NEHAZUGGY

Ének a hőségben

Tamás Róbert | Augusztus 5, Hétfő | 10:29

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,829,150 forint, még hiányzik 1,170,850 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Arra gondoltunk, hogy egy kis nyaralásra, de legalább nyári sétára csábítjuk az olvasóinkat. Hiszen végtére is nyár van, az országlakók háromnegyed része nem engedhet meg magának egy rövidke nyaralást sem. Mondjuk én sem nyaralok, vagyis nem úgy, ahogy azt általában érteni szoktuk. Jelenleg Granadában élek, abban a városban, melybe hosszú évekkel ezelőtt – amikor egy hetet tölthettem itt – beleszerettem, és azóta sem engedett el. Tehát, ha úgy nézzük, én egész évben nyaralok. Igaz ugyan, hogy a Szalonnázón minden héten mesélek a városról, de azt csak előfizetéssel lehet elérni, és pontosan azoknak nem telik erre, akiknek nyaralásra sem. Így aztán ezt találtuk ki. Hideg limonádé a kézbe, induljunk közösen egy jó kis sétára. A fényképek olyanok, amilyenek, nem vagyok fotós, bár igyekszem elfogadható minőségű képeket készíteni. Mióta lett egy új telefonom – az előző szegény már eléggé a végét járta -, ez többnyire sikerül is. Akinek van hozzá kedve, csatangoljon velünk!

Augusztus van, ami itt is nyárnak számít. Meleg van, nem is kicsit, de itt más a hőérzet, mint otthon. 40 fok alatt egyszerűen csak jó kis nyár van. Nem kell a napon lődörögni, inni kell eleget, és ennyi. Élhető a város. Pontosabban nem csupán élhető, de szerelemmel szerethető. Egészen júliusig havasak voltak a hegyek, hihetetlen látvány – és hihetetlen érzés – a Sierra Nevada hófedte csúcsait együtt látni a pálmafákkal, gyümölcsöt érlelő narancsfákkal.

Nem véletlenül nevezik Granadát a tűz és jég városának. Mostanra persze már nincsen hó a hegyeken sem, de ez semmit nem von le a város varázslatos szépségéből. Olyan városról beszélünk, mely sok kis – egymástól minden tekintetben, építészetileg, lakosság összetételét tekintve, szokásaiban, még az üzletek nyitvatartásában és az éttermek, tapasbárok kínálatában is merőben eltérő – külön világból áll. A belváros épületei csodásak, az utcák keskenyek, ahol nincsenek fák, ott nyár elejétől árnyékolják őket.

Ez nem sétálóutca, van autósforgalom, olyankor a gyalogosok felmennek a járdára. A belvárosba, ide értve a Gran Via de Colónt – ami a főutca – csak az itt lakók, a taxik, buszok, és engedéllyel rendelkezők hajthatnak be. Így aztán nem sűrű a forgalom, de attól még észen kell lenni, mert ott is autóval találkozhatunk, ahol nem gondolnánk. Igaz, itt képesek együtt élni autósok és puhatestűek (gyalogosok), nem szokás sem versenyezni, sem dudálni. Ha elpilledtünk a séta közben, leülhetünk a sok-sok tér közül valamelyiken pihenni. Ez a kedvencem, a Plaza de la Trinidad:

A tér egyik sarkán találjuk Enrqeta kioszkját, ahol hetven éve egy pékdinasztia várja a vevőket, és a vevők jönnek, mert már a mamájuk, és az ő mamája is itt vette meg a kenyeret, vagy a péksütit, szendvicset iskolába menet. Már nem Enriqueta áll a pult mögött, ő 79 éves korában átadta a lányának, Pilarnak a boltot, majd két nappal később meghalt. A vásárlók azonban rendületlenül jönnek, generációról generációra száll ez a szokás.

Ha valami másra vágyunk, akkor először is felhúzzuk a legkényelmesebb túracipőnket, és nekivágunk a gyaloglásnak. Mert ha a belvárosban korlátozott az autósforgalom, az Albayzinban – ez a régi arab negyed – többnyire nem is lehetséges járművel közlekedni. Van néhány út, oda eljut a kicsi busz, taxi, de az utcák többsége inkább sikárot, rengeteg lépcsővel. És meseszép. Innen indulunk, ahol megmaradtak az arab bazárok, teázók, arab édességeket készítő és árusító üzletek végig az utcácska mindkét oldalán. Akár bőrtáskát, akár szőnyeget, füstölőt, fűszereket, teakeverékeket, ruhákat akarunk vásárolni, akár teázni, vízipipázni támad kedvünk, akár ennénk egy baklavát, esetleg egy finom lencselevest, itt megtehetjük. Egy dolgot nem fogunk itt találni; alkoholt.

Amint felsétáltunk az utcán – és a fel-t szó szerint kell ám érteni, mert végig felfelé kapaszkodunk, és végig lépcsőkön -, máris egy másik világba csöppenünk. Vadul burjánzó növények, hófehér falak, csodás mintával kirakott utcácskák és lépcsők, egymásnak árnyékot adó épületek mindenhol.

Ebben az utcában például van autóforgalom. Ez többnyire attól függ, hogy van-e lépcső, és itt nincs, tehát járnak autók. El ugyan nem nagyon férnek, én itt még olyan autót nem láttam, aminek ne lenne lezúzva az oldala:

Ha felértünk a dombra, megpihenhetünk a Plaza Largán. Amennyiben délelőtt értünk ide – persze nem reggel, mert itt 10 óra előtt semmi nem nyit ki, csak a virágok kelyhe -, vehetünk gyümölcsöt a piacon, de ha később érünk fel, vagy nincs kedvünk a gyümölcshöz, tapasozhatunk valamelyik bárban. Ha az sem csábít, akkor választhatunk a pékségek közül, a leghíresebb María péksége, de azon kívül is sok helyen vehetünk empanadát, kenyeret sütit, vagy bekaphatunk valamit egy szendvicsezőben is.

Ha elsétálunk egy kilátóhoz – van belőlük pár darab -, lenézhetünk a városra:

És természetesen nem hagyhatjuk ki az Alhambrát sem:

Délután háromtól jobban tesszük, ha ledőlünk egy kicsit pihenni, és este hétig elő sem dugjuk az orrunkat. Mert ebben az időszakban bezárnak a boltok, bárok, éttermek, pékségek, hiszen siesta van. Olyankor ezt fogjuk látni:

Este aztán éltre kel ismét a város. A naplementét együtt csodálhatjuk a kilátókról, vagy akár a Sacromonte oldalából, azután sorra kigyulladnak a fények. Nem a kirakatok, főként nem a fényreklámok fényei, itt ilyesmi nincs. Az utcai világítás van, és a bárok hívogató lámpái körül dong mindenki, aki csak él és mozog. Ismét kezdődik a tapas időszak, amikor minden pohár ital – üdítő, gyümölcslé, ásványvíz, sör, bor – mellé jár ingyen egy adag étel. Aki étterembe vágyik, azt is talál. Dél-Amerika és az arab világ teljes kínálatát megtalálja, természetesen a kínai, japán, indiai, olasz és andalúz konyha mellett. Éjfél után érdemes ágyba szédülni, hogy másnap más szépségekkel tölthessük fel a lelkünket. Hiszen ott van még a Sacromonte cigányok hegye -, a Realejo – zsidó negyed -, a Darro part, a Genil partja, az Alhambra, a Plaza Nueva, a katedrális, milliónyi templom, tér, park, és mindenhol történik valami, mindenhol nevetnek, zenélnek, táncolnak. Élnek, Hiszen ez Granada.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!