NEHAZUGGY

Súlyos kérdések

Swan Edgar | Június 16, Vasárnap | 7:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,878,330 forint, még hiányzik 1,121,670 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Már tart a fociőrület. Azt figyeltem meg, hogy a politikusok közül azok rajonganak a leginkább ezért a sportért, akiknek nem nézni, hanem művelni kellene a testmozgást. Igaz ugyan, hogy majdnem az összes fideszes dagadt, mintha versenyt zabálnának, vagy én nem értem az okát, de hogy nem egészséges amit csinálnak, az biztos. Hogy most se maradjunk Európai Néppárt és kilép-belép cirkusz nélkül, azon vigyorogtam, hogy miközben Semjén Zsolt kissé tajtékzik, Manfred Weber a Facebook oldalán még csak említést sem tesz róla, hogy találkozott vele, ellenben Magyar Péterrel ott vigyorognak párban, de ám Semjén sem dicsekszik a találkozóval. Pedig bátorkodom feltételezni, hogy Manfred Weber magyar szempontból, a politika oldaláról és uniós szemszögből is nagyságrendekkel fontosabb személyiség, mint Donald Trump semmiféle politikai súlyt nem képviselő, ám ijesztően vigyorgó fia, akivel el sem tudom képzelni, mi a bánatról beszélgethetett a KDNP elnöke, vagy a Fidesz tulajdonosa.

A Kreml magyar hangja – Origo – vagy nem kapott értesítést arról, hogy most egy kicsit vissza kell venni a háborús uszításból, mert vége a választásoknak, vagy nem jutott még el az agyukig, vagy nem is kaptak ilyen utasítást, mert akár vége a választásnak akár nem, Putyint ki kell szolgálni megfelelő módon. Mindenesetre úgy tolják tovább az orosz propagandára felhúzott uszító hazudozást, hogy öröm nézni. A német kancellár rárontott Putyinra cím alatt futó szarban arról értekezik a névtelen költő, hogy:

Komolytalannak nevezte az orosz elnök békejavaslatát az orosz-ukrán háború lezárásól a német kancellár a ZDF televíziónak adott interjúban. (Origo)

Ebben hol lehet látni a rárontást, tessék szíves elárulni nekem! Talán azt mondták a pártközpontban a portált összegányoló szalagmunkásoknak, hogy Putyinnak igaza van? Vagy legalábbis normális? Putyin azt találta ki, hogy amit eddig sikerült elfoglalni, az az övé, Ukrajna azonnal tegye le a fegyvert és jelentse ki, hogy soha nem fog csatlakozni a NATO-hoz, és akkor ő hajlandó leülni, hogy tárgyaljon a békéről. A német kancellár nem rontott rá Putyinra, hanem indokolatlanul finom és udvarias módon fejezte ki magát. Putyin ugyanis egy aljas tömeggyilkos, egy zsaroló gazember, egy mocskos féreg. És akkor még én is finoman fogalmaztam. Aki pedig az ő seggét nyalja, vele barátkozik, egyáltalán, emberszámba veszi, az semmivel nem különb erkölcsi értelemben, ugyanolyan emberi selejt. Pont.

Alig hiszem, hogy van, aki nem futott bele a megafonos egysejtű böfögésébe, hogy életről és halálról Isten dönthet, Karsai Dániel pedig vegyen be két csomag nyugtatót, ha annyira meg akar halni. Aztán persze jött az, hogy ki van ragadva az ő magvas mondanivalója a szövegkörnyezetből. Szerintem ezt sehonnan nem lehet kiragadni. Tökéletesen mindegy, hogy előtte mit mondott, utána mit mondott, ilyet normális ember, sőt, ilyet ember nem mond. Nem is gondol. Sem Istenre, sem senkire hivatkozva. Lehet vitázni az életvégi döntésről, kell is róla társadalmi vitát folytatni, de ilyen minősíthetetlen, embertelen dolgot mondani nem lehet. Senkinek. Soha. Remélem, ez a fasz soha többé nem jut a nyilvánosságnak még csak a közelébe sem.

Az életvégi döntésről mindenki azt gondol, amit akar. Én például azt gondolom, hogy amikor apám üvöltve haldoklott, már nem ismert meg, csak azt tudta, hogy fáj, és még ezt sem tudták enyhíteni – valószínűleg tudták volna, ha nagyon akarják, de hát amúgy is öreg, amúgy is meghal -, én pedig, aki soha életemben nem voltam hívő, esténként imádkoztam, hogy mehessen el végre, legyen vége a fájdalmának. Amikor ültem mellette, fogtam a kezét és azt hajtogattam; menj, elengedlek. Erősen elgondolkodtam azon, hogy akinek esélye sincs arra, hogy méltó élete lehessen, akár csak egy év, egy hónap is, akiről egészen biztosan tudható, hogy csak szenvedés vár rá, az miért nem dönthet úgy, hogy békésen, fájdalom nélkül, méltó módon megy el? Kapjon be két csomag altatót… Ilyet csak egy idióta barom mond. Az öngyilkosság egyáltalán nem olyan egyszerű, a halált nem adják olcsón. Senkinek nem kívánom, még annak az emberalatti pöcsnek sem, hogy valaha olyan helyzetbe kerüljön, amikor nem lát más kiutat. Mert ha sikerül az öngyilkosság – és általában nem sikerül -, odáig hosszú és keserves út vezet, tele rettegéssel és iszonyatos lelki gyötrelemmel. És mérlegelni kell azt is, hogy ha sikerrel jár is, valaki meg fogja találni. Valószínűleg valaki olyan, akinek fontos. Családtag, férj, feleség, testvér, barát. Aki aztán soha nem fogja tudni ezt feldolgozni, hurcolja élete végéig azt a terhet, hogy mi lett volna, ha fél órával előbb nyitja rá az ajtót, hogy tudott volna-e valahogyan segíteni. Aki öngyilkos lesz, nem csak ő fog odáig iszonyatos lelki kínokat kiállni, de erre ítéli azokat is, akik szeretik őt. Ezt kevesen vállalják. Az életvégi döntés, az asszisztált euthanázia is borzalmasan nehéz döntés, de van idő megbeszélni, elbúcsúzni, elfogadni.

Én nem tudom azt sem megérteni, hogy miért gondolják a vallásos – többnyire megélhetési vallásos – emberek, hogy nekik joguk van más emberek sorsáról dönteni csupán azért, mert a képzeletbeli barátjukra hivatkoznak. Aki hívő – mármint valóban az – biztosan nem fogja ezt az utat választani. Aki ezt választja, és orvosilag egyértelműen indokolt, az tehesse meg. Nyilván szabályozni kell, alaposan átgondolni, de ha már arról nem dönthetünk, hogy megszülessünk-e, legalább abban hadd legyen szavunk, hogy akarunk-e üvöltve, kínok között vergődve szenvedni napokig, hetekig, hónapokig, évekig akár, vagy békésen szeretnénk elmenni. És jó lenne, ha valahogy meg lehetne védeni a társadalmat az ilyen embertelen barmoktól, mert ameddig én csak iszonyúan dühös vagyok, lehet közöttünk olyan, akit a lelke legmélyéig felsebez egy ilyen mondat, mert éppen olyan helyzetben van, amilyenben senki, soha nem szeretne lenni.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi majd hamarosan jövünk vissza az első beszólással, mint mindig.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!