Olyan erős honvédségre van szükség, amellyel senki nem akarja a harctéren összemérni az erejét; a kormány modern, ütőképes, 21. századi high-tech haderőt épít – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szombaton Budapesten a Hősök terén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzettek ünnepélyes eskütételén.
Vargha Tamás az esküt tett 355 altiszt és hozzátartozóik előtt hangsúlyozta: a Magyarország közvetlen szomszédságában dúló véres háború rávilágít arra, hogy „soha többet nem engedhetjük meg, hogy felkészületlenül álljunk a kihívások előtt”.
Az államtitkár szavai szerint ha erős a honvédség, nem lesz senki olyan, aki erőszakkal próbálna meg érvényt szerezni akaratának Magyarországgal szemben, így „meg tudjuk őrizni hazánk békéjét és biztonságát”, mert a békéhez erő kell.
Kiemelte, hogy ebben a szellemben modern, ütőképes, 21. századi high-tech haderőt építenek.
Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a frissen végzett altisztekhez szólva hangoztatta, katonának lenni nem egy szakma, hanem a legszebb és a legnagyobb áldozatokkal járó hivatás, amely teljes embert, szívet, alázatot kíván. Az altiszti eskü letételével vállalják ezt a nemes szolgálatot. (MTI)
Szerintem nem ártana, ha némi realitásérzékkel megáldott figurákat fizetnénk a közpénzből, mert a hagymázas álmok mindig sokba kerülnek, és mindig rossz véget érnek. Magyarország kicsi és szegény ország. A honvédségre ráfér a modernizálás, mert elavultak az eszközök, ám még ha lenne is arra pénz számolatlanul – de persze nincsen -, hogy a lemodernebb felszerelést tudjuk beszerezni, akkor sem lesz soha elrettentő erejű a magyar honvédség. Ennek a megértéséhez alapvető matematika-tudás bőségesen elég. A NATO nélkül tíz perc alatt esne el az ország, ha mondjuk az oroszok, vagy bárki más ránk támadna. Pontosan erre szolgálnak a szövetségek, ezért jó és létfontosságú számunkra az Európai Unió is, a NATO is. Attól még ez nem fog megváltozni, ha egymást licitálják túl a politikusok a hazudozásban és a hülyeségek terjesztésében.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.