Orbán Viktor azt mondta: az a sok változás – járvány, háború, energiaválság, infláció és az időközben felemelkedő ázsiai gazdaságok -, ami az elmúlt időszakban bekövetkezett, megváltoztatta a világgazdaságot, és aki ehhez nem alkalmazkodik, a változások vesztese lesz.
„Mi azt szeretnék, hogy Magyarország, ahogy megnyerte az előző évtizedet, a 2010 és 2020 közötti évtizedet, ugyanúgy meg tudná nyerni az előttünk álló, éppen most zajló évtizedet is” – fogalmazott Orbán Viktor. Ehhez új eszközökre, új módszerekre és gazdaságpolitikára van szükség, ez pedig a semlegesség gazdaságpolitikája – fűzte hozzá.
Kijelentette, azt a világban ma látható tendenciát, hogy blokkokra szakítják szét a gazdaságot, Magyarországnak ki kell védenie.
A miniszterelnök a hidegháborúhoz hasonlította azt, ami most történik, mivel szerinte a nagyhatalmak kettészakítják a világgazdaságot.
Közölte: két blokk, egy nyugati és egy keleti alakul ki most, és nagy nyomás lesz minden országon, hogy válasszon, a világgazdaság melyik feléhez akar tartozni. (MTI)
Szerintem meg az van, hogy amennyiben Magyarország úgy fogja megnyerni az előttünk álló évtizedet, ahogy az elmúlt évtizedet is megnyerte, azt nem fogjuk túlélni. Hazudozás helyett arról mesélhetne a csúti, hogy az miként lehetséges, hogy egy megnyert évtized után az ország az Európa Unió legszegényebb – a jelenlegi állást nem tudjuk még, de talán már Bulgária is megelőzött minket. Ha nem, akkor a második legszegényebb – országává sikerült tenni Magyarországot.
És miközben ezt művelte az országgal, felépült Hatvanpuszta, milliárdos lett a lánya, veje, apja, testvére, a falubeli gázszerelője. Ez önmagában elég kellene legyen ahhoz, hogy ne a mi pénzünkből fenntartott propagandarádióban mesélgessen, legfeljebb a börtönrádióban tarthasson imaórát. Olyat, amit a családtagjai is hallgathatnak.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.