Sajtóközlemény — 2023. június 12.
A pedagógusok jogállását megváltoztató státusztörvénnyel kapcsolatban a kormányzat folyamatosan sikerekről számol be, de a törvény és az egyeztetések hátterét nem részletezik. Szeretnénk megkönnyíteni a témában kevésbé jártas szülők és valamennyi érdeklődő számára a kormányzati kommunikáció értelmezését, ezért összeállítottunk egy rövid Fidesz-Magyar szótárt, melyben megadjuk a Fidesz kommunikációs paneljeinek jelentését.
Fidesz-Magyar szótár a státusztörvényhez |
Amikor a Fidesz 2011-ben elvette az iskolák és a pedagógusok autonómiáját és megnövelte a pedagógusok munkaterheit, mindezt azzal igyekezett elfogadhatóvá tenni, hogy a pedagógusoknak jelentős és értékálló béremelést ígértek a minimálbér emelkedéséhez kötve. Az intézményi és pedagógusi autonómia valóban megszűnt, a munkaterhek valóban nőttek, a béremelés értékállóságát viszont az első adandó alkalommal eltörölték, ami súlyos pedagógushiányhoz és a munkaterhek további emelkedéséhez vezetett.
Most ismét jelentős törvényi változtatást terveznek, a pedagógusok munkaterhei és kiszolgáltatottságuk tovább nő, de most már nincs is ehhez kapcsolódó béremelési garancia. A nemzeti költségvetésből továbbra sem áldoznak a béremelésre, azt az EU-s forrásoktól teszik függővé annak ellenére, hogy közoktatásunk finanszírozása saját nemzeti ügyünk. A hosszútávú béremelésre már nincs is ígéret, az EU-s forrásokból is csak 2030-ig tudnák garantálni a béremelést – ami egyébként kevesebb, mint ami a 2011-es eredeti ígéretekből következne –, de még az EU-s forrásokra sincsen garancia.
A törvény bevezetése kapcsán a kormányzat elutasította az érdemi nyilvános párbeszédet és vitát a szakmai szereplőkkel. A törvénytervezet nem ad megoldást a magyar közoktatás valódi problémáira, nem teszi vonzóvá a pedagóguspályát, és nem garantálja gyermekeink számára a minőségi oktatás feltételeit.
Nem a bajok valódi okait nézik, hanem pusztán tüneti kezelést próbálnak nyújtani azzal, hogy a pedagógusok kizsigerelésével elfednék a már most is kritikus és drámai mértékben növekvő pedagógushiányt. A kormányzat a valódi szakmai megoldások helyett továbbra is a spórolási és hatalompolitikai céljainak rendeli alá a magyar közoktatást; a rendőrminiszter kinevezése és a félrevezető kommunikáció ezt a célt szolgálja.
A státusztörvény várható következményeiről itt írtunk részletesebben.
Szülői Hang Közösség
Kapcsolat: [email protected]
A Szülői Hang Közösséget az oktatási kérdések iránt érdeklődő önkéntes szülők hozták létre. Oktatási rendszerünk gyermekközpontú, szakmai alapokon nyugvó megújítására törekszünk, és aktív részvételünkkel képviseljük a szülői szempontokat a közoktatást érintő témákban. Ha szeretne értesülni híreinkről, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre vagy csatlakozzon csoportunkhoz.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.