December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ne tessék már füllenteni!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatási program – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának szerdai adásában.

    Czomba Sándor kiemelte, hogy a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
    Hangsúlyozta, hogy már a pályázati kiírásban is megjelenítik, hogy legalább ötven százalékban magyar embert kell a munkásszálláson elszállásolni és csak abban az esetben lehet más nemzetiségűeket, ha nincs magyar jelentkező.
    A pályázóknak tíz év fenntartási kötelezettségük van. Az első két évben a feltöltésre türelmi időt kapnak, mert „feltölteni a létszámot nem olyan egyszerű” – mondta.
    Hozzátette, hogy ugyanakkor már a pályázat benyújtásakor a jelentkezőnek be kell mutatnia olyan szerződéseket, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy rövid időn belül magyar munkaerővel fel tudja tölteni a szálláshelyet.
    Példaként említette, hogy szerződést kell kötni a térségben működő vállalkozásokkal, amiben vállalják, hogy bizonyos időn belül a megfelelő létszámot biztosítani fogják. „Ha ilyet nem tud a pályázat mellé csatolni, akkor azt nem fogjuk támogatni” – mondta.
    Czomba Sándor arról is beszélt, hogy 2017 óta a jelenlegi munkásszállás-támogatási program a hetedik ilyen program és 20 milliárd forint keretösszeg mellett mintegy 25-30 új munkásszállás kialakítására van lehetőség, ami 200-300 új férőhelyet jelent.
    Míg korábban önkormányzatok is pályázhattak, addig ezúttal csak a versenyszféra szereplői. Ennek oka, hogy előzőleg számos olyan helyre is épült munkásszálló, ahol nehéz volt feltölteni a létszámot. „Ez azt jelenti, hogy nem jól céloztunk”, így ezeket a problémákat ki kell küszöbölni – mondta.
    Hangsúlyozta, hogy a szállásoknak környezetbarát módon, a kor követelményeinek megfelelően kell épülniük, mert „nem tömegszállásokra van szükség”.
    Nyolcvan százalékban kétágyas szobákat kell kialakítani és csak húsz százalékban lehet négyágyas szobákat, viszont ehhez megfelelő mosdó, szárító és mosási lehetőséget kell biztosítani – sorolta.
    Az államtitkár elmondta azt is, hogy Budapest kivételével mindenhonnan be lehet nyújtani a pályázatokat.
    Czomba Sándor beszélt arról is, hogy elindult a tartósan álláskeresők támogatási programja, amely a hátrányos helyzetben lévők munkavállalását segíti elő, emellett már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra is, amely a pályakezdők munkavállalását segíti. (MTI)

Van olyan eset, amikor indokolt a munkásszálló, de szerintem a magyar munkaerő mobilitását az nem segíti. Sokkal inkább azoknak a harmadik országból érkező vendégmunkásoknak jelent megoldást, akik a szerződés lejárta után hazamennek. A magyar munkaerő, sőt, a társadalom akkor lenne mobil, ha megfizethető és mindenféle igényt kielégítő bérlakások épülnének, hiszen senki nem szeret a családjától távol élni, valami idegen ember lábszagában aludni hosszú hónapokig, vagy évekig. Ha már megmozdul az a munkaerő – különösen, ha nem betanított munkáról beszélünk, hanem megfelelő képzettségű szakemberekről -, akkor azt úgy teszi, hogy viszi a családját, mert este hozzájuk akar hazamenni, nem egy idegenhez. A magyar lakáshelyzet – már ami a bérelhető ingatlanokat illeti – tragikus. Ezen kellene sürgősen változtatni, erre kellene pénzt költeni, nem munkásszállásokra. Szerintem. Aki már rászánja magát arra, hogy külön éljen a családjától azért, mert csak úgy tud megfelelő jövedelemhez jutni, az nem fog megállni a kerítésnél, akkor már messzebbre megy egy kicsivel, és keres háromszor annyit. Úgyhogy de, szerintem ezek a munkásszállók elsősorban a vendégmunkásoknak épülnek, persze a mi pénzünkből. A versenyszféra építsen saját költségen munkásszállót, ha már az a vágya, ne mi költsünk erre. Ja, hogy abba nem lehet belenyúlni, hogy ki kapja a megbízást? Van az úgy.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.