Október 25,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Arci helyzet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,799,836 forint, még hiányzik 1,200,164 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jelentem, lepipáltuk Észak-Koreát! Az este véletlenül bepillantást vesztettem az M1 híradójába. Csak úgy hüledeztem és émelyegtem!…

Amit prezentálnak, az nem egy alternatív valóság. Az egy 100 %-os propagandaműsor megtartani akart gyengeelméjűeknek és mentális zavarokkal küzdő, a világról elemi tudással sem rendelkező honfitársainknak cinkezve. 

Ami rögtön szemet szúr: az adás nem vesz tudomást a II. világháború után kialakult határokról. Olyan lazán számol be nagyváradi vagy szabadkai helyi érdekű hírekről, mintha az örökre elveszített vidékek ma is az ország részeit képeznék. Gondolom, a román vagy szerb nacionalisták legnagyobb örömére. Amíg OV regnál ideát, addig nekik is lesz mit tejbe aprítani. Az illetékes kormányok is élénk színekkel festhetik a falra az ördögöt.

De még ennél is elképesztőbb az a – civilizált világban példátlan – személyi kultusz, amellyel ezt a jelentéktelen seggdugaszt illetik. Ő a világ első számú Vezetője. Csak és kizárólag Ő az Egyetlen, akinek a képességei, tudása lehetővé teszik, hogy helyesen értékelje a világban zajló folyamatokat, irányt mutasson a lezüllött, öncélú jólétre vágyó emberiségnek. Minden más kormányfő totál hülye, valamint az is hülye, aki eztet nem láttya. A tusványosi beszédről az egész világsajtó hozsannázva számolt be. Ha lenne Világkormány, nem kétséges, hogy ki lenne annak Fő-Fő Elnöke. Mindemellett urunk és parancsolónk még vérbeli – sőt, egyvér-béli – partyarc is, korára való tekintet nélkül ezt külön kiemelik.

Idehaza amúgy minden rendben, az inflációs mutatók meredeken zuhannak a kormányzati Árfigyelő következményeként, a gazdaság szárnyal, hepibbek már nem is lehetnénk! 

Ami a legröhejesebb, az a nagy arcú sameszok által használt nyelvezet. Bedobnak néhány, a tudományosság látszatát keltő szót (pl. ökoszisztéma), azt csócsálják-csámcsogják-hamisítják bele a képünkbe, hadd essünk hasra a nagyképűségük előtt. Tanult politológusként hadd jegyezzem meg: annyi köze van ennek az ótvar zsonglőrködésnek a tudományossághoz, mint – például – az Alapjogokért Központnak a jogvédelemhez. Vagy a „nem  közszereplő” Nógrádi György nevű szélhámosnak az igazmondáshoz. 

Gyűszünyi se! 

A 9 órai híradót a V4 híradó követte, amelyben úgy számolnak be ennek a formációnak az életéről, mintha az egy működő szövetség lenne. Egy unió az EU-n belül, Szellemóriásunk irányítása alatt.

Keserű lesz az ébredés. 

Mindenkinek.

*

Érdekelne, hogy vajon hol rendeli meg a golyóálló kevlár mellényeit a mi legismertebb végfelhasználónk. Ebben a 6XL-es méretben nem lelhető fel a bolti forgalomban.

Nem nekem lenne, az édes egykomám a Retyezátból, név szerint Barna Medve üzente, hogy ķéne neki is egy olyan lajbi, kilövés ellen.

*

OV bejelentette a Tusványoson: ezennel vége a pávatáncnak!

Ezután medvetánc lesz!…

*

Ezt a „Tusványos”-cécót nem a Fidesz találta ki. 

Csak lenyúlta ezt is. 

Amúgy gyengus egy majomparádévá tették az egykori szabadegyetem- és diáktábort. Fasorban sincs a 30-as évek nürnbergi pártgyűléseinek szervezettségével és hatásával.

*

Valóban nagyon sok a hasonlóság a két nagy Államférfi, Orbán Viktor és Szent István között. Ezek közül a legrelevánsabb, hogy egyiküket szakállasként ábrázolták.

*

Az új államformánkra teszek egy javaslatot. Lehetne például ez: csuklósbusz.

Országot még így nem csuklóztat egyetlen gazember sem Európában, mint minket ez az eszement!

*

Csakis a hagyományos értékek, a magyar életmód, a konzervatív gondolkodás és a kereszténység védelme érdekében Orbán Viktor és brancsa úgy és annyit, olyan szervezettséggel és rafináltsággal lopnak, csalnak, hazudnak, rémhírt terjesztenek, visszaélnek a rájuk ruházott hatalommal, jogokat elrabolnak, elsivatagosítanak sorsokat és haladó eszméket, mint még soha senki ebben az országban.

Utolsó hitvány ember az is, aki ebben őket bármilyen módon segíti.

*

Infláció:

Árral szemben úszik az ország.

*

Atyaaég, de ostobábok vagyunk, mi magyarok! Még mindig több millióan hiszik azt, hogy a foci a fociról szól, a politika a politikáról.

Pedig a pénzről szól, basztikuli!…

**

Tűnik, a két nagyszerű színészt, Nagy Ervint és párját, Borbély Alexandrát sikeresen kiüldözik az országból. Várja őket a napfényes Itália. Ám Szájér Józsefet bezzeg „rehabilitálnák”, visszahozva őt a politika színpadára.

