NEHAZUGGY

A szabadság szele

Lázár Gergő | Szeptember 2, Hétfő | 19:06

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,501,960 forint, még hiányzik 498,040 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egy brit tv-s személyiség Kirsite Allsopp kiverte a biztosítékot sok szülőnél azzal, hogy 15 éves fiát egy barátjával hagyta elmenni interrail túrára. Aki esetleg nem ismerné ezt a nagyszerű kezdeményezést, annak elmondanám, hogy ez egy olyan – vonattal véghezvitt – túra, amely akár az egész kontinenst át tudja szelni. Nekem is számtalan ismerősöm van, aki élt ezzel a lehetőséggel – vannak különböző csomagok, amelyekben különböző számú országot járhat be az ember – és soha senki nem mondta, hogy ne lenne hihetetlenül felszabadító. Pár száz euróért vehet az ember bizonyos csomagokat, amelyek használatával átszelheti Európát, és nem igazán van megszabva az a számára, hogy melyik városban/országban mennyi időt tölt. Nincsenek megszabott dátumok, sem konkrét vonatjegyek, csak univerzálisan használhatóak, amelyek jól tudnak jönni, ha az ember mondjuk egy olyan országba jut el, amely jobban tetszik neki, mint más országok és több időt szeretne ott tölteni.

Egy 15 éves gyermek – pláne a mai világban – véleményem szerint sok esetben képes megbirkózni ezzel, hiszen már sokan jobban használják az okoseszközeiket, mint a szüleik, és nem tartanak attól sem, hogy más országokban kössenek ki. Igen ám, de az elmúlt évtizedekben egyre kevesebb szabadságot hagynak meg a saját gyermekeiknek a szülők, mivel úgy vélik, hogy az élet sokkal veszélyesebbé vált, mint amilyen annak idején volt. Ez részben igaz is lehet a nagyvárosokra, de valahogy mi is túléltük a gyermekkorunkat annak idején, pedig a szüleink hagytak akár kilométerekre is elkószálni otthonról. Az volt a fontos, hogy sötétedés előtt hazatérjünk, de hogy kint mit csinálunk, az már tőlünk függött. Az én gyermekkoromban testvéreimmel és ismerősökkel sokat csatangoltunk és jártuk a természetet, hiszen ott éreztük szabadnak magunkat. Fára másztunk, folyóban úsztunk, bogakarat vizsgáltunk és olyan gyermekkorunk volt, amelyet nem tudom, hogy a mai világban sokan megélnek-e.

Annak idején is voltak gyilkosok, részegek, erőszakos emberek, mi mégis túléltük ezt az időszakot, hiszen a természetes ösztöneinkre hallgattunk és tanultunk a saját hibáinkból. Én úgy vélem, hogy egyes kivételektől eltekintve a mai világ sem lett sokkal veszélyesebb hely, csak sokan a hírekben azt látják, hogy milyen szörnyű világ vesz minket körül, hiszen ezt lehet eladni. Ma sokak számára az otthon jelenti a biztonságot, és inkább odaadja a okostelefonját a gyerekének, mint hogy hagyná, hogy kimenjen játszani a barátaival, mert az még veszélyes lehet. Nyilván megvannak a maga veszélyei a környezetünknek, én is estem le fáról, vagy buktam hatalmasakat kerékpárral, de ezekből mindig tanultam, mint ahogy abból is tanultam, hogy miként érdemes az állatokhoz közelíteni – találkoztam vadonban szarvassal, vagy épp vaddisznóval is – és mi hogyan működik a szabadban.

Sokszor beszéltem már arról, hogy mennyire nem értek egyet azzal, hogy valaki kempingen költi a pénzét és tölti az idejét és azt hiszi, hogy ő a természetben van. Véleményem szerint sátorozni kizárólag a valódi természetben, mindenféle luxus nélkül van értelme, hiszen akkor válunk eggyé a természettel. Egy zuhanyzókkal felszerelt, lebetonozott, büfés kemping nem a természet lágy öle és ha választani lehetne eközött és egy réten, vagy erdőben történő sátorozás között, akkor kérdés nélkül a második opciót választanám. Arról nem is beszélve, hogy nem lehet pénz kérdése, hogy ki sátorozhat és ki nem, hiszen ezek a kempingek elképesztően drágák, így aki nem tehetősebb, az meg sem engedheti magának. A szabadban táborozáshoz nem más kell, mint egy darab sátor, valami, amin aludni tud az ember és egy párna. Semmi más. Nincs szükség mindenféle luxusra, hiszen ezzel lényegében nem más értünk el, mint hogy kivittük a kényelmes életünket egy természet melletti helyre.

Nyilván nem minden 15 éves gyermeket lenne szabad elküldeni egy ilyen interrail túrára, de akinek ehhez kedve van és úgy érzi, készen áll rá, az mégis miért ne tehetné meg? Egy ilyen út akár óriási lökést is adhat a gyermek számára, hogy megismerjen eltérő kultúrákat, megtanuljon egy idegennyelvet, vagy csak úgy általánosságban kinyíljon előtte a világ. Nem még több elektronikai eszközre és más badarságra van szüksége a fiataloknak – nem az elektromos eszközök ellen vagyok, hiszen nekünk is volt annak idején például tamagochink – hanem valódi leckékre az élettől, lehetőleg pozitív értelemben. Lehet, hogy egy ilyen út alatt rájön a gyermek, hogy mit is akar az élettől, milyen irányba szeretne továbbtanulni, vagy hol szeretne élni a jövőben. Ettől megfosztani bárkit is – véleményem szerint – egy olyan óriási hiba, amelyet már később nem lehet jóvá tenni. Sokan arról beszélnek, hogy a mai generációk sokkal nyámnyilábbak, mint az azt megelőzőek, de kérdem én, ha a szülő nem engedi kibontakozni őket, akkor mégis ki tehető felelőssé emiatt?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!