Miközben Szijjártó Péter a V4-ek budapesti külügyminiszteri találkozójára készül éppen nagy erőkkel, sőt már lehet, hogy ott izzad, és előzőleg már megfújta a migránsriadót is a közpénztelevízióban, a 444 hozta a nap egyik leglegebb sztoriját a Szijjártó Péter-féle Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) környékéről.
Nagyon úgy tűnik, hogy magozott meggykonzervekben és vákuumozott csemegekukoricában áll az a nem kevés milliárd állami közpénz, amit sikerült egy önjelölten tehetséges teremfocista gondjaira bízni. Ez a sokadik ránézésre is mellbevágó, már-már szürreális tényállás a Nemzeti Kifizetőház Kereskedőház negyedéves késéssel közzétett, 2015-ös beszámolójából derül ki, ami egyúttal azt is magában foglalja, hogy egyetlen év alatt ez a stratégiai fontosságú intézmény 6 milliárd (=6000 millió) forint veszteséget halmozott fel.
A történetet mindenképpen érdemes végigolvasni, én megkísérlem koncentráltan összefoglalni a lényeget, ami abba az irányba mutat, hogy ilyen ország pedig nincs. Pillanatnyilag úgy áll a dolog ugyanis, hogy az MNKH-nak 3,2 milliárd forintos követelése van a CIDER Alma Kft. nevű céggel szemben. A pénzt időtlen idők óta meg kellett volna kapniuk, de nem kapták meg.
Mivel újságírói kérdésekre nem illik válaszolni – sem a magyar export felpörgetésével megbízott állami cég, sem a Kft. nem óhajtott magyarázatot adni arra, hogy miért tűnt olyan jó üzletnek és zálogtárgynak a tonnányi-raklapnyni meggy és kukorica -, a lap azt feltételezi egyáltalán nem alaptalanul, hogy
az MNKH valamiért nagy exportlehetőséget látott a magyar almakonzerv/befőtt világban, „meghitelezett” egy csomó almát egy cégcsoportnak, hogy azok majd jól feldolgozzák, és eladják külföldön, de a dolog valamiért nem jött össze, és emiatt most almasűrítményes meggybefőttben úszhat egy darabig a külügyminisztérium…
Bár ez egyelőre spekuláció – így mennek a dolgok egy olyan országban, ahol a közintézmények, fejesek, döntéshozók menekülnek a sajtó elől és közérdekű adatigénylésekből pereskedésekbe fullad a közpénzek útjának meg nem ismerhetősége -, az is látszik az MNKH beszámolójából, hogy más is kellett még ahhoz, hogy a futsalos frizuradiktátor és gazdasági-pénzügyi guru ekkora mínuszt regisztráljon a minisztériuma alá tartozó állami cégben.
Vannak például a különböző egzotikus országokban – hacsak nem üdülési célból – fenntartott MNKH-képviseletek, amelyek több pénzbe kerülnek, mint ammenyi az éves export az illető országba (pl. Botswana). De van olyan is, hogy úgy mennek el százmilliók és milliárdok ezekre az irodákra, hogy közben egyetlen üzletet sem sikerül összehozni a kereskedőház közreműködésével (pl. Törökország). Továbbá a keleti nyitás legfontosab célországainak egyáltalán nem mindegyikében növekszik a magyar export, de legalább brutálisan csökken, bármennyire is toporzékol és állítja az ellenkezőjét a teremfocista.
Hogy összességében mi kell ahhoz, hogy ezt a nagyon nemzeti kereskedőházat leginkább egy adófizetői milliárdokat pazarló kifizetőhelyként emlegethessük, ahol mások mellett Nógrádi Györgyöt is az alkalmazottak között tartják számon, arról ITT részletesen írtunk. Most viszont ejtsünk még pár szót a meggykonzervbe és kukoricába fulladt magyar külgazdaságról.
Függetlenül attól, hogy ez a 3,2 milliárd forint valaha megtérül, avagy sem, azért az tisztán látszik, hogy Torgyán papa az import chilei cseresznyéjével a fasorban nincs ehhez képest a nagyszerű húzáshoz képest. Nem tudom, Soros Györgynek, a gaz Uniónak és a migráns hordáknak milyen szerepük van abban, hogy ezeknek a súlyos milliárdoknak lába kelt; nem tudom, hogy egy piaci alapon működő vállalkozásnál egy, a fentihez hasonló döntésnek milyen következményei lennének, ám a kormány berkeiben ez csak egy szokásos, szorgos hétköznapi esemény.
Nem tudom megítélni, hogy ez a ténykedés a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó tetszőleges bűncselekmény kategóriáját kimeríti-e, vagy a világ bármely táján szokás a kereskedőházaknak több évre elegendő konzerv-készleteket felhalmozni, de azt kijelenthetjük, hogy ezért a remekbeszabott jobban teljesítésért cserében igazán érdemes volt porig zúzni a magyar diplomáciát.