De milyen bűnt követett is ő el, amit más fideszes nem?!…

A nemi identitása magánügye volt és maradt. A lebukást elkerülendő, vezető politikusként persze jobban járt volna, ha nem titkolja. De a Fidesz nem arról híres, hogy szeret a saját farkába harapni. 

Nagy Ervint mellesleg nemrég még a „baloldal” miniszterelnök-jelöltjeként aposztrofálták a kormánymédiában. Nem tipp volt, hanem állítás. Így most már csak az untig ismert aspiránsok maradtak nekünk és az ugatókórusnak.

*

A sok „magyarságkutató” miniszter elméleteinek olvastán magától adódik a kérdés: van-é még egyáltalán olyan szeglete Ázsiának ahonnét NEM származunk?!…

Valaki múltbalátó onnan, a legfelső polcokról, igazán bevállalhatná Kamcsatkát is!… Ha már kamu, legyen csatka is!

A Kola-félszigetet (oroszul Кольская сверхглубокая скважина) viszont nyugodtan ki lehet hagyni a nemzeti emlékezetből. Ott van az a legmélyebb pont, ameddig az ember 1970-ben le tudott fúrni a földkéregbe (12 262 m). A szovjet elvtársak nem jelezték, hogy rábukkantak volna a gyökereinkre.

*

Kérdezem a velejéig korrupt Varga Judit bukott minisztert – aki szerint Magyarország maga a földi paradicsom -, hogy ezen belül szabadföldi vagy fóliasátori, óriás vagy koktél, piros vagy sárga (netán fekete), determinált (bokorparadicsom) vagy folytonnövő, befőzni való vagy friss fogyasztásra?

Válaszát várva, maradék tisztelettel.

*

Hol van most az a rengeteg szájhős, akik a szíriai polgárháború által generált első menekülthullám alkalmával nevüket-arcukat felvállalva annyira bátran hirdették, hogy mivel mit és hogyan tennének a „migráncsokkal”?!… A kormány épp futószalagon szállítja a legigénytelenebb munkaerőt a világ legelmaradottabb térségeiből, hogy elvegyék a magyarok munkáját és dél-ázsiai szintre nyomják le a béreket. A kutya nem akar ide emigrálni – úgy kell őket lasszóval és lakhatással ide cibálni. Ha ez nem szervezett gazdasági migráció, akkor mi?!…

Hol vannak az arcoskodó kerítéspártiak, akik elhitték hogy némi drótakadály bárkit is megvéd bármitől, beleértve egész Európát és annak iszlamizációját? Jut-é eszükbe, amikor a boltokban átkozzák az inflációt, hogy abban masszívan közrejátszik a felépítésileg és fenttartásilag tízezer-milliárdokat kóstáló déli védmű? Ennyire feleslegesen csak Rákosi pajtás szórta a pénzünket, amikor teletojta a déli vidéket bunkerekkel, hogy megvédjen minket – úgymond – a jugoszláv láncos kutyáktól.

Hol vannak a szovjetek hazamenetelének tapsikolók – amelynek megtörténtében semmi érdemünk nincsen – most, amikor OV a többpólusú világ címszava alatt kiszolgálja és kiszolgáltatja az országot az orosz haverjának? Ruszkik, gyertek haza, érezzétek otthon magatokat minálunk, he?!

Na neeee!…

Az lehet, hogy a világ polarizálódik – már amennyiben a folyamatban levő ill. nyíltan deklarált orosz és kínai területszerzési ambíciókat ennek lehet nevezni -, de a magyarok többsége minden agymosás ellenére Európához, annak ezerarcú civilizációjához tartozónak vallja magát. Kéretik ezt minden körülmények között tiszteletben tartani!…

A mészároslőrinc- és a szalay-bobrovniczkykristóf-féle arcátlan strómanságokban az a legijesztőbb, hogy a kormányfői és parlamenti direkt és indirekt támogatás révén törvénytelenül megkaparintott ezermilliárdok révén külföldön már teljesen jogszerűen tudják befektetni és gyarapítani a maffiózók magánvagyonát.

*

Az átkosban minden népi volt. Népi demokrácia, néphadsereg, Népi Ellenőrzési Bizottságok, népbolt, „népbüffé”.

Mostanság minden nemzeti. Nemzeti dohánybolt, nemzeti sportuszoda, Nemzeti Tankönyvkiadó, nemzeti konzultáció, Nemzeti vidnyánszky, nemzeti tóthgabi.

Ez lesz majd az „átkos II.”?

*

Istenbizony nem értem! Ha egy nő lehet nagy államférfi, ráadásul választás folytán, akkor miért kelt feltűnést nálunk, ha egy férfinak született (transznemű) nőt választanak valahol másutt szépségkirálynőnek?

Ámbár az is igaz, hogy a nőből lett államférfiak sem nálunk teremnek.

*

Nem a Sándor-palota Úrnőjének (és testőreinek) Balaton-átúszása valamint annak körítése a közbotrány, hanem az, hogy ez a társaság eddig mindent megúszott!…

*

Összességében nem sok okunk van rá, de azért bulira fel! 

 

 

Pandula Dezső

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.