NEHAZUGGY

Miután az elmúlt tizenöt évben felélte a következő mintegy 25 évet, nyugodtan hódolhat a hobbijának

Molnár Bálint | Augusztus 27, Kedd | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,829,150 forint, még hiányzik 1,170,850 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Fennállásom óta meglehetősen foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mennyi pénzt kell lehúzni azokról, akik megbíztak benned és felhatalmaztak arra, hogy jobbá tedd az életüket, vajon mennyi és mekkora tudatos hazugság, átverés, megvezetés fér bele, hogy akár másfél évtizeden keresztül elhitesd velük, hogy jobbá tetted az életüket, miközben nyilvánvalóan nem tetted jobbá, hogy te, aki mindezért ha nem is egy személyben, de mindenesetre óriási mértékben felelős vagy, boldogan, elégedetten, lelki békéd teljében legyél képes esténként álomra hajtani azt a szép nagy és okos fejedet. Hogy van-e valami felső határ, valami szaturációs pont, aminek az elérése után azt mondod te, annak a hatalmas okos fejnek a tulajdonosa, hogy ez még/már neked is sok, hogy baszki, évtizedek óta nem aludtam ki magam, a rengeteg gazemberség, amit elkövettem elviselhetetlenül kísért, most már inkább valamit jóvá tennék a bűneimből. Amelyek nagyon is pontosan ismertek előttem, hiszen nem vagyok gyengeelméjű, én követtem el valamennyit.

Tegnap délután, amikor már tisztán lehetett látni, hogy a Keleti és a Nyugati pályaudvar után a Déli pályaudvar vasútvonala is elesett, balesetek, síntörések, felsővezeték leszakadások, kisiklások, késések borzolják a kedélyeket és a KSH 430 ezer forint körüli nettó átlagkeresetről szóló sikerjelentésén kívül az általános nemzeti agóniát, az összeomló hétfőt nem sok minden tudja feldobni (ráadásul Magyar Péter is rendkívüli sajtótájékoztatóval provokálta az állampártot és próbálta elvitatni a nemzet felvirágoztatásáért tett összes erőfeszítéseit, holott kurvára nem ők tehetnek róla, hogy kisiklott a baromi nagy igyekezet, mint az a nyomorult InterCity a Keletiben), vetettem egy kósza pillantást az önjelölt világpolitikai tényező közösségi oldalára. Kíváncsi voltam, hogy a haláltusáját az elmúlt napokban soha nem látott elkeseredéssel vegyes reménytelenséggel vívó MÁV (nem haldoklik, ilyen, amikor él és működik) döglődéséért felelős miniszternél, a Tranzit Fesztiválon a szokásos cinizmus és arrogancia latte avokádóba és birspálinkába mártott tankönyvéből okoskodó, nyegléskedő, ironizáló Lázár Jánosnál van esetleg még magasabb rangú fideszes potentát is, aki még nála is jobban sunnyog.

Nincs meglepetés. Az ember, akinek az elnyomórendszerváltás óta a legnagyobb, egyben soha vissza nem térő lehetősége lett volna gatyába rázni ezt a nemzetté válás útján oly sokszor eltévelyedett népet, és vele együtt az országot, aki ehelyett másfél évtized alatt elérte, hogy strómanokon és a famíliáján keresztül tulajdonolja ennek a nyomorult országnak a kétségbeejtően nagy részét, lényegében hetek óta nem szólalt meg. És most sem szólalt meg, pedig a világbéke kitörésével ellentétben, ami nem tartozik a miniszterelnöki munkaköri leírásába, az ország működtetése igen. Az ország pedig nem működik, agonizál, döglődik, haldoklik, a saját levében és hányásában, betegen fuldokol. De az ember, aki az elmúlt tizenöt évben felélte, felzabálta a következő legalább 25 évet, most sem jelentette be, hogy hamarosan bejelenti, hogy válságtanácskozást és rendkívüli kormányülést hívott össze, mert ugyan a Karmelita erkélyéről pazar a kilátás, de ettől még a mindennapi, tyúkszaros kis magyar élet minden területén katasztrófa körvonalazódik, és az azonnali cselekvés nem tűri a halasztást. Holott.

Nem csak arról van szó, hogy amíg ő Brüsszellel háborúzott, disznót vágott, közpénzből imázst épített, szereptévesztett békepingvinként turnézott a világban vagy éppen az áramvonalas habtestét és a tyúkszemét áztatta az Adrián, nem egyszerűen csak elsivatagosodott az ország a nagyon is létező, általa sokáig tagadott, ágy alá rugdosott, politikai gúnyolódás tárgyává tett klímakatasztrófa tombolása okán, de az elmúlt 15 év hazug látvány- és propagandakormányzása is éppen most ömlik az alattvalók nyakába. Egyszerre minden irányból. Nem cseppenként, hanem vödörszámra, számolatlanul. A zsírporos kórházi szaunáktól a darabjaikra hulló vasútvonalakig, az oktatástól a közműszolgáltatásokon át az Európa szegényházát tökéletesen leíró, emberek százezreit, millióit a tartós és visszafordíthatatlan elszegényedésbe taszító értéktelen nyugdíjakig, és bár növekvő, de az inflációt csak távolról követni képes bérekig. Amelyekből rohadtul nem lesz fogyasztás, szégyelljék magukat.

