NEHAZUGGY

Nem a tenger, a túlélés

Molnár Bálint | Augusztus 10, Szombat | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,829,150 forint, még hiányzik 1,170,850 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem akarom rágni a gittet, különösen nem gazdasági becsapódás idején (az erkölcsi megsemmisülés már nagyjából befejezett múlt idő), és bár azzal is tisztában vagyok, hogy a mimagyar embernek bármit befogad a gyomra, szinte korlátlan köbméter fát fel lehet hasogatni a hátán, végtelen mennyiségű bőrt le lehet húzni a hátáról és szinte bármeddig tűri, hogy esetleg még a fejére is vizelnek a trambulinról, akkor sem tartom irrelevánsnak és szóra sem érdemesnek, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin legnagyobb csodálója, önjelölt világpolitikai tényező, mellékállasban Európa legjobban kereső miniszterelnöke valamilyen állandó beteges kényszert érez arra, hogy az általa okozott látványos szarcunami közepén is beleürítsen az alattvalói szájába.

Különösebben nem díjaznám ezt a kényszeres provokációra való hajlamot akkor sem, ha nevezett ember nem közel tízszer annyit keresne, mint egy átlagos magyar polgár, miközben az átlagos magyar polgár sokszor kevesebbet keres, mint egy átlagos, háborús szankciós teleken hét pulóverben fagyoskodó német vagy a nemzeti parkból fát lopó svéd társa, akit a miniszterelnöke és a kormánya nem akar lépten-nyomon megmenteni a gondolkodástól, de az a tenyérbemászó, szívlapátért és gyógyszeres kezelésért kiáltó influenszerkedésbe oltott provokáció, amit a kétharmaddal és rendeletekkel kormányzó Orbán a TikTok nevű platformon elővezetett A MAGYARRAL kapcsolatban (magyar, mint a magyarember), még úgy is elérte az ingerküszöbömet (szerencsére az olimpiai érmeken csüngő, minden magyar érmet a sajátjaként ünneplő politikai elitét nem éri el mostanában se ez, se más), hogy kifejezetten kerülni próbáltam őfényessége böffentéseit.

Szóval miután mindenféle felmérések készültek az utóbbi időben azzal kapcsolatban, hogy a magyarok szám szerint és százalékosan mekkora része nem jut el nyaralni idén, vagy idén se, az idén már két alkalommal is nyaraláson ért békemisszionárius szélhámosa a világnak, előhozakodott abbéli bölcsességével, amely szerint

a magyarnak tenger kell. Minden évben legalább egyszer.

Azt most hagyjuk, hogy akinek a lángos nemzeti büszkeség és elsőszámú magyar étel, az mi mindenre képes. De hogy tenger minden évben, nem is egyszer, hanem legalább egyszer… Tudom, tudom, nem először mondja: már 2020-ban, a koronavírus-járvány egyik csúcsán is előhozakodott ugyanezzel. Mármint hogy a magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát. Igaz, akkor azt is hozzátette, hogy mimagyarok most mégis válasszuk inkább a Balatont (értsd: több Balatont, kevesebb Adriát!), mert a vírus külföldről támad és behurcoljuk. Az más kérdés, hogy a lezárások, korlátozások, óva intések ellenére a NER vígan duhajkodott az Adrián és a Földközi-tengeren, de ezt is hagyjuk.

Idén ugyanezt a rongyos bölcsességet abból számolta ki minden látnokok és zsenik világtörténelmi dimenzióban legkorruptabb politikusa, illetve arra a nemzetkarakterológiai értelemben pszichologizáló, a korábbira kísértetiesen hasonlító megfejtésre jutott, hogy tenger nélkül a magyar ember bezártnak érzi magát, viszont „a tenger a napfény, a szél, a hullámok megkönnyítik az ember életét”. Aztakurva. Nem kérdés, hogy Coelho tűzre dobhatná az összes remekművét, és még akkor is adós maradna azzal a válasszal, hogy és vajon a román, az osztrák vagy a szlovák ember hogy érzi magát tenger nélkül, vajon csak a magyar embernek vannak ilyen sajátos igényei, egészen pontosan hány magyar embernek, az összesnek, vagy csak egy jól körülírható csoportnak?

