunk, hanem ellenkezőleg: azokkal szemben. Mi egy olyan kísérleti laboratórium vagyunk, ahol Dr. Frankenstein Júdás Viktor azon dolgozik, hogy miképpen tudja feltámasztani azt, ami már meghalt. Hát így. Az ő beteg értelmezése szerint minket megszállt Brüsszel, nem mi csatlakoztunk hozzájuk a többség akarata és jogos igénye okán, nem mi akartunk NATO-tagok és a közös uniós piac szereplői lenni, nem mi akartunk jobb és élhetőbb országot, hanem az a geci Európai Unió erőszakolta ránk magát, mostanra meg háborúba is keveredett a Szovjetunióval, és folyamatosan cseszi el a jelenünket és jövőnket. Orbán hagymázas világában ez az intézmény az, amelyik bábkormányt akar a Tisza Párton keresztül a nyakunkba ültetni, és a független, semleges, szuverén, fiatal demokratákból álló patrióta rezsimet akarja a Szűzanya kegyelméből létrejött mélymagyar kipcsak uralkodóház által birtokolt Karmelita kolostor erkélyéről letaszítani. Egy olyan egy vérből és közös munkásakaratból született nemzeti köztársaságot akar megsemmisíteni, amit a fülkékben kitört forradalom gyermekei hoztak létre 14 éve ezen a szent helyen, vezetőnek pedig az idők végezetéig Júdás Viktort jelölték ki.

Innen szép nyerni. Meg onnan, hogy ez a narcisztikus küldetéstudat, Európa DNS-e még ezek után is úgy érzi, hogy amit ő elkezdett az még a horizonton sincs, nemhogy szó sem lehet befejezésről, eltakarodásról, még csak most kezdődik a java. Miközben látjuk, ami már évek óta nyilvánvaló: amibe belelavírozta magát, az ugyanabba az egy irányba mutat. A teljes pusztulás irányába. És ezt oly sokan nem értik és nem akarják elfogadni mai napig, hogy az már-már fizikailag okoz fájdalmat a többieknek. Úgy látszik, még tényleg nem értünk le a verem aljára, minden egyes nap jön még egy újabb csavar a lefelé zuhanás állapotában. Szerintem a becsapódást megérezzük majd. De az is lehet, hogy akkor már semmit nem fogunk érezni. Nem tudom, melyik lenne a jobb, egyelőre még létezünk, még vagyunk, és talán ez az egyetlen dolog, ami némi óvatos optimizmusra adhat okot. Semmi más.

Ceterum censeo: az orbáni rendszer bukni fog!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!