NEHAZUGGY

Nem fogok elnézést kérni azért, mert így gondolom

Swan Edgar | Január 9, Kedd | 8:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,727,096 forint, még hiányzik 1,272,904 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Elkezdődött hát az új év, pedig én például még a régit sem hevertem ki. Arra gondoltam, mennyire jó lenne úgy kezdeni egy évet, hogy van remény, van az emberben várakozás, annak a tudata, hogy tényleg csak rajta múlnak a dolgok, hogy csak akarni kell, csak dolgozni kell, és ez az év jobb lesz, mint a régi volt, hogy mindig haladunk a célunk felé, hogy az életünkkel a szükséges, és minden országban meglévő kereteken belül magunk gazdálkodunk. Ez annyira evidencia, hogy nem is gondolkodunk rajta, pedig kellene. Nagyon kellene, mert az unióban elvárható színvonalú emberi lét egyre távolodik, miközben az ország fele tapsol ennek örömében – és esküdni mernék rá, hogy haloványlila fogalma nincsen arról, hogy minek örül -, a másik fele pedig opálos szemekkel bámul a semmibe. Nem ám csak anyagi értelemben távolodunk Európától – bár az sem elhanyagolható szempont, ám nem a legfontosabb -, hanem minden egyéb, egy ország lakóinak életszínvonalát meghatározó szempont napról napra foszlik, pusztul, illan el a kezeink közül. Mintha már lemondtunk volna a jobbról, a másról, a szabadságról. Mintha nem lenne igényünk arra, amiért más országok lakói megküzdöttek és naponta megküzdenek, hiszen a demokrácia olyan, mint egy jól működő párkapcsolat; folyamatosan tenni kell érte, meg kell újítani és meg kell újulni ahhoz, hogy működjön és fejlődjön.

Abnormális, sehol máshol nem tolerált dolgokat tartunk normálisnak, természetesnek. Mostanra elhittük – pontosabban sokan, túl sokan elhitték -, hogy a politika nem a mi dolgunk, hogy nincs közünk az életünkhöz, a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalan jövő, hogy nincsen választásunk, hogy ez jutott, ilyen a világ, itt tart az unió. Pedig nem, ezekből semmi nem igaz. Mi magunk tesszük igazzá, mi vagyunk azok, akik önbeteljesítővé tesszük a jóslatokat. Nem tudok másik uniós tagállamot, ahol az emberek jámbor birkaként eltűrnék, hogy egy szervezett bűnbanda kirabolja őket, ahol elnéznék egy félművelt bugris zsarnokoskodását, ahol elhinnék, hogy természetes velejárója a kormány működésének az, hogy mindenről a bűnbanda feje dönt, hogy a kormánynak titulált elnyomó rendszer rákényszeríti az embereket olyasmikre, amikre demokráciában esélye sem lenne, ahol a polgárok alapvető jogai megszűntek, ahol még a legszemélyesebb magánügyekbe is beletüremkedik a maffia, ahol elfogadják természetesként az egyház és az állam közös hatalomgyakorlását. Nem létezik, hogy van még egy olyan ország, ahol a polgárok elfogadják az alattvalói státuszt, ahol boldogan rágcsálják a szikkadt kenyeret egy átdolgozott nap, hónap, év, élet után, miközben az országot jobb irányba vezetni hivatott gazemberek pereputtya már azt sem tudja, mire költse azt a pénzt, amit bármilyen személyes hozzáadott érték hiányában is az ölébe önt a közösből a zsarnok.

És akkor most idéznék egy kommentet a tegnap reggeli, beköszönő cikkünk alól:

„…bevételeink ahogy eddig is, ezután is kizárólag önkéntes olvasói ráfordításokból állnak össze…”

Ez sajnos eddig nem jött össze … talán mégis arra érdemes !!! dolgokat, műveket, bármit … lehetne reklámozni amiből bevételetek lenne ezáltal a végén nem fosztanátok meg minket magatoktól… amit egyébként túl lehet élni de ha vmin vmivel lehet segíteni az elvek megmaradása mellett, akkor miért ne tenné meg az ember … miért várja el vki, h segítsenek rajta ha ő nem tesz meg mindent magáért ???

Eltartott egy darabig, mire nagyjából fel tudtam dolgozni a hozzászólás értelmét. Vagy a kommentelő látja egészen különös nézőpontból a világot, vagy én, de hogy kettőnk közül valaki, az egészen biztos. A dolog technikai részéről annyit, hogy egy ilyen nagyságrendű portál, mint a miénk, reklámokból talán néhány ezer forintot tudna összeszedni. Jelentősebb bevétel akkor lehetséges, ha sokkal – nagyságrendekkel – több olvasót tud egy portál felmutatni, amihez nagyságrendekkel több munkatárs kell. A másik lehetőség, ha beállunk a seggnyalók nyílt, vagy rejtett sorába, és csurran-cseppen állami hirdetés, némi elnéző párthűségért cserébe. Mi már a kezdeteknél nem ezt az utat választottuk, ezen nem akarunk, de nem is tudunk változtatni. Ennél azonban sokkal fontosabb az, amit én érteni vélek a hozzászólásból. Jelesül azt, hogy valamiféle koldulásnak érzi az olvasó a támogatás kérését. Lenne egy kérdésem; amikor megvesz valaki egy lapot az újságosnál, szemrebbenés nélkül kifizeti érte a vételárat, vagy elviheti ingyen, mert éljen meg az a lap a reklámbevételekből, nehogy már pénzt kérjenek érte? Mennyiben más az, amikor az olvasó előbb elolvashatja az újságot, majd utólag döntheti el, hogy fizet-e érte és mennyit? Mi nem alamizsnát kérünk, rajtunk nem kell segíteni. Mi dolgozunk – méghozzá nagyon sokat -, és az olvasókra van bízva, hogy dobnak-e, ha igen, mennyit dobnak a közösbe. Nevezhetjük becsületkasszának, nem egy koldus kalapjának. Az internet megjelenésével merőben megváltozott az életünk. Úgy gondoljuk, amit megtalálunk az interneten és szabadon olvashatjuk, használhatjuk, az ingyen van, pontosabban ingyen készül. Márpedig ingyen semmi nincs, ám ennek megértéséhez még elég sokat kellene fejlődnie a társadalmunknak. A kormányt szolgáló portálok, egyéb médiaegységek nem kérnek támogatást, kérés nélkül is megkapják. Ám az is a mi pénzünk, mi adjuk, csak éppen nem önként. A Szalonna ezzel szemben önkéntes hozzájárulásból működik az első perctől kezdve – pontosabban nem, mert hosszú hónapokig magunk finanszíroztuk a saját zsebünkből az induláskor, mert hittünk abban, hogy először nekünk kell valamit letenni az asztalra, és mi vállaltuk a kockázatot -, bízván abban, ami más országokban már evidencia; ha igény van valamire, annak a működéséhez hozzájárul az, aki szeretne és megengedheti magának. Annyiban más ez, mint egy nyomtatott magazin esetében, hogy ameddig azt csak azok olvashatják, akik meg tudják fizetni, a Szalonnát nem. Tudatosan tartottuk meg így, önkéntes hozzájárulást kérve, mert pontosan tudjuk, hogy sokan vannak, akik számára jelent valamit a portál, talán nem érzik annyira egyedül magukat, akár azért, mert a magukéhoz hasonló gondolatokkal találkoznak, akár barátokra leltek nálunk, ám támogatni nem tudják a portál működését, mert maguk is szűkölködnek. Ők a mi vendégeink, szívesen látott, kedves olvasóink. Róluk nem – róluk sem – mondhatunk le akkor, amikor megtartjuk szabadon hozzáférhetőnek, és nem zsúfoljuk tele filléres reklámokkal az oldalt, hogy néhány ezer forint bevétel miatt olvashatatlanná tegyük. Sőt, mi fizetünk azért, hogy a komment szekcióban NE legyenek reklámok. Itt is erről van szó, és ha lehet – vagy ha nem lehet – nem fogok elnézést kérni azért, mert úgy gondolom, igenis életben tudjuk tartani a portált, portálokat. Együtt, közösen.

Egyébiránt jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy mindig szoktuk. Egy kérés: tessék fullra tekerni a hangerőt!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!