Szijjártó külgazdasági miniszterként pontosan ugyanakkora csőd, mint az aktuálisan a török diktatórikus államvezetés seggéből ki nem látszó, Európát hangosan és sűrűn kioktató, külügyminiszterként is jegyzett végrehajtó. A két teljesítmény egymást súlyosbítja, emeli négyzetre és köbre. És e tekintetben teljesen mindegy, hogy ez a bizonyos almás cég milyen közelebbi és távolabbi baráti kapcsolatokat ápol a táncos lábú teremfocistákkal kibélelt tárcával. Ezek a veszteségek valójában nem forintosíthatóak, még akkor sem, ha itt és most konkrétan egy 6 milliárdos tétellel állunk szemben. Mert ezek a veszteségek olyan beruházásokat lehetetlenítenek el, amelyek istentelenül fognak hiányozni a GDP-ből, amelyek hosszútávon jóval túlmutatnak
5 millió darab 425 ml-es vákuumzárású csemegekukorica konzerven és 1,5 millió darab 720 ml-es magozott meggykonzerven.
A fenti kép szürrealitásából egy dolog biztosan következik és ehhez még azt sem szükségszerű tudni (mert amúgy soha nem is fogjuk megtudni), mit keresett például a külgazdasági- és külügyminisztérium pénze a Quaestor nevű piramisjátékban.
Nevezetesen az, hogy egy lebutított országban a világ csemegekukorica- és meggykonzerv-készletét is beszerezhetné egy állami cég, a pórnép akkor sem értené, miért baj az, ha egy közpénzintézmény a közvagyont ilyen példátlanul hűtlen módon kezeli. Hogy a mélyszegénység határán egyensúlyozó barmok pénzéből konzerveket tart raktáron, és brutális veszteségeket felhalmozva nyeli el adóforintonként generációk jövőjét.
Amellett, hogy nulla kockázat mellett haveroknak, csókosoknak, megbízható kádereknek tartanak fenn jól fizető nyugdíjasállásokat, amellett, hogy a világ eldugott zugaiban üzemeltetnek indokolatlan kirendeltségeket és mindezt kereskedőháznak csúfolják, ennek az egész bohóckodásnak semmi köze a kereskedelemhez. Szakmai tevékenység híján a külügy egy ócska kifizetőhellyé silányult, ami legfeljebb intézményes keretet biztosít a diplomáciai toporzékolásnak.
Amíg Szijjártó hasbeszélő üzemmódban riogatja a népet, amíg megvezetett emberek tömegei meghatódnak attól, hogy megvédik őket a nem létező, láthatatlan ellenségtől (mikor melyiktől), amíg azt gondolják, hogy nem az övéket szórják két kézzel, hogy ők mindent megúsznak, addig ez lesz. Máshol egy közepesen alkalmatlan, de szó szerinti ellenzékkel ez is egy kormánybuktatásra elengendő indokot szolgáltató disznóság lenne. Ahol nem a napi adag gyűlölködés mozgatja a néplelket, ott nem fordulhatna elő, hogy olyan emberek, akik soha egyetlen percet nem dolgoztak a piacon, akik soha semmilyen kockázatot nem vállaltak semmiért, ilyen módon játszadozhatnának jelennel, jövővel, egy ország vagyonával.
Ezek az itt-ott nyilvánosságra kerülő milliárdok egyetlen irányba mutatnak: az elkerülhetetlen gazdsági csőd irányába. A történelmi távlatban alacsony munkanélküliség és az ezzel párhuzamos munkaerőhiány országa kukorica- és meggykonzervenként halad a szakadék fele. Az összeszerelőüzem előbb-utóbb összedől. Rögtön, ahogy elfogy az uniós támogatás.
Ezen a ponton ezek a 6 milliárdok már nem férhetnének bele a kormányzati vagánykodásba, de mégis beleférnek. Ezek a Szijjártó-fejűek öntudatlanul szarnak bele a hívők arcába és mindenki máséba is, mert nekik valóban nincs holnap. Matolcsy szerintem irigykedve néz bele a 8-as számot formáló üveggömbjébe, hogy ez neki hogy nem jutott eszébe. Kastélyok, paloták, műkincsek és közérdekű kukoricakonzervek. Itt tartunk most.
Csak azt nem tudom, mi lesz, ha a migráns-téma is kifullad és a lelkes hívek tábora rádöbben, hogy neki se kukoricára, se magozott meggyre, de még a napi kenyérre is nehezen futja. Kéretik nem elfelejteni, hogy Szijjártónál az előbbiekből van raktáron, ott kell majd követelőzni és esetleg számonkérni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.