NEHAZUGGY

Csak azért, mert eltűnnek a szemünk elől, még léteznek

Lázár Gergő | Augusztus 12, Hétfő | 19:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,829,150 forint, még hiányzik 1,170,850 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Metropol nevű fideszes bulvárpropaganda lap beszámolt arról, hogy Budapesten mennyire elfogadhatatlan a helyzet a hajléktalanok miatt. Ezt a Magyar Nemzet nevű ugyancsak propagandalap lényegében szóról szóra átvette, ezzel is nagyobb publicitást csapva a sztorinak. Nos, tény és való, hogy egyes köztereken problémák vannak az ott lakó részeg, drogos hajléktalanokkal, akik egyes esetekben akár agresszívak is tudnak lenni. A kérdés az, hogy ennek a problémának a megoldása mégis kinek a feladata? Már csak azért is kérdezem, mert a lap arról számol be, hogy a frissen megválasztott első kerületi Böröcz László azt ígérte, hogy azonnal hozzáfog a rendrakáshoz, amint átveszi hivatalát. A közterületeken sem erőszakos, sem közszeméremsértő cselekményeknek helye nincs, ahogyan a szipuzásnak, alkoholizálásnak és csövezésnek sem. Rend lesz a főváros legpatinásabb kerületében.

Ez szép és jó, csak kérdés, hogy valóban a polgármesteren múlik az, hogy mi történik ezekkel az emberekkel? Mert nyilván el lehet zavarni a közterületekről a hajléktalanokat (ezzel próbálkozott meg a kormány akkor, amikor lényegében megtiltotta az alaptörvényben tiltotta be a hajléktalanságot), de annak nem más eredménye lesz, mint hogy majd valahol máshol próbálkoznak újra. Ez mégis miként oldja meg a problémát? Persze a drága környékbeli lakosnak jobb lesz – ez is egy érthető perspektíva, persze -, de a hajléktalan problémája nem oldódik meg. Nyilván vannak olyanok, akik már túlságosan eltávolodtak a társadalmi normáktól és nem biztos, hogy menthetőek (drogfüggés, visszafordíthatatlan mentális hanyatlás), de a többségen lehetne segíteni. Nem úgy, hogy elzavarják őket a korábban megszokott helyeikről, hanem úgy, hogy megpróbálnak érdemi segítséget, társadalmi reintegrációs alapfeltételeket nyújtani számukra. Ezt teszi egyébként az az Iványi Gábor és egyháza, akit a kormány évek óta próbál tönkretenni és végérvényesen eltaposni.

Mi lesz, ha a civilek nem mentik meg újra és újra a MET-et? Akkor még a jelenlegi helyzet is tovább romlik, mivel a magyar kormány lényegében leépítette a szociális rendszert, ezért igen sokan egy betegség, válás vagy haláleset miatt simán utcára kerülnek. Végső soron ki az, aki valaha is hajléktalan akart lenni? Ezek az emberek egykoron tisztességes munkát végeztek, családjuk volt, becsületes életet éltek, csak valami megváltozott, nem ritka az sem, hogy önhibájukon kívül, és nem kapták meg a megfelelő segítséget. Értem, hogy amikor ott él az ember és azt látja, hogy drogtól mámoros emberek fetrengenek a padokon, vagy akár erőszakosan kéregetnek, akkor nem ez az első gondolatuk, de végső soron akkor is az állam feladata lenne az, hogy ezekkel az emberekkel valamit kezdjen. Ne a tevékenységüket tiltsa be, vagy taszítsa őket a társadalom peremére még jobban, hanem álljon elő valamiféle segítséggel, amelynek köszönhetően egyébként mindenkinek jobb lenne.

Nem kérdés, hogy a propaganda keménykedésen és a nagy, üres lózungokon túl a lakosoknak és maguknak a hajléktalanoknak is az az érdekük, hogy a kormány álljon elő valami érdemi akciótervvel, hiszen senki sem akar az utcán élni. Más országok már előálltak működőképes programokkal, csak az kellene, hogy ezt valaki megvizsgálja és esetlegesen ki is próbálja. Nem értelmetlen hajléktalan-ellenes bútorokra és más ökörségekre kellene pazarolni a pénzt, hanem szakemberek felvételére és programok kidolgozására. A hajléktalan nem egy szükséges rossz, hanem egy sokak által elfeledni kívánt probléma, amivel senki sem akar ténylegesen foglalkozni. Pedig ha kialakulna egy rendszer a számukra – itt nem segélyekre gondolok, hiszen az nem segít -, akkor eltűnnének az utcákról, és akár saját magukat is képesek lennének eltartani. Nyilvánvalóan vannak, akiknek ez már nem opció, de úgy vélem, hogy a többség mégis képes lehet újra a társadalom hasznos tagjává válni. Csakhogy ehhez segítségre lenne szüksége, nem politikai uszításra. Ez lenne a szociális ellátás feladata, de mivel Orbán Viktor háborút indított ez ellen, ezért igen nehezen képzelhető el az, hogy mondjuk Böröcz László mással állna elő a probléma megoldására, mint hogy esetlegesen megbünteti a közterületen lévő, ott esetlegesen bűncselekményt elkövetőket.

Persze meg tudom érteni a helyieket is, hiszen az ő szemszögükből nézve ebben az esetben már szinte bármi megoldás lenne, csak tűnjenek el onnan a gyanús elemek, de ha belegondol az ember, akkor pontosan tudja, hogy csak azért, mert ő már nem látja őket, nem szűnik meg a probléma. Ennek megoldásához valódi kormányzati cselekvésre lenne szükség, ami pénzbe kerülne. Ez persze rendelkezésre is állna, ha Orbán nem a NER-t építette volna ki az elmúlt 14 évben, hanem azzal foglalkozott volna, hogy biztosítsa a magyarok számára az élhető, egészséges, biztonságos jövőt. De ez 14 év alatt és több tízezer milliárd forintnak megfelelő euró ideáramlását követően sem sikerült, Orbán pedig elengedte a jóléti államot. Ő munkaalapú államot kíván felépíteni, ahol a hajléktalannak nincs helye, és érte senki sem felel, érte senki nem tartozik felelősséggel. Ha nem képes saját magát kirángatni a gödörből, akkor szépen, lassan, a túlvilágra fog jutni. Ez Orbán elgondolása.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!