A gazdaság, az ipar, a beruházások visszaestek, a növekedés minden halovány esélyét felzabálják a gigahitelek és adósságok kamatai, és ugyan majdnem 15 év kellett hozzá, de mostanra széles körben kiderült, hogy amikor őfelsége kifogy mások pénzéből, akkor előbb-utóbb feltűnik azoknak is, akik még most is félig tiltakoznak és imamalmokat megszégyenítve habogják, hogy mér, Gyurcsány alatt jobb volt? Az a helyzet, hogy Rogán agysejteket pusztító, lelket öldöklő propagandája nem tudja működtetni a múzeumba kívánkozó magyar vasúthálózatot, nem tudja megjavítani a kórházi klímát, és nem olyan sikeres annak elfedésében sem, hogy nem előre megy a gyűlöletpropagandától betépett keményen kirabolt alattvaló, hanem hátra. És nem, bazmeg, nem a libsi elégedetlenség teszi, hogy élő adásban zuhan össze a korrupcióból, gigantikus hazugságokból, átverésből, mesterséges problémákból és fröccsöntött gumicsontokból épült, kormányzást helyettesítő vár. A kereszténynek is ugyanúgy tele van az összes nemiszerve, mert ő se megy előre egy tapodtat se. Akkor se, ha a 359 ezer forintos nettó mediánkeresetért a Megafon-cselédek szerint vagy a Bayerek szerint valójában hálát kellene adni az uralkodónak, aki elintézte azt is, hogy kimaradjunk a háborúból.

Szóval romokban az elmúlt ezerév legsikeresebb, kereszténykonzervatív évtizedének enyves keze nyomán az ország, durván láthatóak, kézzelfoghatóak és a pórok húsába vágóak a következményei annak, hogy a nepotizmusra, a piaci verseny kiiktatására épülő gazdaságpolitika és a jogállam leépítésének házassága leöntve a korrupció és a nemzeti hőzöngés legfőbb politikájával hova vezet: kifelé Európából, a leszakadás, eladósodás, összeomlás sötét pöcegödrének aljára. És mit csinál ilyenkor minden sufnijogászok legbátorabb utcai harcosa, a hívei szerint a legnagyobb tisztánlátó és legsikeresebb politikai stratéga, akinek soha nem most van igaza, hanem valamikor a távoli jövőben lesz igaza? A hobbijának hódol, bazmeg. Mégis mi köze van neki ehhez az egészhez? Mi köze neki ahhoz, hogy elesett a főváros három pályaudvara, amely rohadt fővárosban ő százszor, ezerszer jobb olimpiát tudna szervezni, mint a rothadó franciák? Semmi. Olimpiai levezetést tartott minden idők legkisebb formátumú, egyben messze legromlottabb, legkorruptabb miniszterelnöke, aki az állami ellátórendszerek haláltusáját a függöny mögül kussolva követte, és három napon keresztül mást sem csinált, mint a kivasalt Nemzeti Sportnak adott olimpia- és sportügyi interjúja tegnap esti Youtube-os premierjét reklámozta. Mert ő büszke a magyar sportolókra és hajrá, Magyarország!

Nem tudom elképzelni se, hogy mi folyik ilyenkor a Karmelita környékén, hogy van-e még egyáltalán ezek között bárki, aki annyira magánál van, hogy érzékelje, ez már az a helyzet, amit nem lehet az ágy alá berúgni, mint a szaros bilit; ez már az a helyzet, amikor a munka szimulálása és az abból való politikai haszon kisajtolásának vergődésén túl ki kellene állni és mondani valamit arról, hogy mi a terv. Nem mintha már nagyon rég nem késő lenne ahhoz, hogy itt még bármiben reménykedni lehetne, de egyre jobban érdekelne, hogy ez az ember hogy tud nemhogy tükörbe nézni, de egyáltalán aludni. Hogy miben reménykedik, miben bízik, hogy tud így élni valaki, akinek minden megadatott ahhoz, hogy Magyarországot ha nem is Ausztria szintjére emelje, de a régió éllovasává tegye, ami egykor volt. Ehelyett rohad ki alóla az ország, vasúti hálózatostul, egészségügyi intézményrendszerestül, mindenestül, a kutyái ugatnak, gigahitelekből foltozgatják a szétlopott államkasszát, ő meg a hobbijának hódol. Az ország súlyos problémáiról kussol, de kocasportolóként a sportról osztja az észt. Soha nem fogom megérteni, hogy tudja ez egyáltalán letenni a fejét a párnára esténként.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!