Mani kövek

Spectator: Európában elmaradt a forradalom 3. rész

Az Európában 2016-ig elvégzett kutatások eredménye és tapasztalata alapján a kezdeti derűlátó várakozásokkal szemben nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban számított technikailag kitermelhető mennyiségek túlbecsültek voltak. A viszonylag jól megkutatott és a legnagyobb elméleti palagáz potenciállal rendelkező Lengyelország kitermelhetőnek ítélt gázkészlete jelenlegi ismeretek szerint mindössze 10 %-a a kutatás kezdetekor prognosztizált mennyiségnek. De a többi országban végzett kutatás sem erősítette meg, hogy a palagáz döntő fordulatot hozhat az országok energiaellátásában. Bár az összehasonlítás sok vonatkozásban sántít és csak nagyságrendi összevetésre lehet alkalmas, iparági szakértők véleménye szerint az európai palagáz kitermelhető mennyisége mindössze egyhetede az észak-amerikai készleteknek. (A két térségben persze a geológiai adottságok és a feltártság és még sok tényező gyökeresen különbözik.) Az Európai Unió 21 országában a gázimport egy része Oroszországból érkezik. Másfél évtizeddel ezelőtt az eredetileg sem túl vérmes várakozások szerint ennek az importnak 10 %-át remélték európai szinten kiváltani saját palagázzal. Jelenlegi becslés szerint  – ha a lokális kitermelés mégis megkezdődne – legfeljebb 1-1,5 % lenne kiváltható. A palagáz termelésének iparági méretű kifejlesztése Európában – az uniós országok eltérő nemzeti energiapolitikai koncepcióin túlmenően – a kontinens sajátosságai miatt számos akadályba ütközik; az amerikai működési modell egyszerűen nem alkalmazható.

A technikailag kitermelhető gázkészlet mennyisége és lokalizációja alapvetően sok bizonytalansággal terhelt, ráadásul az európiai prognosztizált palagáz többnyire nagyobb mélységben helyezkedik el, mint az amerikai előfordulásokban.

A palagáz kitermeléshez szükséges terület sokkal nagyobb kiterjedésű, mint a hagyományos olaj- vagy gázkutak esetében. A fúróberendezés mellett a repesztés után keletkezett használtvíz tároló, raktárak, csővezetéki csatlakozást biztosító létesítmény és utak a szállítójárműveknek együttesen jelentős területet igényel. A fúrások számával a szükséges terület is bővül.

Európa sajátosságai miatt azonban a területhasználat roppant problematikus kérdés. Az öreg kontinens ugyanis sűrűn lakott (Nyugat-Európa népsűrűsége 180 km²/fő, Közép-Európáé 92 fő/km²). A kontinens nyugati részén a lakosság 80 %-a sűrű hálózatot alkotó évszázados városokban él, de Közép-Európában is a lakosság 17 %-a városlakó. Ezzel szemben az USA népsűrűsége mindössze 36 fő/km² és bár a lakosság 80 %-a városi, jelentős része nagyvárosokban vagy agglomerációkban él. A területhasználat adottsága demográfiailag és településszerkezet miatt is alapvetően különbözik Európától. Az európai népsűrűség magas szintje és a környezeti védőzónák miatt Európában az átlagos koncessziós terület meglepően kicsi. Egy átlagos fúrás és a kapcsolódó létesítmények területhasználata átlagosan 2,5 km². Egy 2014-ben végzett becslés szerint ahhoz, hogy az Európai Unió gázszükségletének 10 %-a palagázból legyen biztosítható a kitermelő  fúrások számára szükséges összes földterület nagysága Hollandia területével megegyező (feltéve, ha minden fúrás eredményes.)

A hidraulikus rétegrepesztés nagy mennyiségű, a műveletek helyéhez közeli édesvizet igényel (fúrásonként átlagosan 20 millió liter). Európában a csapadékvíz mennyisége regionálisan jelentős mértékben különbözik, ezért a víz természetes pótlása is régiónként számottevő mértékben különböző. Mig az Egyesült Államokban a megújuló édesvíz mennyisége 8000 m³/fő, Nyugat-Európában ennek csak fele, Közép-Európában pedig kevesebb mint harmada az egy lakosra vonatkoztatott édesvíz mennyisége. Kritikus kérdés tehát, hogy a palagáz kitermelése milyen mértékben és ütemben terhelné meg a felszíni vizeknek egyéb helyi szektorokban (kommunális és mezőgazdasági) történő felhasználását, amelyeknek nyilvánvaló prioritása van. A gázkitermelés számára hozzáférhető víz mennyisége érthetően ilyen módon korlátozott, ráadásul Európában a víz m³ ára tízszerese az amerikainak, ami ugyancsak jócskán megnövelné kontinensünkön a széleskörűen rétegrepesztéssel történő kitermelés egyébként is magasnak ígérkező költségét.

A palagáz ipari méretű kitermeléséhez Európában alapvetően nem állt és mindmáig nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű alkalmas műszaki eszköz (fúróberendezés), nagyon szűk a műszaki szolgáltatási kapacitás, kevés a speciálisan képzett munkaerő, tehát technikailag sincs felkészülve a térség a repesztéses műveletek kiterjedt alkalmazására. A világ vezető olajipari szervízvállalatának (Baker Hughes) adatai szerint pl. az Egyesült Államokban 500-nál több palagáz feltárásra alkalmas fúróberendezés dolgozik, addig Európában ennek kevesebb, mint egyötöde, és még ezeknek is csak jelentéktelen része (2014-ben mindössze 5 volt) alkalmas palagázkutak fúrására.

