Október 23,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Ordítok Blog


Itt a vége

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,767,750 forint, még hiányzik 1,232,250 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A gazdasági zseni, és egyben fenegyerek a Portfólió fórumán mesedélutánt tartott, mert még mindig hisz abban, hogy pofázással el lehet fedni a gazdaság romos állapotát. Most úgy látja ő a gyönyörű szemével, hogy a harmadik negyedévben (sem) nem lesz olyan dinamikus a GDP növekedés, mint ahogy azt a piac várta. Azt nem feszegette, hogy a piac eleve gyenge teljesítményt várt, így, ha még ez a várakozás sem fog teljesülni – és ha Marcit kitolták a mikrofon elé, hogy készítse fel a kéményen csüngő kisembereket a dologra, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem fog teljesülni -, akkor az nem annyira jó hír. Hogy mégsem fakadjunk el sírva, azt ígérte a gazdasághoz mindenkinél sokkal jobban értő miniszter, hogy most ugyan szar a helyzet, nade majd jövőre, akkor aztán úgy kilő a gazdaság, hogy csak úgy tátjuk majd a szánkat reggeltől estélig.

Én nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én már a hívek helyében régebben belefáradtam volna az állandó csodavárásba. A magam helyében nincsen ezzel gondom, miután már mintegy másfél évtizede azt sem hiszem el, amit kérdeznek, nemhogy azt, amit mondanak. Olyan lehet a tartós csodavárás, mint akinek tudtán kívül beadnak egy nagyobb dózis potencianövelőt, majd kiviszik a sivatagba. Ott áll szegény – és nem csak ő áll -, azt sem tudja, hogy mi az ok, és még csak megoldani sem tudja a problémáját, lévén csak a homokbuckák vannak körös-körül. Hány éve hallgatjuk azt, hogy majd jövőre, majd a következő ötéves tervben, majd mindjárt jobb lesz, csak addig kell még kibírni fél lábon állva. És mi állunk a fél lábunkon, olyan 50-60 éve állunk, és várjuk a jót, mi majd mindjárt jön. Széthullik körülöttünk a világ, az ország már lényegében szét is hullott, de mi a nagy várakozásban észre sem vesszük.

Az talán sokak számára nem kérdés, hogy igen nagy a baj. Az ország szempontjából is nagy, de most legalább valamelyest ellensúlyozza a dolgot az a tudat, hogy Orbán Viktor, a NER és a kormánypárt is nyakig ül a trutyiban, és kivételesen nem látszik az alagút vége. Mármint a NER számára, mert az országlakók eddig is tök sötétben tapogatóztak. Igazából a nagy hadvezér, aki éppen olyan, mint a gazdasági csoda, ugyanis neki sem most van igaza, hanem majd igaza lesz, eltaktikázta magát. Csúnyán. Annyira csúnyán, hogy ebből már aligha tud jól – vagy nem annyira jól, de nem teljesen rosszul – kijönni. Megy most az általános nagy mesélés a várva várt gazdasági kiugrásról, de ennek a fene nagy optimizmusnak pontosan annyi alapja van, amennyi annak, hogy holnap lerohanják a Földet az idegen lények. Vagy egy kicsit kevesebb, mert ugye annak van némi realitása, hogy létezik intelligens élet a miénken kívül is – már amennyiben abban maradunk, hogy ez itt egy intelligens létforma -, de ilyen gazdasági környezetben javulásról, pláne látványos, kiugró javulásról beszélni minimum indokolatlan optimizmus.

Úgy tűnik, már napokat, heteket akarnak nyerni nerencék, talán már nem évtizedekben gondolkodnak. Most éppen a jövő év feléig szeretnék kihúzni valahogy, hátha közben történik valami előre nem látható csoda, amivel meg lehet nyerni a következő választást. De ahhoz az kell, hogy a társadalom és a választópolgárok szükséges hányada ne kételkedjen abban, hogy már csak tényleg egy kis ideig kell kibírni, és aztán jön a bőség, gazdaság, akkor már ők is érezni fogják a saját bőrükön a javulást, nem mindig csak hallanak róla, és nem mindig csak mások életéről szól majd. Hiszen eddig is ez volt; hinni kellett abban, hogy holnaptól jobb lesz. Hinni abban, hogy már máshol javul a tömegközlekedés, máshol jól működnek a kórházak, jön a mentő időben, van háziorvos, a beteg időben eljut a szakrendelésre, időben kezelik, operálják, csak még éppen ott nem ez a helyzet, ahol az illető lakik. Hinni kellett abban, hogy más településeken van bolt, posta, gyógyszertár, van gyerekorvos, van jó iskola, vannak képzett és jó pedagógusok, csak éppen ott nincsen, ahol az illető lakik. Hinni abban, hogy máshol már jók a fizetések, máshol már meg lehet élni normálisan a bérekből, csak éppen ott nem, ahol ő él. Most is ez lenne a feladat; porhintés, illúziókeltés, hazudozás, hamis álmok ráerőltetése azokra, akik hajlamosak elhinni az ilyesmit.

Csakhogy már túlságosan sokan ébredtek fel, túlságosan sokan engedték el a hazug álmokat, túlságosan sokan fedezték fel, hogy bizony máshol sem más, máshol sem jobb, mindenki szenved, máshol sem működik semmi, így aztán ő hiába vár és reménykedik abban, hogy végül hozzá is elérkezik az a sok jó, amit mások már élveznek, nem fog elérkezni. Túlságosan sokan ébredtek rá arra, hogy hazudtak nekik. Ez pedig mindennél veszélyesebb a hatalomra nézve, hiszen mindennek ellenére ez még mindig egy olyan ország, ahol – ha torz, ha manipulatív, ha hazug módon is – még mindig választásokon dől el, hogy ki kerül kormányra. És bizony most Orbán Viktor és bandája rosszul áll. Képtelenek kezelni ezt a helyzetet, nem találják a megoldást. Marad tehát a hazudozás, hátha jön valami varázslat, és megmenti a seggüket. Én őszintén hiszem és remélem, hogy nem fog jönni. Itt a vége.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.