NEHAZUGGY

Vlagyimir, a soros elnök?

Erősnek tűnhet a cím, ezért is tettem ki az önmagán túlmutató kérdőjelet a végére. Mert fontosnak tűnik belegondolni abba, hogy az az ámokfutás, amit a Kicsi (Bödőcs művész úr után szabadon) rendezett az elmúlt héten, közvetlenül miután átvette az uniós rotációs kapát (szentségtörés lenne a cserepes ajakán a soros elnökség megnevezés), illetve közvetlenül mielőtt ma megalakítja a cinikus módon patriótákról elnevezett, Moszkva pártján Brüsszelt gyalázó EP-frakcióját, számomra nemigen hagy más lehetőséget, mint feltenni ezt a kérdést. Valójában ki a büdös franc az Európai Unió soros elnöke? Nekem az a benyomásom az elmúlt hét alapján (és folytatódik a misszió), hogy ugyan hivatalosan Magyarország, Orbán lázálmaiban ő maga, egyedül, a valóságban viszont rohadtul olyan, mintha Vlagyimir lenne a góré, és ő húzogatná a szálakat. Az Európai Unió érdekeivel, szándékaival, akaratával szemben, de legfőképpen a tudta nélkül.

Tegnapig azt hittem, hogy itt valami olyasfajta, már-már szokásosnak is nevezhető túlmozgás történt, aminek a lehetséges következményeit fel sem mérte az orbáni hatalomkonyha, amikor titokban, a szövetségeseinek egy büdös szót nem szólva lezsírozta a moszkvai bokázással egybekötött pofavizitet. Tegnap óta, a Weltwoche nevű svájci szélsőjobboldali bulvárpopulista (fogalmam nincs, a szolgálatait mennyiért árusító orgánum) Orbánnal készített videóinterjúja óta tudom, hogy éppen ellenkezőleg: pontosan tudták, hogy mi lesz a következmény, és pontosan ezért csinálták.

Márpedig ha ez így van, ebben szerintem van valami rohadtul ijesztő. Már akkor ijesztő volt, amikor péntek reggel behazudta a híveinek, hogy ő semmit nem képvisel, amikor a világ különböző pontjain feltűnik, rángatja a nyakkendőjét és olyan nemtárgyalásokat folytat, amelyekre nem kapott felhatalmazást a hivatalos klubcsapatától. Ilyen horderejű kérdésekről ekkorákat hazudni, szerintem rohadtul ijesztő. Nos, akkorát hazudott a nehézsúlyú maffiózó az eltitkolt oroszországi, majd nem eltitkolt azerbajdzsáni kiruccanása előtt, közben és után, hogy az Európai Unió három napig mást sem tett, mint hogy a kijelentéseire reagálva magyarázta, hogy nekik semmi közük az Európa legkorruptabb és legszegényebb országának miniszterelnöke által végrehajtott szélesvásznú áruláshoz, hogy őket nem képviseli, az EU-t nem képviseli, saját magán és az országán kívül senkit nem képviselt se Moszkvában, se Azerbajdzsánban a türk diktátortalálkozón, hogy az EU semmilyen felhatalmazást nem adott arra, hogy tárgyaljon, fontoskodjon, intézkedjen.

És mégis megcsinálta, megint röhögve csinált bohócot belőlük, abból az európai politikai elitből, amelyik továbbra is tehetetlenül szemléli, hogy a lassan 40 éve megszakítás nélkül a politikából, azon belül is az európai és a magyar közpénzek törvényes elzabrálásából élő, brutális gazdasági és politikai hatalommal rendelkező Orbán kiénekli a sajtot a szájukból. Belemondta a szélsőjobbról elborult svájci lap riporterének arcába, hogy ő a diplomáciai kapcsolatokat és kommunikációs csatornákat nyitotta újra az EU és Moszkva között pénteken. És egyáltalán nem viccelt. Mint ahogy akkor sem viccelt, amikor saját magáról egyes szám első személyben beszélt úgy, mint az EU soros elnökéről, aki Oroszország és Azerbajdzsán között félúton, a levegőben üzente meg Brüsszelnek, hogy senkik vagytok, így jártatok. Vágom, hogy nem vagytok hozzászokva az EU soros elnökének ilyen viselkedéséhez, de kénytelenek lesztek tudomásul venni.

Ilyen messzire még soha nem merészkedett, mint az elmúlt egy hétben, különösen abban a szűk két napban, amikor az Európai Unióval szemben álló Oroszországban és Azerbajdzsánban szervezkedett, intézkedett a béke érdekében, mert ahogy fogalmazott a svájci bulvárlapnak, hogy Brüsszelben és Szabolcsban is hallják: békét szervezni keresztényi tett. Majd eltelt pár óra és már ott pöffeszkedett a türk diktátorokkal Susában, az örmény kitelepítés helyszínén, Hegyi-Karabahban, ahol Ukrajnával ellentétben immár béke van. Sok tízezer örmény elüldözése árán van béke, Orbán elvtárs pedig ezen a szimbolikus helyen éltette az örményeket kitelepítő, béketeremtő Azerbajdzsánt. Nyilván, miután tavaly egyedüliként vétózta meg az örmények kitelepítését bíráló EU-s állásfoglalást, és azt is megmagyarázta a böszme nagy keresztények.

