Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Akilbek Dzsaparov kirgiz miniszterelnököt, aki munkalátogatásra érkezett Magyarországra – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A találkozón a nemzetközi ügyek kapcsán a béke fontosságáról beszéltek a felek, hiszen az ukrajnai háború károsan hat gazdaságaink illetve az országaink közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlődésére.
A kirgiz miniszterelnök kiemelte: elsősorban a mezőgazdasági és a vízgazdálkodási területen látja elmélyíthetőnek a kétoldalú együttműködést.
Áttekintették a két ország közötti stratégiai partnerség eddigi eredményeit, valamint Orbán Viktor novemberben esedékes biskeki hivatalos tárgyalásainak témaköreit – olvasható a közleményben. (MTI)
Nem akarom én lebecsülni egyetlen ország jelentőségét sem. A nemzetközi kapcsolatok rendkívül fontosak, Kirgizisztán meseszép ország, bizonyára van olyan terület, ahol együtt tudunk működni. Bár momentán egy sem jut eszembe. További pozitívum, hogy nem Orbán Viktor, vagy Szijjártó Péter röpködött oda egy talicska pénzért – pláne egy kamionnyi pénzzel, ami aztán misztikus módon felszívódott a magas hegyek között -, hanem a kirgiz elnök jött ide. A mezőgazdasági együttműködés keretében gondolom gyapotot fogunk venni, mert más arrafelé nem nagyon terem meg úgy, hogy abból exportálni lehessen. Hogy mi mit fogunk tudni oda eladni, az még nem világos, de talán lesz majd piaca a téliszaláminak, vagy a 12 ezer forintos pirospaprikának. Kirgizisztánban az egy főre jutó GDP 940,9 USD (Magyarországon 16 124 USD), csak az összehasonlítás kedvéért. Ha végzett Kirgizisztánnal a magyar kormányfő és a hisztériaügyi miniszter, ajánlom becses figyelmükbe Szlovákiát, Csehországot, Lengyelországot, Ausztriát, Romániát, Ukrajnát is. Hátha valamelyikkel szintén tudnánk gyümölcsöző együtt működést építgetni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.