NEHAZUGGY

Dinnyék, cipők és egyéb fontos történetek

Swan Edgar | Július 14, Vasárnap | 8:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,829,150 forint, még hiányzik 1,170,850 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Csodaszép reggelt, vidám vasárnapot, madaraknak csicsergését, szellőnek fújását ezen a szép vasárnap délelőttön! Aki kiugrott az ágyból meggondolatlanul, az heveredjen csak vissza, most nem kell rohanni a munkába. Akinek igen, az már amúgy is elkésett, pár perc már igazán nem számít. Ha nyár, akkor szárba szökkennek az ilyenkor szokásos örökzöld témák. Munkaerőhiány a Balatonnál, bődületes fagyi- és lángosárak, és máris elérkeztünk a dinnyéhez. Most az van, hogy korábban kezdődött a dinnyeszezon, és még itt az import, de már érik a hazai. A jó agrárminiszter a dinnyetermelők segítségére sietett, és a nagyon népszerű közösségi oldalára feltöltött videóban hívja fel a tikkadt magyar vásárlók figyelmét, hogy segítsék ők a magyar termelőket, vásároljanak hazai dinnyét. Mert az frissebb (ami a szezon elején valószínűleg igaz is), finomabb és olcsóbb. Az utóbbi állítások igazságtartalmát nem nagyon tudom sem cáfolni, sem megerősíteni, miután sokan szemrebbenés nélkül írják ki, hogy magyar dinnye akkor is, ha amúgy nem magyar. Így aztán azt sem tudhatom, hogy a tökízű, vagy éppen mézédes dinnye honnan származik. Igaz ez az árra is, sőt, sok élelmiszer-áruházban zavaros a jelölés is. Az Auchannál például azt írja a származási országnál, hogy magyar/görög. Talán nem ártana szabályozni ezt a dolgot, és nyomon is kellene követni, hogy a jelölések megfelelőek, és legalább nyomokban igazságot tartalmaznak. És ha már itt tartunk, célszerű lenne kitalálni valamit a vásárlók érdekének képviseletére is – amennyiben a termelőket már sikerült megvédeni -, és hatékony lépéseket tenni azért, hogy a a tökízű, éretlen, ízetlen gyümölcsök visszakerüljenek a termelőhöz, a vételár pedig a vásárlóhoz. Mert régebben a piac szabályozta önmagát, a lékeléskor kiderült, ha pocsék a cucc, és ott is maradt a zöldséges nyakán, aki aztán nem vásárolt többé attól a termelőtől. Ma ilyesmi nincs, mert nem létező uniós szabályokra hivatkozva nem lékelnek, sok üzletben nem is darabolnak, az emberek pedig lassan leszoknak a dinnyéről. Mert összességében nem olcsó – egy dinnye nem egy kiló, ha veszünk egy egészet, az 5-7 kiló, ami már 1500-2000 forint. És ha otthon derül ki, hogy élvezhetetlen, az kidobott pénz. Ez pedig már sok családnál nem fér bele. Nagy István két együnk vadhúst-együnk magyar dinnyét reklám között talán szakíthatna időt némi érdemi munkára is. A fizetéséért.

Vasfüggöny még nincs, sem határkerítés körben, de egyre komolyabb varázslat kell már ahhoz is, hogy valaki országon belül eljusson valahonnan valahová. Az utak a balesetektől dugulnak be, az egyébként is krónikusan késő vonatokra felülni kész kalandtúra. Az egy dolog, hogy hány fokra tud felhevülni a fülke – hatvan fok fölé is -, légkondi jellemzően alig, a sebességtől még egy lajhár is röhögésben törne ki, de mostanra a sínek is kezdenek elolvadni, szóval tényleg csak az akarjon eljutni ából bébe, akinek nagyon, de nagyon fontos. És még így sem biztos, hogy sikerrel jár. A buszok talán egy hangyányit megbízhatóbban működnek, már ha nem gyulladnak ki. Repülővel sem érdemes próbálkozni, mert vagy indul egy járat – és az a jobbik eset, ha csak 10 órát késik -, vagy nem. Szerintem lassan ideje lesz visszatérni az ősi (keresztény-pogány) hagyományokhoz, és meg kell tanulni lovagolni. Vagy – ha a klímahelyzet tovább romlik – be kell szerezni egy komolyabb tétel tevét. Ha még létezik az a szép hagyomány, hogy egyes országokban tevével fizetnek a nőkért, tudnék néhány cserealapot javasolni. Már amennyiben használt, és nem éppen harmatosan friss arajelölt is szóba jöhet. Jobban járnánk, mint most, amikor elválnak a szüzek, és viszik az összeharácsolt vagyon jó részét, hogy aztán soha ne lehessen visszaszerezni azt, amit a zuruk mart ki a közösből.

Aki sem a Balatonon nem vadászik olcsó(bb) lángosra, sem nem aszalódik a tömegközlekedés valamelyik gyöngyszemén, de még csak a reptéren sem imádkozik az indulás reményében, az mehet a Westendbe marhadrága tornacsukáért. Új üzletet nyitott a Balázs nevű cipőboltos, azért csődült oda az értő közönség. Én mondjuk nem tudom, hogy azokat a cipőket hordják is, vagy csak megveszik, mint műgyűjtők a festményeket, de ha hordják, itt szeretném jelezni, hogy én, és szerintem még kb. 9 millió ember egyáltalán nem tud különbséget tenni egy 15 ezres, és egy 150 ezres sportcipő között. Sőt, az emberiség erősen túlnyomó többségét nem is érdekli a dolog. Szerintem azoknak az embereknek nem a cipőbolt előtt kellene sorba állniuk, hanem az elmeorvos rendelője előtt.

A mai utolsó történet talán nem tűnik fontosnak, mégis az. És az első súlyos probléma mindjárt az, hogy valószínűleg nem tűnik fontosnak. A hvg.hu cikke egy megkínzott kutya kálváriájáról szól, a rendőrség munkájáról, és az állatvédők harcáról. Az a baj, hogy semmi különös, ilyen naponta tucatjával fordul elő ebben az országban. Egy kutyát (macskát, lovat, bármilyen állatot) nyugodtan lehet kínozni, mert ők nem tudják megvédeni önmagukat, sőt, még panaszkodni sem tudnak, elmondani sem tudják azt a poklot, melyben élni voltak kénytelenek. Az állatvédő szervezetek – a többségük bármilyen segítség, állami támogatás nélkül – igyekszik megmenteni közülük annyit, amennyit tudnak. A lehetőségeik végesek, az erejük fogy, és a társadalom egy része még őket támadja, hogy miért pazarolnak időt, energiát, pénzt egy állat megmentésére, hiszen emberek is szenvednek, éheznek. Általában azok mondják ezt, akik sem állatnak, sem embernek nem nyújtottak soha segítő kezet. Bár létezik állatvédelmi törvény, azt sem állítom, hogy rossz lenne, de be kellene tartani ahhoz, hogy bármi visszatartó ereje legyen. Kutyát tartani egyáltalán nem kötelező, de kínozni csak olyan szadista barom szokta, aki emberre is bármikor veszélyessé válhat. Ha kis is derül egy állatkínzás, alig néhány eset jut el a bíróságig, és amelyik eljut odáig, azok is megússzák többnyire felfüggesztett ejnyebejnyével. Márpedig aki egy nála gyengébbet, kiszolgáltatottabbat bánt, az nem csupán gonosz, de közveszélyes is. Társadalmi érdek kiszűrni őket, és időben megálljt parancsolni. Ameddig nem késő.

Ezzel a nem túlságosan végszóval kívánok jó ébredezést mindenkinek.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!