Az európai környezetvédelmi törvények, előírások sokkal szigorúbbak, mint  Észak-Amerikában, a szabályok érvényesítését viszont következetes bányahatósági ellenőrzés biztosítja az európai országok többségében. A repesztés során alkalmazott kémiai adalékok, a kutakból visszanyert repesztőfolyadék szállítása és tárolása, lakossági és vízvédelmi védőzónák betartása, gázszivárgás kizárása az érvényes szabályozásnak megfelelő módon különösen nehéz nem csak az uniós országok területén, hanem egész Európában. (Ez egy amerikai olajipari befektetőt vagy vállalkozót azonnal elriaszt, mert hazájában a szabályozás és ellenőrzés is európai szemmel nézve módfelett laza.) Az európai országok bányatörvényei (két ország kivételével) nem tesznek különbséget a hagyományos és nem-hagyományos szénhidrogének kutatása és kitermelése között, ami a palagáz szektor sajátossága miatt alkalmasint jelentős bizonytalanságot eredményez főleg azokban az országokban, ahol a rétegrepesztést nem tiltják kategorikusan, viszont a környezetvédelmi előírások szigorúak.

A felszín alatt található ásványi nyersanyagok, így a szénhidrogének is az állam tulajdonában vannak az európai országokban. (Az Egyesült Államokban a föld alatti ásványkincsek a terület tulajdonosának birtokában vannak, ott a fúrási vállalkozók számára az ezekhez való  hozzáférés más módon történik.) Európában a koncessziós területen talált olaj vagy gáz nem a koncessziót elnyert vállalkozás tulajdona, csak a kitermelés jogával rendelkezik és az államnak bányajáradékot (meg egyéb adókat) köteles fizetni. Bizonytalanságot és további költséget okozhat még az olajipari vállalkozó számára az is, hogy földterület tulajdonosának engedélye is szükséges a tulajdonán végzett tevékenység megkezdéséhez. A rétegrepesztés nagyfokú lakossági elutasítottsága miatt ezért esetenként nehézkes lenne területhez jutni, azonban az eddigi kutatási aktivitás kontinensünkön olyan alacsony fokú volt, hogy erre nagyon ritkán merült fel.

A palagáz kitermeléséhez fejlett csővezetéki szállítási infrastruktúra is elengedhetetlenül szükséges. Ebben a tekintetben az európai  létező hálózat – területileg elszigetelt termelési területeket feltételezve – jelentős fejlesztésére lenne szükséges. A fejlesztés részben azért is indokolt, mert az európai régiók vezetékhálózatának sűrűsége különböző és a kelet-nyugati összeköttetések keresztmetszete is szűkös.

Fontos körülmény, hogy a palagáz repesztéssel történő kitermelésének társadalmi elfogadottsága mindig is kicsi volt, felmérések szerint az európai lakosság 60 – 65 %-a határozottan ellenzi ezt a kitermelési módszert. Az elutasítás oka a repesztéses technológia lokális hatásaitól való idegenkedés és a kitermelésnek tulajdonított – feltételezett – környezetkárosítás. A társadalmi elutasítás és fentiekben taglalt megvalósíthatósági korlátok és bizonytalanságok miatt a kormányzatok többsége a társadalmi elutasítottság miatt is Európában inkább a megújuló energiaforrások fejlesztésének útját választotta az elmúlt két évtized során. A palagáz forradalom az öreg kontinensen elmaradt.

Amikor az utolsó mondat végére pont került, már negyedéve rászabadult a világra egy régen nem tapasztalt pandémia. Európában különösen súlyos és elhúzódónak ígérkező járvány a társadalmat és a gazdaságot egyaránt már  most érezhetően alapjaiban rengette meg. Egyelőre fel sem mérhető a károk enyhítésére és a társadalmi – gazdasági újjáépítéshez szükséges források nagysága, mert az események vége sem látszik egyelőre. Az bizonyos, hogy a járvány előtti társadalomnak változnia kell és gazdaság prioritásait a talpraállás után hosszú távon is alapjaiban újjá kell rendezni. A még olyan fontos klímaváltozás hatásainak enyhítésére eddig kiemelten kezelt célok fontossági sorrendje, tervezett ráfordításai is várhatóan háttérbe fognak kerülni és valószínűleg a célok is módosulnak. A gazdasági újjáépítési keretben  – majdnem biztosra vehetően – az európai palagáz és olaj kitermelésének mérlegelése hosszú távon lekerül napirendről, esetleg egészében zárójelben kerül. 

Az Európai Unió a jelenlegi egymással összefüggő szociális és gazdasági válságot (részleges összeomlást) láthatóan rosszul tudta kezelni egyrészt saját felszínre került belső problémái, másrészt a járvány váratlan hevessége miatt. A gazdasági és társadalmi újjáépítésnek sem dimenziói, sem erőforrás igénye, sem időbelisége ma még csak nem is körvonalazható. Mindazonáltal a szerző reménye szerint az öreg kontinens meghatározó országainak, az uniónak lakossága, politikacsinálói és döntéshozói a kataklizma után sem a felszínre került hibákat, sem a tagadhatatlan eredményeket feledve az újjáépítés alternatívái közül nem a kezdeti történelmi kiinduló állapothoz visszavezető reset-et választják, hanem a redesign-t, az újratervezést.     

2020. 03. 23.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább