November 25,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Mani kövek


Spectator: A legnagyobb mélység, ahova eddig eljutott az ember (2)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,501,960 forint, még hiányzik 498,040 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

1970. áprilisban kezdődött a fúrás mélyítése. (Ugyanebben az évben szállt le sikeresen a Lunohold-1 holdjáró a Holdon.) A fúróberendezést tartalmazó építménytől 50 méterre mélyítettek egy másik, Szputnyik SzG-3 nevű sekély fúrást, ahol a fúrási- és kútgeofizikai eszközöket a felhasználás előtt még műszakilag ellenőrizék. A titokban tartott kutatási tevékenység első eredményét 1979-ben érték el a fúrási szakemberek, amikor a fúrás mélysége elérte a 9583 m-t, ami addig a fúrási mélység világrekordja volt (az oklahomai Bertha Rogers kútban). A fúrás átlagosan 7-14 m-t haladt előre 4 óra alatt. 12 km mélyről a fúrószár felhúzása, a fúrócsere és kőzetminta kivétele után az ismételt leeresztés összesen 18 órát vett igénybe, tehát időigényes volt a munkálat. Havonta átlagosan 60 m-rel növekedett az elért mélység. Amikor az SzG-3 1983-ban elérte a 12 000 m mélységet, a műveletet egy évre leállították.

A szovjet kormányzat az 1984-ben Moszkvában megrendezett Nemzetközi Geológiai Kongresszuson kívánta nyilvánosságra hozni az egyedülálló szakmai és technikai teljesítményt. Önálló kiállításon kaptak helyet a felszínre hozott kőzetminták,  a fúrófejek  és geofizikai eszközök, továbbá bemutatták a kutatási művelet addigi rövid történetét. Őszinte és váratlan meglepetést okozott a szakma több ezer képviselőjének a szovjetek vitathatatlanul egyedülálló sikeres vállalkozása. (A szerző előadóként vett részt a kongresszuson, és tagadhatatlanul mély benyomást tettek rá is a látottak, főleg annak geológiai eredménye, az ősi  kőzetminták. A szervező központi geológiai intézmények – túl a kolai fúráson – addig példátlanul széleskörű betekintést adtak az országban végzett geológiai kutatás eredményeibe; természetesen az ásványi nyersanyagkutatás földtani eredményei ezúttal is változatlanul hozzáférhetetlenek maradtak.)

Az egy évre félbeszakított munkálatokat 1984 szeptember 27-én újrakezdték, azonban ekkor a szerencse elpártolt a  vállalkozástól. 12 066 m mélységben a fúrórudazat elszakadt, és hét hónapig tartó eredménytelen mentési próbálkozások után az alsó, 5000 m hosszúságú fúrórúd menthetetlenül lent maradt. (Szakemberek véleménye szerint ilyen hosszú ideig nem volt tanácsos magára hagyni a furatot, főleg úgy nem, hogy a fúrólyuknak csak a felszín alatti 4000 m-es szakasza volt acélpalásttal elválasztva a környező kőzettől.) Végül eltömítették a leszakadt rudazat alatti szakaszt, és 7000 m mélységtől újra kezdték fúrni az SzG-3-at. Ehhez a fúrólyuk oldalán ki kellett alakítani másik kiindulási helyet, és eltérő pályán folytatni a műveletet.

Ráadásul a kísérletet még négyszer kellett megismételni, mire sikerült az új irányban ismét előre haladni. Egyrészt az ismétlődő műszaki meghibásodások miatt, másrész pedig az összegyűrt és zúzott-gyűrt rétegek változó dőlési felülete miatt a következő években többször kellett időigényes pályamódosítást eszközölni, ezek során végül 12 újabb és eltérő pályatengelyt volt szükséges létrehozni. A fúrórudazat sorozatos törése, valamint a meglepően magas (várt 100ºC helyett 180ºC) mélységi hőmérséklet miatt a fúrási- és geofizikai eszközök egyaránt lényegében használhatatlanná váltak. Végül 1990-ben 12 262 m mélységben leállították a fúrási mélyítését, az akkori modern technológia minden lehetősége kimerült. A 12 km-t meghaladó mélységgel mindmáig az SzG-3 a világ legmélyebb függőleges fúrása. A felszíni kezdőpont és a befejezéskor elért talp helye között mindössze 840 m a vízszintes eltérés. A fúrási műveletek során szakaszosan összesen 4024 m hosszúságban hoztak felszínre kőzetmintákat, ezek alapján ezen a helyen a  legközvetlenebb módon tanulmányozható a kéreg ezen felső szakaszának felépítése.

A két évtizedes munkában még 35 kútgeofizikai eszközt és módszert próbáltak ki, amelyek adatai alapján számos új következtetést lehetett levonni az addig ismeretlen mélységben tapasztalható fizikai körülményekről. A földtudományok művelői számára a Kola szupermély-fúrás meglepő ismereteket eredményezett. Bebizonyosodott, hogy nincs a szeizmikus hullámok alapján addig feltételezett 6 km körüli mélységben visszaverő fizikai felület, ami a kontinentális és az óceáni lemezek közötti átmenet határát jelezné. A fúrás ezen a helyen – az un. Balti pajzson – a kontinentális kéregnek hozzávetőlegesen a feléig hatolt le. Bizonyossá vált, hogy az un. óceáni lemez sokkal mélyebben helyezkedik el. Az átfúrt kéreg felépítése azonban nagyon is változatos, a mélybeli kőzetek szerkezeti és fizikai tulajdonságaiban markáns változás valójában 6 – 7 km mélységben tapasztalható. A rétegsorban a felszíntől 6842 m mélységig erősen gyűrt, vulkáni eredetű és üledék-anyagú rétegek váltakoznak. Ezalatti mélységben változik a felépítés. Még mélyebben – jóval idősebb – egykori vulkáni- és üledékes kőzetekből hő- és a geológiai erők nyomása eredményeként – összefoglaló néven – átalakult (metamorf) kőzetek jöttek létre. A rétegsor alsó felét egymással váltakozó, a különféle kőzettípusok (gránit, gneisz, amfibolit) erősen meggyűrt, repedésekkel átjárt sorozata alkotja, geológia kora kb. 2,6 – 2,8 milliárd év. (A fúrás irányának változtatását sem kizárólag a műszaki balesetek okozták, hanem a geológiai inhomogenitás is, amelyek a fúró fejét a kevésbé kemény réteg irányba térítették el.) A mélyítés során tapasztalt hőmérséklet – meglepetésre – messze meghaladta (közel kétszeresen) az előzetesen becsültet. 10 km mélységben a fúrófej környezetében a hőmérséklet már 180°C (néhány mérés szerint a talp körül 230°) volt, ami a fúrási eszközök, geofizikai műszerek és az alkalmazott öblítőfolyadék számára akkor megkerülhetetlen technológiai akadálynak bizonyult. A nem várt anomális geotermikus helyzet egyike volt azoknak a körülményeknek, amelyek végül együttesen a mélyítés műszakilag kényszerű befejezéséhez vezettek. A kutatás meglepő eredménye volt, hogy 7 km mélységben a kőzetrepedésekben folyékony vizet találtak. Ebben a mélységben bizonyossággal  kizárható a felszínről történt beszivárgás.

A kutatók egybehangzó véleménye szerint ez elsődleges, mélységi víz a keletkezési helyén fordul elő, és az ásványok kristályközi teréből származik, ahonnan a kőzetek óriási nyomása eredményeként préselődött ki. Valószínűleg a víz képződésével összefüggésben lehet értelmezni a hidrogéngáz megjelenését is a fúrás alsó szakaszán. A nagyszabású és hosszú kutatási munkák során nagy mennyiségű geológiai és műszaki információ keletkezett. Az adatok tömegéhez viszonyítva azonban széleskörű, részletes és összefoglaló földtudományi tárgyú munkák a fúrás anyagaiból alig készültek. Közel 20 külföldi kutatóhely ajánlott fel tudományos közreműködést, gyakorlatban azonban a nemzetközi szakmai közösség korlátozott mértékben kapcsolódhatott be jelentős mértékben a geológiai anyagok feldolgozásába. (Ebben persze szerepet játszhatott a szovjet összeomlást kísérő tartós gazdasági és társadalmi káosz is.) 1992-ben a fúrási munkálatok finanszírozását az orosz állam drasztikusan lecsökkentette, majd 1995-ben teljesen meg is szüntette.

Ezt követően 2007-ig az UNESCO, a Nemzetközi Geológiai Unió és német szövetségi tudományos intézmények igyekeztek biztosítani a szakmai munkálatok pénzügyi támogatását. Ez a külső hozzájárulás biztosította a fúróállomás helyszíni állagmegóvását, továbbá néhány kapcsolódó oroszországi kutatóhely fenntartását. 2008-ban az állam végleg lezárta a mélyfúrás projektjét, és megkezdődött SzG-3 fúrópont létesítményeinek felszámolása. A fémszerkezeteket szétszerelték, elszállították, az építményeket pedig inkább lerombolták, mintsem lebontották. A történet szomorú és lehangoló képpel zárult. Az SzG-3 fúrás talpa a legmélyebb feltárt terület, amit az ember két évtized kitartó munkájával feltárt mindmáig a Földön. A mindössze jó tenyérnyi (21,5 cm) területű az ismert legalsó kőzetréteg felszíne. A tudományos-műszaki vállalkozás túlzás nélkül állítható párhuzamba a holdraszállás jelentőségével. A hely valós jelentőségéhez mérten méltatlan romhalmaz látható mindössze mára a helyszínen.

A fúrási üzem romjai (Forrás: Pechenga.ru)
Az SzG-3 fúrópont és fúrási terület romjai jelenleg (Fotó: Jevgenyij Jegorcev)

2021. 11. 07.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.