Ha csak innen nézzük, valóban a helyzet, hogy ezen már nincs mit menteni, mentegetni, mert nincs az a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, aki bármit is tompítani tudna ezen az arcvesztésen, ami az Európai Uniót érte azáltal, hogy hülyét csinált belőle a soros. Hogy még ki sem hűlt a belga elnökség alatt a szék, még ki sem került a a felkiáltójel a belga miniszterelnök figyelmeztető szavai után (nem ám, hogy játszod a főnököt, ez nem arról szól), a Kicsi elszabadult. Majd most megmutatja, hogy őt nem lehet csak úgy kiküldeni kávézni, megkerülni, nevetségessé tenni. A magyar uniós elnökség minden pillanatát arra fogja felhasználni, hogy komolytalanná, nevetségessé, súlytalanná tegye azt az Európai Uniót, ahol nem díjazzák olyan nagyon a korruptságát, az elvetemültségét, a mániáit. Szerintem a Weltwoche-interjú (illetve, hogy a lap főszerkesztője a magyar közpénzmédiában böfögte vissza Orbán szavait és rágta a magyarok szájába, hogy amit láttak, az egy hősies miniszterelnöki küldetés, amiért Brüsszelben irigykednek rá!!!????) önmagában vérfagyasztó.

Egyrészt azért, mert teljes nyíltsággal fröcsögött arról Orbán, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy kik a szövetségesei, ő milyen helyet foglal el ebben a szövetségben, ahol milyen szabályok vannak érvényben, vagyis mi az, amit megtehet, és mi az, amit nem. Vagyis miután beültette a hintába a híveit, hogy ő nem az EU nevében tárgyal, részletesen és büszkén mesélte a svájci mikrofonállványnak, hogy a kijevi látogatása után azért küldött TITKOSÍTOTT üzenetet Szijjártónak, hogy kezdjen szervezkedni, mert szőnyeg alatt akarta tartani a dolgot, hogy a többi nagyfiú ne szerezzen tudomást róla. Azon túl, hogy Szijjártó az orosz kémek számára eleve a leggyengébb láncszem, vagyis amiről ő tud, arról a Kreml is tud, itt most nem a Kreml volt a lényeg, hanem hogy ez az ember tényleg szándékosan, előre megfontoltan titkolta el a szövetségesei elől, hogy mire készül. Nem szégyelli, büszke rá, hogy az asztalra ürített, sőt, megígérte, hogy ezen a héten is az asztalra fog üríteni. És valóban már Pekingben illegeti magát. Nem szereptévesztésben van, hanem szándékosan, mindenféle következményt leszarva ácsolja magának a békegalamb alakú trónust.

Másrészt azért, mert egyszerűen felfoghatatlan, hogy tényleg képes úgy beállítani ezt a mocskos háborút és azon belül az ő békemisszióját, mintha itt Oroszország is csak egy ugyanolyan áldozat lenne, mint maga az igazi áldozat Ukrajna, vagy mint a közvetett áldozatok, hogy lényegében Putyin nem csupán nem tehet semmiről, de nem tud semmit tenni a békéért, amit más ne tudna. Már-már elismerően és alázatos tisztelettel beszél a háborús agresszorról, akihez intellektuálisan és politikailag is fel kell érni.

Harmadrészt pedig azért, mert ez már a sok tizedik olyan interjú, amiben egy büdös szó nem esik arról, hogy MI A MAGYAR NEMZETI ÉRDEK abban, amit képvisel. Mert mindaz, amit Putyin magyar hangjaként Orbán mond, az a tűzszünet, amiről beszélnek, lényegében azt jelenti, hogy az agresszor megkapja azokat a területeket, amelyeket megszerzett. Ami soha nem hangzik el Orbántól a nagy békecsinálásban: mit jelent ez a jövőre nézve, mit jelent egy ilyen tűzszünet Európára és Magyarországra nézve? Elmondom akkor én (az általam nagyra becsült Lakner Zoltán pár nappal ezelőtti gondolatait is segítségül hívva): egy ilyen tűzszünet, egy ilyen béke, minden agresszornak azt üzeni a jövőre nézve, hogy itt Európában nekünk az rendben van, hogy bármely terület, amit bárki esetleg kinéz magának és elfoglalja, azt viheti. Orbán Putyin szája íze szerinti tűzszüneti javaslata szimplán a melegágya lehet egy újabb fegyveres konfliktusnak. Ami azt a kérdést veti fel, és a nagy békemisszionárius – aki a háború kitörése óta utolsóként ment Kijevbe és elsőként bokázott Moszkvában – ezúttal sem pazarolt a válaszra egy büdös szót sem: Magyarországnak milyen nemzeti érdeke fűződik ahhoz, hogy Ukrajna egy pufferzóna legyen, és ne egy szervezett, működő, szuverén, biztonságos állam a szomszédban? Mi a nemzeti érdek abban, hogy a szomszédos ország folyamatosan ki legyen téve katonai agressziónak, amely befektetések hiányában, fejlődés, újjáépítés hiányában csak egy nemzetközi átjáróház lesz újabb és újabb menekültválságokkal, állandó gazdasági, biztonsági fenyegetéssel Magyarországra nézve? Mi a magyar nemzeti érdek ebben?

Ezeket a kérdéseket nem nekem, hanem az ellenzéknek kellene feltennie, napirendben tartania és válaszokat kikényszerítenie, amely ellenzék azonban saját magával, a sebei nyalogatásával, a kifogások keresésével, a sajtó elleni támadással van elfoglalva, úgyhogy mindent összevetve még annyit: azt hiszem, hogy most van az, amikor a sopánkodó, teátrálisan megrökönyödő EU-nak haladéktalanul ki kellene húznia a fejét a saját hátsó feléből, és végre világossá tennie, hogy minden, amit Orbán művel, illegitim, meghágása a közös szabályoknak, önkényes és kártékony vergődés, aminek véget kell vetni. Múlt héten is késő lett volna, de ha ez nem történik meg, akkor az egész világ előtt járatják le magukat, miközben valóban azt a látszatot keltik, mintha itt Vlagyimir és az ő érdekei adnák az EU soros elnökségét.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább