December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Jól vannak tartva az urak, jól főz a népkonyha és az asszony

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik, mintha most az lenne, hogy nagyon nem úgy állnak a számok, ahogy a mi kedves vezetőnk lázálmaiban írva található, amivel aztán az alattvalóit szédíti, amikor magyarázza nekik, hogy ki és mi a hivatkozási alap és miért indokolt az állandó kormányzati melldöngetés. Igen, azért. Mert a Gyurcsány elvette, ő bezzeg visszaadta (pedig nem), úgyhogy lehet imádni ezért az év minden napján, de a választások napján mindenképpen. Némi alamizsnával, némi szotyipénzzel itt bizony mai napig szavazatokat lehet szerezni, és eredményesen elő lehet adni, hogy mi megállunk a saját lábunkon. 

Múlt héten Varga Mihály azt találta mondani azon a kínos kormányinfón, hogy a reptér, a nyugdíjak és a kamatkiadások miatt szállt el az államháztartási hiány, ezért kong az ürességtől az államkassza. A költségvetés őszre átütemezett elfogadása kapcsán az egyáltalán nem derült ki, hogy ez hogyan és miért függ össze az amerikai elnökválasztással. A pénzügyminiszter nyilván a háborús helyzetet is emlegette, bár ez se magyarázat a hiányra, viszont arról is beszélt, hogy Trump alatt javultak az amerikai–magyar kereskedelmi kapcsolatok. Szóval attól félek, hogy tulajdonképpen a technikai államcsőd felé sodródunk lassú, ámde magabiztos léptekkel. Lépkedünk, lépkedünk peckesen, hozzuk a ki ha én nem stílusunkat és formánkat. Miközben az a helyzet, hogy összement a köpcös cöveke, kókadozásnak indult, és megközelítőleg sem ácsingózik úgy, mint egy kanos fedezőmén szerszáma. Szerény véleményem szerint ezek mindent elloptak, beleértve azt is, ami egy állam fapados, alapszintű működéshez szükségeltetik, most meg két választás előtt annyi a tervük, hogy változatlanul a háborúra és az elhibázott brüsszeli szankciókra mutogatnak. Tudva, hogy Brüsszel mocskos pénze nélkül legfeljebb egy hatósági áras tejjel és benzinnel folyó szegényháza vagyunk a keleti féltekének. 

A rendkívüli rendeleti teljhatalommal felruházott Münchausen parancsnok az ő és tettestársai unortodox gazdaságpolitikájával egyenesen a céltábla közepébe állt. A Matolcsy-klán is menekíti már a javakat, amelyeket az MNB elnökeként a keményen dolgozó kisemberek átverésével, leginkább a devizahitelesek brutális megsarcolásával hozott tető alá az idősebb Matolcsy. Még az is lehet, hogy ettől egyáltalán nem független, hogy Szijjártó, aki mint egy dologtalan here repüli körbe a Földet, és hordja szanaszét a Falconon a világ minden szegletébe a készpénzt. Mert ők azt szeretik. A magántőkealapok is lelkesen fogadják be az adófizetők pénzéből feltőkésített oligarchák lopott pénzeit az ínséges időkre, a végső kapitulálás utáni boldog békeidőkre. Kifosztották az országot, na, nincs ezen mit cifrázni. Szép volt. 14 év törvényesített lopása talán elég is lesz arra, hogy több nemzedéken át csillivilli pompában éljék le az életüket. Mert arra biztosan elég lesz, hogy a magyar adófizetők nyögjék helyettük a felvett hiteleket, ha már nélkülözniük kellett a lehívott, ámde rendeltetésüknek nem megfelelően elégetett európai uniós támogatásokat is. Szép romhalmazt hagynak ránk az urak, ez nem kérdés, és hát nehéz nem arra gondolni, hogy valószínűleg ez volt a cél első pillanattól.

Most annyi történik, hogy felütötte a fejét a belső ellenség, akinek egyelőre nem tudják megakadályozni az egészpályás letámadásait, ezért egy ideje jobb híján öngólokat rugdosnak. A dolgot súlyosbítja, hogy a 135 bátorak és a többi fegyverhordozó között kevés olyan hiteles alak maradt, akivel eredményesen kampányolni tudnának, ezért úgy tűnik, elengedték a gyeplőt. Lesz, ami lesz. Hende Csaba, a nekünk járó több skandináv tisztelet szakértője is elengedte magát rendesen nemrég, ha úgy tetszik, brillírozott egy öblöset a családi pótlék kapcsán. Hiába, ez történik, amikor kérdésekkel provokálják a védőkupakos távcsőbe, azaz az éjsötétbe bután belenéző korábbi honvédelmi minisztert. Csabika! Még az a szerencse, hogy nektek a zabálással soha nem volt gondotok, látszik is ez a tevékenység a legtöbbetek fején és testalkatán. Jól vannak tartva az urak, jól főz a népkonyha és az asszony. Egészségetekre! 

Egyébként ez a havi családi pótlék 2008 óta VÁL-TO-ZAT-LAN, ezért az ellenzék április 4-én javaslatot nyújtott be arról, hogy duplázzák meg annak szánalmasan alacsony összegét. Az erről tárgyaló parlamenti bizottság fideszes elnöke, Hende Csaba a jegyzőkönyv szerint ekkor vetkőzött ki magából, írta az RTL Klub. A családi pótlék összege jelenleg egy gyerek után 12,2 ezer forint, egyedülálló szülőknél 13,7 ezer, két gyereknél gyerekenként 13,3 ezer forint. Ha nagyon demagóg szeretnék lenni, akkor jelenlegi árfolyamon ez 30-35 euró közötti összeget jelent. Ugyanez a juttatás a haldokló, hanyatló és éppen tömött sorokban Magyarországra menekülő németek esetében a következőképpen alakul:

  • 1 gyerek után: 219 € / hónap;
  • 2 gyerek után: 438 € / hónap;
  • 3 gyerek után: 663 € / hónap;
  • 3+ gyerek után: 663+250 € (további gyermekenként)/ hónap. 

Ezeket az összegeket, vagyis a teljes összegű német családi pótlékot igénybe vehetik azok a Németországban dolgozó, életvitelszerűen bejelentett lakcímmel rendelkező gyermekes magyar munkavállalók, vállalkozók, akik keresetük után Németországban adóznak illetve munkavállalóként olyan tevékenységet folytatnak, amik alapján a Munkaügyi Hivatal járulékkötelezettségei alá esnek. Ezek után van pofája azt mondani Hendének, hogy „természetesen mindenkinek módja van, aki dolgozni akar, hogy dolgozzon, és el is várható mindenkitől, hogy dolgozzon, mert aki nem dolgozik, az ne is egyék”

Értjük, Bubu! Hogy nem nyílik meg a föld alattatok és nem nyel el a néphülyítő rogáni propagandátokkal együtt. Ha ez így van, ahogy mondod, akkor ti ott ahányan a lábatok közt lévő szerveteket vakargatjátok hosszú évek óta, szerintem mind éhen halnátok. Egyébként nem is kéne semmi mást tenni veletek, mint minimálbéren tartani, és az általatok biztosított ilyen-olyan aprópénzekből fizetni és emberhez méltatlan alamizsnákkal honorálni benneteket. Jól megmutathatnátok a nagyérdeműnek, hogyan lehet megélni ennyi pénzből. Ti, tévedhetetlen, önmagukat felsőbbrendűnek képzelő közpénzszivattyúi ennek az országnak, akik úgy szaladgáltok a Parlament folyosóján, mint a mérgezett egerek, de érdemi kérdésekre érdemi válaszokat adni képtelenek vagytok. A hülyének nézés az megy, az pipa. Lásd: Júdás újra veszélyhelyzeti paráztatást adott elő Izrael kapcsán, mintha Izrael is a szomszédunk lenne. Ez nagyon megy neki, a kormányzás kevésbé. A világ legtávolabbi pontjára is képes elrepülni kereszténykedni egyet, és feltenni az avítt, nyikorgó lemezt, miszerint béke kell. Rendben, legyen! Játszd újra, Viktor!

Addig is eszembejutott egy párbeszéd a Casablanca című filmből, itthagyom csak úgy:

Louis Renault kapitány: Miért pont Casablancába jött?
Rick Blaine: Az egészségem…A gyógyvizek miatt jöttem.
Louis Renault kapitány: Gyógyvizek? A sivatagban vagyunk!
Rick Blaine: Félretájékoztattak… 

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.