Mani kövek

Spectator: A „leg”-ek városa: a születés (1)

A világ öt legészakibb települése közül a harmadik legnépesebb, a leghidegebb, legelszigeteltebb, a legszennyezettebb és összességében a legélhetetlenebb városa. Külön-külön más település tulajdonságai is lehetnének a fentiek, azonban egyetlen város van a világon, amelyikre minden tulajdonság együttesen jellemző: a kelet-szibériai Norilszk. Itt van viszont a világ legnagyobb nikkel és palládium (és tucatnyi egyéb fém ásványainak) lelőhelye a hozzá tartozó óriási bányákkal és kohászati üzemekkel. A dúsítók és kohászati üzemek nyolcvan év óta megállás nélkül ontják a környezetet pusztító anyagokat, ökológiai sivataggá változtatva a környezet nem jelentéktelen kiterjedésű területét.

A minden szempontból lehangoló iparvidék komor képének ellenpontja a 150 km-rel keletre magasodó Putorana bazaltfennsík (ennek hegylábi zónájában vannak az ércbányák). A múlt század közepéig lényegében felfedezetlen vidék az érintetlen természet egyedülálló csodája, számos  vízesés (köztük Ázsia legmagasabb vízesése), kanyonok és a természetes állapotban levő ősi tundra egészen páratlanul gyönyörű vidék.  Az UNESCO 2010-ben a természeti világörökség részeként védetté  nyilvánította a fennsíkot, Oroszország egyik nemzeti parkját. A ma is még nagyon nehezen megközelíthető vidék déli részén van egyébként Oroszország földrajzi középpontja. (A Vivi-tó területén levő pontot a Krím annektálása után tíz méterrel át kellett telepíteni.)

A sarkkörtől 300 km-rel északra elhelyezkedő Norilszkhoz 4500 km² kiterjedésű területen (Norilszki Ipari Kerület) közigazgatásilag további négy kisebb település tartozik, a kerületben összesen 182 ezer lakos él. A lakosság jelenlegi száma a közigazgatási változásokat követő állapotot tükrözi. A már pontosan nem ellenőrizhető adatok szerint azonban magának Norilszk városának lakossága közel egyharmaddal csökkent az 1989 évihez viszonyítva. A rendszerváltás körül negyvenezer fő elment a városból, ugyanakkor fokozatosan jelentős számú munkavállaló érkezett a főleg a közép-ázsiai utódállamokból, akik jórészt a szolgáltató szektorban helyezkedtek el.

A térség földrajzi helyzete miatt a tél hosszú és hideg, a nyár pedig nagyon rövid; az éves átlaghőmérséklet -10°C. A valaha mért leghidegebb -54°C, a legmelegebb pedig 30°C volt. Az itt évente lehulló kétmillió tonna hó 250 – 270 napig fedi a várost. A téli hónapokat még kellemetlenebbé teszi, hogy 120-130 napon át a hóesést heves széllel érkező hóvihar kíséri, a sarkvidéki éjszaka sötétsége pedig 45 napig tart. A nyár június elejétől mindössze augusztus közepéig tart, ekkor viszont a nap 65 napon keresztül nem megy a látóhatár alá. Az örökké fagyott altalaj (permafroszt) ezen a vidéken viszonylag vékony, mindössze 300 – 500 m mélységig terjed, de  nagyon komoly gondot okoz mindenfajta építkezéskor.

A Tajmir félszigetnek ezen a vidékén a távoli északi tengerhajózási útvonalak felmérésére, földrajzi térképezésére kiküldött expedíciók jártak először 1733-1743 között, amikor a téli időszakot a szárazföldön kellett tölteniük. A komisz természeti körülmények miatt a korai orosz telepesek elkerülték Szibériának ezt a vidékét, ám a XIX. század során több ásványok után kutató expedíció megfordult a területen. Felfedeztek szénlelőhelyet és több rézelőfordulást is, sőt ez utóbbi nyersanyagra alapozva kezdetleges olvasztó is működött rövid ideig.