Ha lenne rá érkezésem és nem gyötörne a kialvatlanság, akkor legfeljebb a vállamat rándítanám meg, látva, hogy ez a méretes gyökérkefe megint milyen kiváló ütemérzékkel hányt bele a hívei és a nem hívei arcába. Miközben egyre többen vannak Magyarországon olyanok, akik nemhogy tengert, nemhogy egy hét Balatont, bazmeg, de semmiféle nyaralást nem engedhetnek meg maguknak, ami túlmutat a vármegyéjük határát jelző táblán, miközben a Balatonra eljutni tömegközlekedéssel olyan, mint egy kibaszott túlélőtúra (vagy odaérsz, vagy nem, vagy a menetrend szerint, vagy háromszor annyi idő alatt, mint kellene), miközben éppen tegnap jelent meg egy európai felmérés, amely 2022-es adatok alapján (és azóta mennyit romlott a helyzet, te rongyos kurvaélet) azt állapította meg, hogy másfél millió magyarnak nincs elég pénze ahhoz, hogy nyaralni menjen, a fényestekintetű vezérlő tábornok és fejedelem, most találta elérkezettnek az időt, hogy provokálja az ő soha nem eléggé hülyének nézhető népét. Megint beletolta a pofájukba azoknak, akiknek egy szimpla hétköznap túlélése is kihívás, hogy járna nekik, legfeljebb nem jut. Úgyhogy érje be annyival a jobbágy, hogy az imádott vezére által élvezheti a nyaralás, a tenger, a habok, a szél, napfény ízét és örömeit, és ha jót akar magának, akkor legyen hálás azért, hogy helyette is nyaral az egyélőisten.

Tehát másfél évtized országrombolás után, amikor állítólag mindenki lépett előre, nem hátra, amikor sokkal jobb lett minden, mint az elmúlt nyócévben volt, amikor milliós nagyságrendű azoknak az aránya, akik csak filmen láttak nyaraló családokat, ez a senkiházi az életet megkönnyítő tengerről, napfényről, szélről és hullámokról delirál nekik, miután kamionokkal hordja szét a jövőjüket, és a szeme sem rebben. Mekkora pofa kell ehhez? Mekkora teflonbevonatú hatalmas pofa kell ehhez? Látjuk, hogy mekkora és óva intjük magunkat attól, hogy a valóságtól elszakadt pszichopatának tituláljuk ezt az útszéli provokáló embert. Pontosan tisztában van azzal, hogy mi a helyzet a valóságban, ezért fojtogatja a kényszer, hogy megindokolja a szektásainak, hogy amíg ők otthon a falat nyalogatják, ő már kétszer kinyaralta magát Horvátországban. Miután tizenöt éve minden áldott nap azért kel fel, hogy megkönnyítés helyett megnehezítse az alattvalóknak tekintett magyarok életét, nem kerül neki semmibe azzal masszírozni a Budapestre (nemhogy a tengerre) is legfeljebb tízévente eljutni képes rajongói lelkét, hogy amúgy jár nekik is a tenger. Legalább egyszer minden évben.

Használati utasítás és megvalósíthatósági tanulmány nincs mellékelve az okoskodáshoz, arról egy szó nem esett, hogy akkor ezek szerint a Schmidt-Ungár família a tenger nélkül magát bezártnak érző magyarok tömegeinek felajánlja a horvátországi nyaralót, Lölő és Andi pedig önszántából lemond a luxusladikjáról és a francia Riviéráról, hogy a magyar megkapja a tengerét legalább egyszer egy évben, hogy megkönnyítse a tyúkszaros életét, amit a cinikus kormánya és miniszterelnöke baltával nehezít, ahol csak tud. Csak a lábszagú okoskodás megy egy olyan embertől, aki képtelen a saját véleményét úgy felböfögni, hogy legalább egyszer ne a magyarság nevében szónokoljon, hogy ne akarja megmondani, milyen a magyar, mit szeret és hogy érzi magát.

Zömítve és összefoglalva: az évi legalább egy tengerről szóló cinizmusnál csak az undorítóbb, hogy van pofája a magyarokkal takarózni, amikor saját magáról beszél, miközben a világon semmi köze nincs az általa nyomorba taszított magyarokhoz. Akiknek a prioritási listáján nem a tenger, hanem a túlélés van. Egy dolog vigasztal: van az a véres elvetemült gazemberség, van az a bűnlajstrom, van az a sötét múlt és jelen, ami után a tenger sem könnyíti meg a korrupt ember életét. Van az a börtönért kiáltó bűncselekmény-halmaz, amin már a tenger sem segít. Eljön az az idő, amikor évi egy tenger is luxusnak fog tűnni. A börtönről jutott eszembe.

A címlapképen nincs tenger.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!