NEHAZUGGY

Nincs már semmi, csak a felszín van

Vogronics András | Január 26, Péntek | 10:33

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Igen, igen, ó, igen! Hétfő óta Svédország NATO-csatlakozása hever a közélet asztalán, benne azzal a szállal, hogy Júdást első körben hogyan pattintotta le a svéd miniszterelnök, miután az ankarai váratlan fordulat nyomán eluralkodó lányos zavarában meginvitálta ide, Mária szívcsakrájába egy kis színházi smúzolásra. Amire első körben azt reagálta Stockholm, hogy nem sok tárgyalnivalójuk van nekik a Karmelita kolostorral, de természetesen remélik, hogy Magyarország mielőbb ratifikálja a NATO-tagságot, mindazonáltal végig kell gondolniuk a meghívást, ezért elemezni fogják Orbán levelének tartalmát.

Nos, megtörtént. Elemezték és végiggondolták. Még mielőtt olvastam, hogy Ulf Kristersson mégis hajlandó tárgyalni a fényestekintetűvel (akár Budapesten, akár máshol), arra gondoltam, és most is arra gondolok, hogy fogalmam nincs, mit kell azon a pánik szülte levélen elemezni. Nincs itt semmi elemeznivaló, most kellett volna becsicskítani ezt a jellemtelen, sunyi, kétszínű kollaboránst és visszájára fordítani a helyzetet. Mint amikor a zsarolóból lesz az áldozat. Láttunk már ilyet, például a Váltságdíj című filmben. Akinek esetleg nem rémlik, röviden összefoglalom, klasszikus a történet. Egy repülőgép-vállalat rendkívül gazdag és befolyásos vezetőjének gyerekét elrabolják és váltságdíjat kérnek tőle, ha nem fizet, a gyereket megölik. Az apa (Mel Gibson) azt találja ki, hogy a váltságdíjat inkább felajánlja annak, aki nyomra vezeti rendőrséget a zsaroló személyét illetően. Vagyis azt akarom ezzel mondani, hogy minden csak nézőpont és reakció kérdése. Amit Júdás művel, az nem politika, hanem hazardírozás úgy, hogy ráadásul az ország biztonságával szórakozik. A kedvező megítélését nem említem, mert azt már rég eljátszotta.

Ez nem valami csavaros és pragmatikus nagyhatalmi játszma, ez egy ócska megalkuvásba, megszégyenülésbe torkolló csúfos taktikázás. Orbán tényleg azt hiszi, hogy tényező. Tényleg azt hiszi, hogyha a szultánnak ajándékba ad egy közpénzből tartott fekete lovat, az majd mindenbe beavatja őt. Nem először szívatják meg a felcsúti küldetéstudatot, aki nem tegnap óta az európai és világpolitika szégyene (olykor hasznos hülyéje is), akiről a parókás bohóc se tudja mindig felidézni, pontosan melyik országnak a hatalmas vezetője. Ez tényleg elhitte, hogy a bab is hús. Pedig ez a svéd mizéria akkor is hatalmas fiaskó, ha Magyarországon ez alig érdekel valakit, mert a legtöbb embernek konkrétan a legkisebb baja is nagyobb annál, hogy Júdás éppen mikor, hol égeti szénné őt is átvitt értelemben. Nem érdekli, az érdekli, hogy talán évekig nem jut el nemhogy külföldi, de belföldi nyaralásra sem, mert éppen azt számolgatja itt a Kánaán kellős közepén, hogyan húzza ki a hónap végéig. Ahogy nagyra becsült kollégám leírta, itt végérvényesen a közöny és a beleszarás lett az úr. Itt akit eddig érdekelt is valamennyire a saját sorsa és azon túl az országa sorsa, ma már legyint vagy köp egyet maga elé. Az emberek azon része akik bízott, akarta, remélt, és esetleg tett is érte, egyre inkább beletörődik abba, hogy reménytelen küldetés itt bármin is változtatni. Hogy az évek telnek, a sütőtökszínűek meg egyre nagyobb arccal és mikroszkóp alatt is alig azonosítható értelemmel, közpénzből finanszírozott propagandával üvöltik le azokat, akik változást, igazságot, szabad levegőt akarnak.

Ez törvényszerű ott, ahol a butaság, a tahóság és bunkóság lett a követendő példa, ahol kilóra megvett, nyolc általánost végzett celebek uralják a közbeszédet, ahol Tóth Gabi vaginapiercingje és Gáspár Győző fradistává avanzsálása csúcsteljesítmény, ahol egy kivénhedt lázadó proletár, a büszke nemzet csótánya mára egy Gucciban rohangáló bohóc lett, aki úgy hajtja el azokat, akik számon kérik rajta ezt a kaffkai átváltozást, mint hülyegyerek a dinnyéről a darazsat. Ahol Németh Szilárdok zabálnak bele az arcunkba. Ahol Deutsch Tamások lomposan és igénytelenül osztják az észt morálról, családról, kereszténységről és a házasság szentségéről három válással a hátuk mögött. Vagy ahol a parlament elnöke, a partvisszájú Kövér László oktat ki mindenkit erkölcsről, jómódorról és hazafiságról, miközben csak egy szimpla gyűlölködő nacionalista-revizionista, aki bárkivel bármikor példát statuál, ha az illető nem azt és nem úgy teszi, ahogy ő azt elvárja. De mindig csak másoktól várja el, a sajátjait egyszer sem hallgattatta el, nem vette el tőlük a szót, nem kapcsolta ki a mikrofonjukat, mikor beszéltek, ezt csak a Soros-ügynök ellenzékkel meri megtenni.

Ez a törvényszerű ott, ahol Sándorpalotáné tulajdonképpen nem is egy közönséges pártkatona és végrehajtó, Isten őt úgy segélje. Akinek korábban fogalma nem volt, hogy bír megélni egy röhejes fizetésből nyomorgó pedagógus vagy ápoló, és hálát adott, amiért neki nem kell nélkülöznie, most meg a mi pénzünkön bejárja Tolnát-Baranyát, és ha kell a biodíszlet a propagandafotóra, akkor iskolások százait és most is nyomorúságos fizetésből tengődő tanárokat vezényeltet ki, mert ő megérkezett a végekre. Aki szarik a tanárokra, a környezetpusztításra, mindenre, mert ő éppen kirándulgat, túrázik és pihen. Magukból kifordult, a valóságot hírből nem ismerő közjogi méltóságok, ispánok, alispánok, nagyságos urak és úrhölgyek mindenütt. És az egész csorda élén-fölött magasodik a főgonosz, aki belebolondult a hatalomba, aki saját tulajdonaként rendelkezik az országgal és velünk. Meggyőződése, hogy itt minden az övé, a megtermelt javak őt és a pereputtyát illetik. De kevés, hogy felépítettük a kegyelmes úrnak a hatvanpusztai dácsát, kevés, hogy az ország kétharmadát a nevére és a földbuta gázszerelőjére és annak aranyásó feleségégre íratta, van még azért mit szérhordani bőven. Van még itt mozdítható ingó és ingatlan vagyon, a magántőkealapok meg ápolják és eltakarják gazemberséget és a korrupciót.

Bocsánat, elragadtattam magam és el is kanyarodtam az eredeti témától. Ezek ismeretében, a szintén Orbán vezetéknevű – de akár Münchausennek is hívhatnák, az is valami báró volt, nemesi vérrel az ereiben – politikai igazgató, és rezzenéstelen arccal belemondja a kamerába, hogy ha Magyarország szeretné magát komolyan venni, akkor a kormánynak figyelembe kell vennie a parlamenti képviselők által megfogalmazott szempontokat. Mert ugyanis „ez nem egy szavazógyár, itt komoly kérdések vannak.” Vagyis itt állnak utolsóként az utolsók között, a szemüveges Orbán azt mondja bele a tudatlan pofánkba, hogy a parlamentjük nem egy szavazógyár. Aki azt látta az elmúlt években a saját vaksi szemével, hogy a Semjén nevű kereszténydemokrata, aranykeretes szemüvegű teológus és rénszarvasvadász miniszterelnök-helyettes uraság éjfél előtt három perccel benyújtja Kövér házában a törvényjavaslatot, amit Júdás és Rogán mondott tollba mindenféle szakmai és társadalmi egyeztetést mellőzve, az ellenzéket és annak véleményét totálisan figyelmen kívül hagyva, majd másnap vezényszóra megszavazzák, azoknak innen kívánnék jó reggelt. Mindazoknak, akik ezek után elhisznek bármit is ennek a bandának, és még reménykednek abban, hogy itt bármiféle változásra van esély, hogy itt komolyan elképzelhető, hogy valaha is állampolgárközpontú, a közjót szolgáló döntés fog születni bármilyen kérdésben. Nincs már semmi. A felszín van. Alatta pedig egy betonnal feltöltött, betonszilárd mélyállam épült 14 év alatt, és nem sokan tettek azért bármit is, hogy ez ne jöhessen létre. Készen van az, csak éppen nem látszik ki a felszín alól. Még néhány év és mindenki, az is aki eddig nem hitte el, hogy létezik, látni fogja. A szívcsakrában megállíthatatlanul garázdálkodik a gonosz. Mária kebléből kiszívta az anyatejet, és most büfögi vissza ránk.

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!