Pressman kitart amellett, hogy szeretné helyreállítani a magyar-amerikai kapcsolatokat de úgy gondolja, már nem elég a szemforgatás, a magyar kormány ellenséges retorikájára határozott válaszokat kell adnia a szövetségeseknek. Biztos benne, hogy ez meg fogja változtatni a két ország viszonyát, de a maga részéről reméli, hogy ez egy közelebbi, őszintébb kapcsolatot eredményez majd, hiszen ez mindkét ország állampolgárainak érdeke.
„Amikor erre a kiküldetésre készültem, rengeteg tanácsot kaptam: soha ne felejtsem el csodálni Budapest szépségét, különösen este, vigyázzak a lángossal, mert függőséget okoz és ne arra figyeljek, hogy mit mond a kormány, hanem arra, amit tesz. (…) A Budapest szépségéről és a lángosról szóló tanács tehát tökéletesen igaznak bizonyult. A kormány kommunikációjában viszont nem volt igazuk ezeknek az embereknek: a retorika már nem csak szavakat jelent, hanem kijelöli a politikai cselekvés irányát, itt az ideje, hogy jobban figyeljünk rá” – zárta beszédét az amerikai nagykövet.
Mint ismert, David Pressman amerikai nagykövet ezekkel a szavakkal zárta legutóbbi beszédét, amely a CEU Demokrácia Intézete, a Political Capital és a Fővárosi Önkormányzat által közösen szervezett, Budapest Forum elnevezésű rendezvényen hangzott el. Nem kérdés, hogy igen erős üzenetet fogalmazott meg, ami azért is szembetűnő, mert az Egyesült Államok (az EU-hoz hasonlóan) sokáig lényegében csak dorgálta a magyar kormányt, legfeljebb hümmögött és ejnyebejnyézett, de alapvetően mindent eltűrt, valódi lépéseket nem tett annak érdekében, hogy a helyzet javuljon. Persze erre jogosan lehet azt mondani, hogy nem is az amerikai kormány feladata az, hogy másmilyen (demokratikus) viszonyokat hozzon létre Magyarországon, hanem a magyaroké, viszont abban igaza van, hogy egyre nehezebben tolerálható a kormány viselkedése. Gondolok itt arra például, hogy Orbán nyíltan kiállt Donald Trump mellett; nem arról beszél, hogy bárki is legyen az USA következő elnöke, jó viszony kialakítására fog törekedni, hiszen az USA Magyarország NATO-szövetségese, és ez a jó viszony az ország érdekét szolgálja, hanem arról, hogy ha normális világot akarunk magunknak, akkor Trumpnak kell nyernie, hiszen egyedül ő képviseli a normalitást, ő hozza el majd a világbékét, akkor jön majd a békeköltségvetés.
Mióta nem Donald Trump van hatalmon, azóta a magyar-amerikai kapcsolatok drámaian megromlottak, ami akkor is súlyos, ha nagyon nem is lehetett másra számítani. Joe Biden és a demokrata adminisztráció általában kritikus az autoriter vezetőkkel. Nyilván vannak azért kivételek, de Magyarország egy, az USA szempontjából jelentéktelen állam, ezért érthető, hogy ha nem egyeznek a két kormány értékei, akkor az könnyen vezet a két ország közötti kapcsolatok megromlásához. Nem arról van szó, hogy ne lenne egyáltalán kommunikáció a két fél között, hiszen nyilvánvalóan van, de messze nem olyan, amilyenre az országnak szüksége lenne. Elvégre az Egyesült Államok továbbra is a világ egyik vezető hatalma és a legtöbb döntés mögött ők állnak. Ez változni látszik Kína megerősödésével, de azért nem lehet egyik napról a másikra bekövetkező változást vizionálni. Ez egy hosszú folyamat lesz, ami miatt fontos lenne továbbra is jó kapcsolatokat ápolni a tengerentúli országgal.
Kínával már felvettük a kapcsolatot, de véleményem szerint egy igen rossz irányba sikerült elindulnunk. Lényegében ugyanis az Orbán-kormány kiszolgáltatott bennünket a kínai érdekeknek. Nem tudja senki, hogy mekkora hitelt, milyen feltételekkel sikerült felvenniük Orbánéknak a bőrünkre, mint ahogy azt sem, hogy mennyire éri meg a magyar adófizetőknek, hogy az ország eddigi legnagyobb vasútfejlesztési projektjét kínai pénzből finanszírozzuk, vélhetően kínai munkásokkal és Mészáros Lőrinccel. Miközben a jóval barátságosabb Egyesült Államokkal lényegében leépítettük a kapcsolatainkat, addig az emberi jogokat nyíltan sárba tipró kommunista Kínával megerősítettük. Ebben mégis mi a logika? Tudom, persze. Sokkal több pénzt lehet ellopni olyan kapcsolatok által, amelyeknek a másik szereplője magasról tesz az emberi jogokra, nem köti feltételekhez a pénz felhasználását, de azért ez mégsem egy vállalható irány. Ráadásul a magyaroknak nem sok beleszólásuk volt abba, hogy miként változik az ország külpolitikája.
Persze ott vannak a négyévenkénti választások, amikor nemet lehetne mondani erre az irányra, de eddig ez nem sikerült a magyar társadalomnak. Mi tapsolunk is ahhoz, hogy hülyének néznek bennünket és kifosztanak. Mi örülünk annak, hogy ellopják a jövőnket és teljesen leépítik a demokráciát. Ezért szólalt fel David Pressman is, de végső soron nem az ő döntése, hogy kit választanak meg a magyar polgárok a nyakukra, hanem a magyar polgároké, vagyis a miénk. Mi vagyunk azok, akik nemet mondhatnánk Orbán pusztítására és egy olyan kormánypártot választhatnánk meg, amelyik képes értelmesen képviselni a magyar érdekeket. Amelyiknek az érdekei nem ellentétesek, hanem egybeesnek a magyarok érdekeivel. Amelyik újra jó kapcsolatokat épít ki mind az EU-val, mind pedig az Egyesült Államokkal. Orbán Viktorral ez egyszerűen nem lehetséges, hiszen ő maga mást sem bizonyított az elmúlt 14 évben, mint hogy inkább dörgölődzik diktátorokhoz, ahelyett, hogy a szabad világ vezetői között próbáljon elismerést kivívni magának.
Neki köszönhetően Magyarországnak nem az orosz, vagy a kínai vezetés az ellensége, hanem az amerikai és az európai vezetés. Teljesen szembegyünk a saját jól felfogott érdekeinkkel, amihez milliók mai napig tapsolnak. Csak remélni lehet, hogy ez egy napon megváltozik, hiszen százezrek már így is végleg elhagyták a szülőhazájukat. Őket vélhetően már visszacsábítani sem lehet, de az új generációk számára még lehetne alternatívát nyújtani. Egy olyan alternatívát, amely arra törekszik, hogy ne leépítse, hanem visszaépítse a korábbi nyugati kapcsolatainkat. Nem tudom, hogy volt-e valaha is ilyen rossz magyarnak lenni a nagyvilágban. A remény még mindig él bennem, hogy ez nem lesz mindig így.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.