NEHAZUGGY

Ahova a bányászbéka sem lát le

Toleráns, civilizált jó reggelt, sok fényt, türelmet és bölcsességet mindannyiunknak! Erre szerintem leginkább azért van szükség – nem mintha valamiféle kéretlen edukációs kiselőadást szeretnék tartani -, hogy elgondolkodjunk azon, mi, valamennyien, esendő emberek, mimagyarok és mi, magyarok, hogy nem kell mindenáron igazunk legyen. Se most, se később. Aki azt állítja magáról, hogy neki nem igaza van, hanem igaza lesz, az Orbán Viktor, és láttuk is már oly sokszor, hogy milyen jól bejöttek a kinyilatkoztatásai, az A tervei, a szentenciái és tenyérjóslatai. Ja, nem. Úgyhogy kéretlen moralizálás helyett, mivel én is látom a politikai turbulenciával párhuzamosan és egyenesen arányosan elszabaduló szektás indulatokat, csak annyit szeretnék kérni, hogy ha nem tudunk ellenállni a kísértésnek, akkor is próbáljuk meg ésszel hányni az epénket. Vegyük figyelembe, hogy tévedni, mást gondolni, másképp látni a világot mint mi, nem bűn. A tévedéseinket belátni, pláne elnézést kérni értük, nem gyengeség, hanem erény. Az pedig, hogy alkalomadtán esetleg igazunk van, semmit nem jelent, ha képtelenek vagyunk elfogadni, hogy másnak is lehet igaza, és a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Mindez persze leginkább egy olyan világban érvényes, ahol egy mindenki által konszenzusosan elfogadott erkölcsi minimum talaján állunk. Belátom, ettől sajnos elég távol állunk, ez semennyire nem alapvetés. Pedig enélkül lófasz se lesz itt, nemhogy kormányváltás, rendszerváltás vagy élhető ország, legalább az unokák számára, ha már nekünk nem is.

A Robert Fico, Putyin- és Orbán-barát szlovák miniszterelnök elleni, mindennemű agresszióhoz hasonlóan elítélendő merényletről a végén szólnék néhány szót (a Megafon erkölcsi hulladékainak minősíthetetlen hergelésére még mindig csak keresem a szavakat), de előbb tekintsük át a saját, őshonos szörnyűségeink szerintem fontos, szubjektív csokrát. Többé-kevésbé gyomorfelfordulási sorrendben. Itt van rögtön a tegnapi nap egyik szimbolikus, mégis kiemelkedően szégyenletes pillanata: az, amikor az utóbbi időben méltán háttérbe szorult Szijjártó miniszter, a csilliárdos szalámis szendvicsek, a közpénz- és kerozinégető Föld körüli luxusutazások és magánéleti jachtos nyaralások, a ledarált közbeszerzési dokumentumok, a raktárban porosodó horkolásgátlók és a kölcsönös tisztelet talaján hisztériázás védőszentje, Milorad Dodik boszniai szerb vérnacionalista, szeparatista, putyinista balkáni felforgató oldalán benyögte, hogy a kormánya nem szavazza meg a srebrenicai népirtás (1995. július 11.) emléknapjának bevezetéséről szóló ENSZ-határozattervezetet. Mímelni se próbálom a meglepődést, miután a minap ugyanezek Magyarország nevében elgáncsolták a közös, elítélő uniós nyilatkozatot a moszkvai mintára írt grúziai „külföldi ügynöktörvényről”, és ezzel megint hülyét csináltak az Európai Unióból, hogy aztán majd mondhassák, hogy milyen béna kacsa a szövetség.