Még a polgárháború időszakában, a Kolcsak vezette „fehér” kormány megbízásából 1920-ban N. Urvancev geológus és munkatársainak csoportja a mai város körüli hegyekben végzett földtani kutatómunkát. A minták kiértékelése nyomán a szakemberek számos további ércásvány kiterjedt előfordulásaira bukkantak. A nagyon távoli, elszigetelt helyen levő terület és a gyakorlati hasznosítás akkor még teljes lehetetlensége miatt az elkövetkező másfél évtizedben a szovjet állam kevés figyelmet fordított a lelőhelyekre. (Nyikolaj Urvancev nagy árat fizetett fiatalkori szakmai lelkesedésért; 1935-ben az elítéltek első csoportjával érkezett Norilszkba fogolyként. Itt ugyan főgeológus volt, de rab. Később a karagandai munkatáborbort is megjárta. 1954-ben mentették csak fel a koholt vádak alól és rehabilitálták.)

A munkatáborok világának – „Gulag szigetvilág”-nak – a lakatlan területekre történt széles kiterjesztése nyomán a norilszki térségbe is munkaerőt irányítottak az ásványkincsek kiaknázására. (A gulágok alapvető célja nem volt azonos a európai-német koncentrációs táborokéval, hanem különböző indokkal kényszermunkára elítéltek munkaerejét használta ki a rendszer. A magas halálozást alapvetően a kegyetlen éghajlaton kikényszerített nehéz munka, és a mindenkori elégtelen élelmezés okozta. Ettől még hasonlóan embertelen volt.)

1935 nyarán érkezett a foglyok és műszaki szakemberek első csoportja. (Hivatalosan a város alapításának ezt az időpontot tekintik.) A hamarosan tízezerre növelt létszámú Norillag nyolc nagy táborból és számos altáborból állt. Az első két évben a kegyetlen szibériai körülmények között faházakból tákolt táborokat építettek az évente érkező foglyok. Ez idő alatt építették ki a Jeniszej-parti Dudinka folyami kikötő és Norilszk között 90 km-es utat és keskeny nyomtávú vasútvonalat, továbbá Norilszkól ÉK-re, az első bányahelyek irányában szintén utat és vasutat. (A térségben fokozatosan építették ki a bányákat és feldolgozó üzemeket összekötő 470 km hosszú hálózatot. Ezek ma a világ legészakibb vasútvonalai.)

A város közvetlen és tágabb környékén létesített munkatáborok 1956 augusztusig az NKVD (belügyi biztonsági szervezet) felügyelete alatt működtek, ezután kikerültek ennek fennhatósága alól. A Memorial nevű orosz emberi jogi szervezet belügyi dokumentumokon alapuló kutatásai szerint a Norillag táboraiban fennállása alatt legalább 25 nemzetiséghez tartozó, összesen 271 100 fogvatartott fordult meg, ezek közül 15800 fogoly bizonyíthatóan a táborokban halt meg. A „Gulag szigetvilágban” ritka fogolylázadások egyik legnagyobbika is Norilszkban történt. Sztálin halála után az amnesztia csak köztörvényesekre vonatkozott, ami miatt politikai foglyok több altáborban egyidejűleg sztrájkolni kezdtek. Növelte a feszültséget, hogy a főtáborban az őrség tisztázatlan módon 27 rabot megölt. A többi táborra átterjedt, és hatvanhét napig tartó engedetlenség végső kimenetéről eltérő adatok és emlékek vannak; egyik beszámoló szerint a belügyi alakulatok megérkezése után a foglyok bizonyos enyhítéseket csikartak ki, és befejezték a sztrájkot. Más emlékiratok szerint a karhatalmi egységek lerohanták a politikai elítéltek táborát, és ott 150 rabot megöltek (a belügyi iratok négy fő haláláról tesznek említést.)

Norilszk város lakossága – a táborok jogi felszámolását követően – 1957-ben 77 ezer fő volt, ebből 68 ezer korábbi rab. A következő években a város tervszerű építése kezdődött meg, a korábbi lágerépületeket sorsukra hagyták, és fokozatosan kialakult a jelenlegi városszerkezet. 1991-ig a település zárt város volt. 2001 óta ismét zárt, csak különleges engedéllyel látogatható a város, mert megnövekedett a bűnözés és megjelentek a kábítószerek, amit a külföldi betelepülők számlájára írnak.

A város azonban földrajzi helyzetéből következően is zárt. Szárazföldön utak és vasút hiányában megközelíthetetlen. A légiközlekedés ugyan fontos kapcsolat, de a várostól 35 km-re levő belföldi repülőtér közepesen nagy gépeket képes csak fogadni. Vízi úton a jégmentes nyári hónapokban a Jenyiszejen lehajózva a dudinkai folyami kikötő a megközelíthetőség másik lehetősége, viszont az év túlnyomóan nagyobb részében a folyó befagy. A kikötőből 90 km hosszú, ma már villamosított vasúton lehet eljutni Norilszkba. Az áruszállítás és élelmiszer ellátás a város szűk keresztmetszete, ami a friss élelmiszerek magas árában meg is mutatkozik. A különleges földrajzi helyzet és a nehézkes közlekedés miatt a helyi lakosság szigetszerűen izoláltan él, ezért is nevezik a helyiek „kontinens”-nek Oroszország nyugatabbra levő részét. Jókora virtuális rést nyitott a városlakók számára a 2017-ben létesített, optikai szálon érkező szélessávú internet. Addig csak műholdas, gyenge minőségű és drága internet hozzáférés létezett. A 956 km hosszú száloptikai vonal a nyugat-szibériai Novi Urengojból indul, Igarkánál keresztezi Jenyiszejt, majd a Norilszk számára elektromos áramot biztosító Snyeznogorszk településen át északra, Norilszkig tart. Ezzel jóval nagyobb kitekintésük lett a lakosoknak a világra, mert nem csak az irányított tematikájú központi műholdas TV műsorokból tájékozódhatnak. (Természetesen a város óriásvállalata, a Norilszk Nikkel profitált a legtöbbet a telekommunikációs fejlesztésből, mert így ugrásszerűen korszerűsíthette a valós idejű műveletek ellenőrzését és irányítását a bányák és kohászati üzemek területén.)

Norilszk – mint sok, múlt században alapított település építészeti arculata – a korának megfelelő. A középületek „Sztálin-barokk” stílusa és a lakótelepek egyhangú lakótelepi házsorai éppen úgy emlékeztetnek a szovjet időkre, mint a városközpontban álló Lenin szobor. A lakótelepek számos tömbje időközben lakhatatlanná vált, mert építésükkor nem mérték fel, hogy a permafroszt altalajt – a mély cölöpök ellenére – az épületek hője instabillá teszi. Több épület elmozdult és a közműcsatlakozások javíthatatlanul megrongálódtak. A depresszív sötét és hosszú tél, a hideg, a szennyezett környezet miatt az itt élők lakásaikba visszahúzódva igyekeznek élhetőbb mikrokörnyezetet teremteni önmaguk számára, ezért a város meglehetősen kihaltnak látszik, főleg a téli időszakban.

Norilszk abban a tekintetben is tipikusan múlt századi szovjet szemlélettel létesített város, hogy fenntartója, és működésének minden tekintetben formálója a gigászi méretű bányászati-kohászati komplexum. A várost ennek kiszolgálására építették, itt a Nornilsz Nikkelhez tartozik az energiaellátástól a légi- és közösségi közlekedésen keresztül az élelmezés biztosításáig minden. Nem a városnak van ipara, hanem az ipari komplexumnak van városa is.

2020. 04. 24.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább