November 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Ordítok Blog


Az ellenzéki pártok cifra nyomorúsága

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,598,249 forint, még hiányzik 401,751 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sajnos az országot megszálló, az önkormányzatiságot, a jogállamiságot, a demokráciát bedaráló, a pénzért bármit, vakon, szó nélkül megszavazó gazemberek nem értek rá elmenni az ellenzék által összehívott rendkívüli parlamenti ülésre, ahogy 14 éve egyszer sem mentek el egyetlen vitára sem. És még mindig ott tartunk, hogy az önjelölt véleményvezérek, megmondóemberek, okoskodók, levitézlett politikusok, leszerepelt újságírók hada töpreng azon, hogy nevezhető-e már diktatúrának az, amiben élni vagyunk kénytelenek, vagy még mindig nem, hiszen milyen elnevezést fogunk akkor használni, ha majd jön a fekete autó, ha majd börtönbe hurcolhatják a renitenseket, ha elkezdenek kipotyogni az ablakokból a túlságosan bátor, túlságosan hangos ellenzékiek?

Igen, szerintem is a demokrácia legékesebb példája az, hogy elméletben van ugyan ellenzék, a parlamentben vannak ellenzékinek nevezett pártok, ám a gyakorlatban az ország nagyobbik része, a szavazni hajlandók fele képviselet nélkül marad, mert csakafidesz. A parlamentáris demokráciának hazudott egypártrendszer nem több, mint az ellenzéki pártok cifra nyomorúsága, aminek az árát az egész társadalom fizeti. Ebben az országban csak arról lehet beszélni, csak arról lehet dönteni a parlamentben, amiről az ország többségi tulajdonosa, a családi biznisz kiagyalója és feje beszélni, dönteni óhajt. Mindenki csak statiszta ebben a kutyakomédiában. A politikusok, a képviselők és a szavazók is. A politikusokat legalább megfizetik – ellenzékieket is, kormánypártiakat is -, a társadalom csak veszít, de szó nélkül tűri. Vagy tűrte eddig, azt majd meglátjuk, hogy mennyire elszánt és kitartó, hogy lerázza végre a hátáról az élősködőket.

Pénteken este nyolckor megint eljátszotta mindenki a szerepét. Kövér László – miután mást nem tehetett – összehívta a rendkívüli ülést, melyen beszéltek volna Sulyok Tamás méltatlansági ügyéről, és ami ezerszer fontosabb; a külügyminisztériumot ért orosz kibertámadásról, annak következményeiről, a felelősségről, a teendőkről. A fideszes képviselők természetesen nem jelentek meg, hiszen erre kaptak utasítást a gazdájuktól. Az ellenzéki képviselők természetesen elmentek, hiszen őrizni kell a látszatot, hogy ők igenis dolgoznak, igenis küzdenek, ezért nekik helyük, szerepük és fontosságuk van, legyünk kedvesek ezt megérteni, és a következő, majd azt követő és az összes választáson is biztosítsuk számukra a lehetőséget, a posztokat, melyeken huzakodhatnak és osztozhatnak, a felelősségvállalás nélküli biztos, de legalább igen busás fizetéssel járó megélhetést. Ezért elmentek, és az üres kormánypárti padsoroknak elmesélték a senkit nem érdeklő bánatukat, majd hazamentek és elégedetten láttak hozzá a vacsorához. Hiszen ők tényleg mindent megtettek, de ilyen elsöprő fideszes ellenszélben tehetetlenek.

Holott ki is mehettek volna az utcára. Holott hívhatták volna az embereket, hogy tartsanak velük. Holott kérhették volna a társadalom támogatását, erejét, hangját, hogy közösen harcolják ki, hogy együtt kényszerítsék ki azt, hogy értelme legyen ellenzékinek lenni, hogy azok szava és akarata is számítson, akik nem a Fideszre szavaznak, hogy ne tehesse meg a kormánypárt azt, amit megtesz napról napra, évről évre. Történt ilyesmi? Természetesen nem, mert az kockázatos, fárasztó, időigényes, meló van vele. És mert 14 év alatt elveszítették az emberek bizalmát, már alig valaki mozdulna a szavukra. Ez jó indok, mert ugyan ők baszták el, de mostanra el van baszva, így lehet mutogatni a társadalomra, hogy az nem áll mögéjük. Így jobb, néhány órányi bohóckodás hosszú időre alibit biztosít, hiszen ők próbálták, akarták, dolgoztak érte. De tényleg! Időnként még közleményt is adnak be az MTI-hez, tartanak sajtótájékoztatót, meg minden. Vannak pártgyűlések, kongresszusok, tisztújítás, vér, verejték és könnyek, mindenféle kidolgozott kormányprogram, árnyékkormány, nyílt levél, üzengetés. Ki érti, hogy miért nem elég ez? Ki érti, hogy miért dühös a társadalom, miért akarnak többet, mást, miért van elege egyre több embernek a látszatból, az ócska bűvésztrükkökből, az üres ígéretekből? Hiszen ők profi politikusok, ezt onnan tudjuk, hogy maguk állítják. Hiszen milyen meggyőzően tudják csapkodni az asztalt, hogy most aztán minden megváltozik, most aztán máshogyan lesz, most majd mennek, és bejárják a vidéket, eljutnak az emberekhez, meghallgatják a problémáikat, megoldásokat kínálnak, most aztán hozzák a bizonyítékokat a tolvaj gazemberek, csalók, hazugok ellen, most aztán minden jobb lesz, élhető lesz, közös lesz. Majd mindjárt.

Az csak szerencsétlen véletlen, hogy ezidáig csak nekik lett jobb, csak ők vannak biztonságban, csak nekik nem kell elszámolniuk munkával, vagyonnal, hiszen az utca emberét véresre korbácsolhatják a hatóságok, a NAV nem elnéző, ha elfelejtettünk bevallani egy kevés jövedelmet, nekünk nincs mentelmi jogunk, minket meg lehet hurcolni, ki lehet rúgni, el lehet zsákmányolni a vállalkozásunkat, tönkre lehet tenni, derékba lehet törni az életünket. Nekünk nem jár védelem, soron kívüli ellátás, nekünk ki kell várnunk a várólistán a helyünket, nekünk nincs csettintésre szakorvos, műtéti időpont, még egy rohadt, rozsdás ágy sincs, ha nagy a baj. A mi gyerekeink nem járnak magánbölcsibe, magánoviba, magániskolába, nem tanulnak külföldi egyetemeken, nem telik magántanárra, nyelvtanárra. Nekünk nem jár lakhatási támogatás, üzemanyagkártya sem, nekünk csak a pofánk jár. És a baj itt kezdődik, hogy elkezdett járni a pofánk. Hogy egyre többen merjük kimondani, hogy elég volt, nem kérünk tovább ebből a látszatdemokráciából, a kamu-többpártrendszerből. Igazi pártokat akarunk, minket képviselő valódi politikusokat akarunk, változást akarunk, mást, jobbat akarunk. Élni akarunk végre a saját országunkban, szabadon akarunk élni, bátran, emelt fővel akarunk élni, jövőt akarunk, dolgozni, küzdeni akarunk ezért a jövőért.

Hogy jövök én ahhoz, hogy bántsam az ellenzéki pártokat, hiszen a vak is látja, hogy mit meg nem tesznek értünk? Hiszen most is legalább két órát szántak az életükből arra, hogy elmondják egymásnak a kongó parlamenti teremben, milyen csúf és igazságtalan az élet. Arról igazán nem ők tehetnek, hogy a kormánypárt nem ment el, ők megpróbálták, ők akarták, ők dolgoznak a pénzükért. A pénzemért. Nem is tudom. Ha étterembe megyek, és órákig váratnak, majd egy sapka pénzért elém löknek egy tányér zsírban úszó mócsingot, többé oda nem megyek, reklamálok, kikérem magamnak. Ha a fodrász szar frizurát csinál, mert lusta, nem ért hozzá, de van egy papír a falra kalapálva, hogy ő fodrász, attól én még nem fogadom el, hogy kiszúrt velem. Azt én nem értem, hogy éppen így miért is nincs nekem jogom reklamálni, számon kérni, adott esetben a francba elzavarni azt a politikust, aki szarul teljesít? Mert ugyan az én érdekemet egyáltalán nem, de a sajátját remekül tudja érvényesíteni? Nem volt még elég abból, hogy hülyének néznek minket?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.