Nem vagyok meglepődve azon, hogy Európa „saját külföldi ügynökének” (Orbán Viktor) hűséges alászolgája külügyminisztere száján képes kiesni az az állítás, hogy a határozat elfogadásával lényegében démonizálnák a teljes szerb nemzetet, mégis erre csak azt tudom mondani, hogy aztakurva. Tehát nem elég, hogy a mintegy 8700 bosnyák kivégzését (= tömegmészárlás, népirtás) a magyar állampárt külügyminisztere szimplán tragédiának nevezi, vagyis bagatellizálja, miközben a Balkán stabilitását és biztonságát nem az elszakadáspárti Dodiktól, hanem a nemzetközi közösségtől félti, de még meg is fejeli egy mondvacsinált bullshittel. Miközben ő is tudja, nemcsak én, hogy Srebrenicában az elmúlt évtizedek legbrutálisabb európai tömeggyilkossága történt, ami nem egyéni bűncselekmény volt, hanem a boszniai szerb vezetés tudtával, beleegyezésével, egészen pontosan annak utasítására történt. Az emléknap – minden emléknapra vonatkozik ez – nem stigmatizál, nem démonizál, nem bélyegez meg, hanem emléket állít. A holokauszt emléknapja sem a németeket démonizálta, hanem a Hitler-féle náci tömeggyilkos rezsim áldozatainak állít emléket, és figyelmeztet azokra a borzalmakra, amelyeket nem kellene újra elkövetni.

Miközben fejben és lélekben folyamatosan okádok Deák Dániel és megafonos, trombitás szolgatársai ízléstelen posztjaitól, amelyekben az első pillanattól igyekeztek egy 71 éves szlovákiai ember által a szlovák miniszterelnök ellen elkövetett merényletet ráhúzni az ún. háborúpárti, ún. globalista erőkre és a gazdájuk javára fordítani, azért ne menjünk el szó nélkül amellett se, hogy. Hogy miközben a keresztény-konzervatív állampárt már ott tart a lealjasodásban, hogy babakocsiban ülő, síró „bébi Gyurcsányként” gúnyolja Karácsonyt (én kérek elnézést, soha többé nem mondom, hogy nincs lejjebb), a TV2 botrányos előéletű, az adófizetőket megkárosító, 2019-ben távozott hírigazgató-helyettese, bizonyos Tóth Tamás Antal minő egysejtű, primitív uszítóbeszéddel hozakodott adott elő a Magyar Nemzetben, azzal vádolva Karácsony Gergely szarembert, hogy a fiait akarja odadobni Putyinnak emberi martalékul, de ő, a háromnevű, rosszarcú, korrupt rezsimszolga nem engedi, nem hagyja.

Lehet, hogy más körülmények között azt mondanám, hogy reménytelen helyzetben lévő fideszes propagandisták elkeserítő mentális-erkölcsi állapota a jobboldal belügye, de többről van itt szó. Ha nem közpénzből hergelnének, vergődnének, uszulnának ezek a háromnevűek, akkor sem az lenne a probléma, hogy olyan embereket foglalkoztat a pártnemmédia, akik egy, a negyedik osztályt harmadszor járó funkcionális analfabéta diák szintjén írják a maguk idétlen fogalmazásait. Hanem az, hogy miközben zabálják a közpénzt, megölik a szellemet, butítanak és nyomorba döntenek egy egész társadalmat. Az állapotuk ezért közügy. De ha már így szóba hozta ez az erkölcsi félkegyelmű, hogy a főváros polgármestere a rendeleti teljhatalmú, lassan már nem háborús, hanem atomháborús veszélyhelyzetben önkényeskedő kormány fején átlépve adja át Putyinnak Tóth nertárs fiait emberi martalékul, feltenném a kérdést, hogy 1) ki kormányozza ezt az országot, illetve 2) mi a probléma Putyinnal, elvtársak? Elvileg nem Putyin a háborúpárti, hanem a halódó Nyugat és Brüsszel, nem? Az, amelyet tűzzel-vassal és egy egész ország szellemi leigázása árán is el kell foglalnia az utcai harcosnak. Vagy elvesztettem a fonalat?

Nem könnyű eligazodni ebben az atomháborús pszichózisban vergődő állampárti műsorban, ahol a korrupt, nepotista, oroszbarát, szélsőjobboldali kormánypárt Menczer nevű kommunikációs igazgatója, azt várja, hogy kizárják a „békepárti” KDNP-s EP-képviselőket a „baloldali, háborúpárti Néppártból”, vagyis azt állítja, hogy a békepárti KDNP nevű kormánypárt, amelyik a béke ígéretével öblögetve kampányol és zsibbasztja az agyunkat, a háborús Néppártban árulja a hazát, és nem lépett ki onnan magától. Nem csodálkozom, hogy ilyen állapotban vannak, megdolgoztak érte, és túltolták a biciklit. Most a gazdasági mélyrepülés különböző aspektusaival – a katasztrofálisan bezuhant építőipartól a mélyponton vergődő akkugyártásig, amire nagyokosék feltették az országot – nem áll módomban részletesen foglalkozni, viszont ahogy ígértem: néhány szót a tegnapi szlovákiai tragédiáról.

Bármi is a véleményem a Robert Fico nevű politikusról, az ő kártékony, pusztító, maffiatempóval határos, szélsőpopulista politikájáról, a Robert Fico nevű ember elleni erőszakot messzemenően elítélem. Ahogy egy emberként ítélték el az európai és a világpolitika szereplői is, világnézettől függetlenül. Szerintem ez és ennyi az elfogadható, egyben el is várható reakció. De hogy ez a politikai indíttatású, aljas és gyáva cselekmény is alkalmas volt arra, hogy az Orbán-kormány szócsöveként működő Megafon rögtön a legalját célozza meg, hogy a háborúpárti globalista erőkkel próbálja összemosni a lövöldözést, és a Deák Dániel nevű cseléd tényleg képes volt még azt is leírni, hogy ma Európában a nyílt utcán lövik le a békepárti vezetőket, nem egyszerűen az ízléstelenség véreres legalja, hanem emberi rothadás elrettentő példája is. Mert az rendben van, hogy az elnyomó állampártnak nincsen se programja, se eredményei, hogy kudarcok és súlyos kudarcok kísérik a kormányzását, ezért jobb híján feketekampányol, gúnyolódik, megszégyenít és lejárat mindenkit. De ez túl van mindenen, és akkor is túl lenne, ha nem derült volna ki igen hamar, hogy az Index által például baloldali költőnek nevezett merénylő korábban egy két éve betiltott oroszpárti, szélsőséges félkatonai szervezettel működött együtt, továbbá cigányellenes, migránsellenes kirohanásai is voltak. Akinek az első gondolata egy ilyen helyzetben is az, hogy miképpen tudná ezt a a cselekményt a megbízója politikai hasznára fordítani (Megafon), vagy ahogy azt a Fico pártjának egyes szélsőségesebb tagjai tették, az ellenzék és az újságírók nyakába varrni, az nagyjából ugyanolyan hitvány gazember, mint maga a merénylő. Mindazonáltal a tanulságokat érdemes lenne levonni abból a szempontból, hogy az eldurvuló közbeszéd, a gyűlölet állandósult légköre, a folyamatosan feszült politikai helyzet, a polgárok uszítása, hergelése, demokratikus működés helyére lépő rendpárti illiberális nyomulás (lásd: a közmédia Orbántól elirigyelt einstandja), a másik oldal ellenségként kezelése, az állandó másokra mutogatás milyen beláthatatlan következményekkel jár. Nem irigylem a szlovákokat a körvonalazódó politikai háborúért, de magunkat se igazán.

Eredetileg úgy gondoltam, hogy zárásként ide egy 36 évvel ezelőtti örökbecsű Orbán-idézetet fogok berakni, de lebeszéltem magam róla, a Szalonnázón azzal folytatom. Addig is önmérsékletet, józanságot, és szebb napot!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább