NEHAZUGGY

A jobboldaliság bornírt, áltudományos téziséről

Minden pénzt megérő, hiánypótló interjút olvashattunk tegnap egy szerencsére nem Rogán által távirányított hírportálon az állampárt egyik udvari közvéleménykutatónak nevezett tudományos-fantasztikus nyúlványa, a Nézőpont Intézet igazgatójával, Mráz Ágoston Sámuellel. Aki Deutsch Tamást és Menczer Tamást, valamint Kósa Lajost és Németh Szilárdot egyszerre megszégyenítő unortodox szellemi cizelláltsággal foglalta össze a független nyilvánosság és a tévedésben lévő politikatudósok számára azt a NER-közéletre vonatkozó tézist, miszerint 2022 óta végképp az a helyzet, hogy

„a jobb- és baloldalt az különbözteti meg egymástól, miként viszonyulnak Orbán Viktorhoz. Jobboldali szavazó az, aki Orbánt akarja miniszterelnöknek, baloldali, aki ellene van. Ennyire polarizált lett a politika.”

Ahonnan én nézem, ez körülbelül ugyanannak a zavarbaejtő kinyilatkoztatásnak a testvérpárja, ami pár napja Mráz Ágoston főnökének száját hagyta el, midőn azt találta mondani, hogy az egyik oldalon van a pénz meg a hatalomvágy, a másik oldalon a békeszerető európai emberek. És igen, ez utóbbiak közé a hatvanpusztai luxusdácsát tulajdonló dinasztia leghírhedtebb sarja önmagát is belesorolta. Az összes magyarral együtt. Vagy legalábbis a híveivel együtt. És nem röhögött közben.

Nem áll szándékomban személyeskedő, vagy a témához egyáltalán nem tartozó megállapításokat tenni az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. alvállalkozójának számító Nézőpont vezetőjével kapcsolatban, viszont. A történelmi hűség és a jegyzőkönyv kedvéért annyit azért le kell szögeznem, hogy akinek a közpénzvállalkozása a kormány számára végez kutatásokat, médiafigyelést és mindenféle közéleti napirenddel összefüggő médiahatás-vizsgálatokat, vagyis aki egy olyan cégcsoportnak tolja a szekerét alvállalkozóként, amelynek teljes árbevétele 80 százalékban kormányzati megrendelésekből, azaz KÖZPÉNZBŐL származik (érdekesség: az Observer 2023 és 2026 között 22,3 milliárdból, azaz évente több mint 5, 5 milliárd forintból, azaz havonta közel félmilliárd forintból szemlézi a nemzetközi és hazai sajtót az állampártnak), annak ha semmi mást nem is, azt marhára elhiszem – pláne, hogy volt kedves büszkén elmesélni ebben az interjúban -, hogy akkor követne el hibát, ha nem egyeztetne rendszeresen Rogán Antallal. És milyen igaza van, különben honnan tudná meg, hogy X héten miről mi a véleménye, és hogy kell állniuk a számoknak a legközelebb nyilvánosságra kerülő ún. közvéleménykutatásban.

Vagyis tehát nem mintha – szemben a független sajtóval, amely maga dönti el, hogy mikor készít interjút Mráz úrral – Mráz úrnak a személyes döntése lenne, hogy mikor egyeztet Rogán Antallal, mikor nem, de egyáltalán nem ez lényeg. Pontosabban de, annyiban ez is lényeg – és rögtön rá is térek a jobboldaliság Mráz-féle definíciójára, a fent idézett kijelentés tartalmi kibelezésére -, hogy miután Mráz úr abból él jól, hogy a közpénz-megrendelője Rogán Antalostul kormányon van, ahol végtelen közpénzek fölött diszponál, és neki minden 5 megrendeléséből 4 abból van, és a jövője és a jó megélhetése attól függ, hogy ez a megrendelő meddig tartja meg a hatalmát, ez minden tekintetben beárazza Mráz úr mondanivalóját. Mint mindenki másét is, akinek egyeztetési kötelezettsége van a mindenkori politika egyik legtoxikusabb figurájával, Rogán Antallal. Itt szeretnék emlékeztetni arra, hogy a Mráz úr által definiált ún. jobboldali körökben, amelynek ő is büszke fogaskereke, nagy becsben tartják azt a mondást (legfeljebb kizárólag saját magukra nem tartják érvényesnek), hogy aki fizeti a számlát, az rendeli a nótát. Ebből szerintem az következik, hogy akinek politikai elemzőként, a közvélemény kutatójaként az a munkája, hogy azt mondja, ami a legjobban szolgálja annak az érdekeit, aki a legjobban fizet, érdemes a helyén kezelni mindent, amit Mráz Ágoston Sámuel akár egy független hírportálnak mond.

Márpedig Mráz nemcsak a Tisza Párt definícióját találta fel és meg (= 2018-as Jobbik + Momentum – Mi Hazánk), nemcsak azt szavalta el sokadikként sokadik alkalommal, hogy nem a Fidesznek fáj Magyar Péter felemelkedése, hanem az emoji plakátok cizelláltsága szintjén szögezte le, hogy aki Orbánt akarja, az jobboldali, aki nem Orbánt akarja, az baloldali, amúgy mindenkinek kuss. Mostantól az is baloldali, aki nem baloldali, az őhazájuk is baloldali, mert a jobboldaliság zsinórmértékegysége Orbán Viktor. A jobboldaliság kvintesszenciája az Orbán Viktorhoz való viszonyulás. Mert ennyire polarizált lett a politika – mondja Samu úr, és milyen igaza van. Ha eltekintünk attól, hogy a politika nem ilyen lett, hanem ilyenné tette szándékosan, verejtékes munkával, pőre hatalomtechnikai okokból a jobboldali Mráz Ágoston által szolgált állampárt, akkor tényszerűen igaz, hogy polarizált lett a politika. Az más kérdés, hogy ebben a nagyfene polarizáltságban a jobb- és baloldal fogalma semmit nem jelent, ez a dichotómia kizárólag arra való, hogy a politikai lövészárkokat ne lehessen betemetni, és maradjon az idők végezetéig a polgárháborús pszichózis, ahol jobboldali és magyar csak az lehet, aki Orbánt akarja miniszterelnöknek. Aki pedig magyarnak is és jobboldalinak tartja magát, de rohadtul nem kér Orbánból, az így járt, sajnos a politológus úr rendkívül igényes definíciójába nem fér bele, nem létezik.

Mivel nekem nincs egyeztetési kötelezettségem Rogánnal, és nem kapok közpénzmilliókat, pláne milliárdokat azért, hogy a politológus szakma örök szégyenére azt terjesszem, hogy aki Orbánt imádja, az jobboldali (azt az Orbánt, aki a keresztényüldöző kínai kommunista rezsim vezetőjéhez dörgölőzött nemrég), megdöbbentőnek találom Mráz bornírt, áltudományos tézisét, és soha jóvá nem tehető bűnnek tartom, hogy a jobboldali Orbán-rezsim ilyen szakmai-szellemi színvonalon lélegző szócsövekbe nyomja bele azokat a milliárdokat, amelyeket a magyar társadalomtól vesz el.

Felszínesen belemehetnénk abba is, hogy ha a jobboldaliság alatt azt értjük, hogy valaki helyesli az emberek közötti társadalmi és anyagi egyenlőtlenségeket, belerúg a kisebbségekbe, a hátrányos helyzetűekbe, gyűlöli a szólás és a vélemény szabadságát, ha nem a sajátjáról van szó, általában véve handabandának tartja az emberi jogokat, és elveszi a szegényektől azt, amit szétosztogat a felsőközépnek, a rá nem szorulók és a gazdagok között, vagy a munkavállalók helyett a nagytőkét támogatja, akkor Orbán jobboldali. A neoliberális gazdaságpolitikája valóban párját ritkítja. Ha a baloldaliság alatt a társadalmi egyenlőség, az általános szociális jogok, a kisebbségek és a hátrányosabb helyzetű csoportok, a szabadságjog, és általában a kulturális sokszínűség támogatását értjük, akkor a szociális hálót, a közoktatást, az egészségügyet szétverő Orbán Viktor biztosan nem lehet baloldali. Aki szerint Mészáros Lőrincet és a Hétes-telepi szegregátumban élőket ugyanúgy megilleti a rezsicsökkentés, az marhára nem baloldali, belátom. Csakhogy az Orbánhoz való viszonyulást nem a jobb- avagy baloldalhoz tartozás dönti el, hanem az érzelmi, erkölcsi megfontolások. Illetve némely esetekben, mint Mráz Ágoston Sámuel esetében is, a csupasz anyagi érdekek.

A jobb- és baloldalt azért kell megideologizálni és nyakon önteni a nemzetieskedő, szélsőséges lózungokkal, azért kell a baloldali, kvázi szégyenbélyeggel felruházni az Orbánnal szemben álló széles néptömegeket, mert különben nem lehet a hamis összetartozás, a szektatudat, a Mi és az Ők életérzését lenyomni a hívek torkán. Azért kell ez a torz, üres, semmit nem jelentő jobb-bal szembeállítás, mert a Fidesz-tábor kohézióját ez adja, enélkül széthullana minden. Ha Orbánt akarod, vagyis jobboldali vagy, akkor a történelem jó oldalán állsz, a jókhoz tartozol, a szektához tartozol, és ettől vagy értékesebb, mint amazok ott, a barikád másik oldalán. Hogy Orbán egy pénzt, hatalmat és nettó politikai érdekeket hajhászó politikai és gazdasági maffiavezér, akinek mindig az az ideológiája és az oldalisága, ami adott pillanatban a legjobban kifizetődő számára, az mindegy. Hogy államosít, központosít, eltapos, vérbe fojtja a gazdasági versenyt, a kommunistákat tekinti példaképének, hogy forgatja a köpönyeget, forog mint a szélkakas, és táncol, mint a páva, az mindegy. Az emojik szintjére belőtt kommunikációból ennyit kell megjegyezni: ha Orbánt akarod, jobboldali vagy, a jó oldalon állsz. A jobboldalról érkező Magyar Péter is automatikusan baloldali, akkor is, ha soha nem volt baloldali, mert nem akarja Orbánt. Nem bonyolult, csak éppen hazugság.

Mráz Ágoston a maga kisszerű, frusztrált senkiségében nem tud másba kapaszkodni, mint azokba a közpénzmegrendelésekbe, amelyeket azoktól kap, akik rendelik a muzsikát. És ő tolja is végtelen lojalitással, naponta becsteleníti meg a politológus szakmát ilyen és hasonló baromságok terjesztésével. Holott aki Orbánt akarja, az vagy jobboldali, vagy nem, aki Orbánt nem akarja, az vagy baloldali, vagy nem, de Orbánhoz viszonyulni már rég nem ideológiai determináltság, hanem nettó erkölcsi kérdés. Akinek pedig efelől kétségei vannak, annak mindig jó szívvel tudom ajánlani Márai Sándor definícióját Orbán és Mráz és a Fidesz-rezsim „jobboldaliságáról”.

A csúnyán megvénült címlapképen az orbáni „jobboldal” látható tavaly májusi fénytörésben, amikor a NER szellemi nagyágyúi a Nézőpont Intézet szervezésében kerekasztal-beszélgetésen tekintették át az európai jobboldal és a szuverenista pártok esélyeit. Arra jutottak, hogy idén a leszerepelt európai baloldal túlhatalmát megtörhetik, és kialakíthatnak egy, a mainál erősebb, és számbelileg is jelentősebb európai, patrióta, szuverenista blokkot és ellensúlyt. (Forrás: Facebook/Szánthó Miklós)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább