NEHAZUGGY

Felesleges úgy tenni, mintha két Magyarország lenne, mert csak egy van

Forgács Erzsébet | 2016. Augusztus 1, Hétfő | 7:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kemény hónapok elé nézünk, pedig az elmúlt évek sem a nyugalomról szóltak. Nyugodt itt legfeljebb az lehet, aki a demencia megfelelő szintjét elérve már semmit nem fog fel a környező világból. Mindenki másnak ott (és sajnos itt) a magyar politika. Pontosabban az, amit mi politikának gondolunk, pedig nem az. Még csak hatalmi harcnak sem nevezném, mert olyankor két, vagy több erő feszül egymásnak az ország irányításának lehetőségéért. Elméletileg abból az indíttatásból, mert mindegyik úgy hiszi: ő jobban csinálná, gazdagabbá, békésebbé, boldogabbá tudná tenni az országot.

Nálunk ilyesmiről szó sincs. Nincsenek nagyjából azonos erejű pártok, az ország boldogítása pedig fel sem merül programként. A jelenlegi kormánypárt immár hat éves uralkodása – nem elütés, sajnos ez a megfelelő kifejezés – alatt gyakorlatilag hat éve kampány-üzemmódban működik. A béke megteremtése, a társadalmi feszültségek elsimítása, a szakadékok és lövészárkok betemetése helyett éppen hogy elmélyíti azokat, folyamatos uszításban és a társadalom szétdarabolásában érdekelt.

Aki teheti – mert van rá pénze, van nyelvtudása, használható szakmája és bátorsága – az elmegy más országba. Aki ezt valamilyen okból nem képes megtenni, az marad és vagy beleáll az össznépi adok-kapokba, vagy homokba dugja a fejét és igyekszik túlélni. Márpedig ez nem egyéni túlélésről szól, már amennyiben nem készül remetének az ember, hanem továbbra is a társadalomban óhajt létezni.

El fog jönni az a pont, amikor már senki sem mondhatja: engem hagyjatok ki ebből, nem érdekel, nem az én dolgom. Olyan nincs, hogy a legfontosabb közügyeink ne legyenek fontosak valakinek. Ebből nem lehet kivonulni, nem lehet úgy tenni, mintha valaki más feladata lenne megoldani a mindannyiunkat érintő kérdéseket.

Aki mégis így tesz – ez jelenleg nagyjából a szavazóképes választók fele – az semmivel nem különb azoknál, akik nekiláttak szisztematikusan kifosztani a tulajdon honfitársaikat. Tudom, nem egységes a társadalom. Nem is lesz az soha, nem is lehet az. Nem is kell annak lennie. A demokráciának pontosan ez az egyik lényege.

De miközben azt a pártot támogatjuk, amelyik számunkra szimpatikus, annak a csapatnak szurkolunk, amelyiknek akarunk, olyan vallást követünk, amilyet szeretnénk, vannak egységesen fontos, mindenki számára életbevágó kérdések, amelyekben egyet kell értenünk ahhoz, hogy ne lehessen kijátszani minket egymás ellen.

Alapvető dolgokról beszélek. Közoktatásról, szociális biztonságról, jogbiztonságról, szabadságjogokról, gazdasági kérdésekről. Ezekre nem legyinthet a társadalom fele. Márpedig jelenleg legyint. Vagy azért, mert úgy gondolja, hogy majd a társadalom másik fele kiharcolja ezeket számára is, vagy azért, mert úgy hiszi, amúgy sem tud semmin változtatni. Ilyen hozzáállással ez önbeteljesítő jóslat lesz, hiszen ha semmit nem tesz érte, nyilván nem is fog tudni változtatni. Ha a társadalom fele továbbra is fásultan bámul maga elé és kivonul a közügyekből, akkor gyakorlatilag teljesen mindegy, melyik párt marad hatalomban, vagy melyik váltja a másikat. Amennyiben nincs folyamatos társadalmi aktivitás, nincs számonkérés, nincs polgári akarat, akkor a legjobb szándékú politikai erő is prostituálódik. Egyszerűen azért, mert lehet, mert megengedheti magának.

Ezért lenne nagyon fontos, hogy megmozduljon az inaktív réteg, ugyanis az ő bőrükre is megy ez a játék. Ha az aktív politizálásból sikerül is kimaradni, annak következményei elől nem tudnak elbújni. Nem segít sem a félrefordított tekintet, sem a homokba dugott fej. Az ő gyermekeik sem fognak tudni továbbtanulni, nem tudnak családot alapítani, vagy külföldre kényszerülnek. A tespedés sem óv meg senkit a munkanélküliségtől, a szociális katasztrófától, az időskori ellátás hiányától, egy esetleges betegség, baleset következtében percek alatt kialakuló anyagi ellehetetlenüléstől.

Felesleges úgy tenni, mintha két Magyarország lenne, mert csak egy van. Nem érdemes kivárásra játszani, mert az idő elfogyott. Soha, semmi nem oldódott még meg attól, ha a szőnyeg alá lapátolták a problémákat. Ha a társadalom passzív tagjai azt várják, hogy majd a többiek elhúzzák a szekeret, akkor nagyon tévednek. Ez vagy közös erővel sikerülhet, vagy sehogy. A következmények elől pedig nem lesz hová menekülni. Senkinek.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!