NEHAZUGGY

Remélem, fenyegetnek benneteket

Forgács Erzsébet | 2016. Július 23, Szombat | 15:22

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Időről-időre szoktunk cikkben reagálni egy érdekesebb hozzászólásra. Ma kivételesen nem komment, hanem egy – a szerkesztőség postaládájában landolt – üzenet az, amitalán többeket is érdekelhet. Ezért most erre válaszolunk.

Kérem, kedves Kolozsvári Szalonna, nyugtasson meg, hogy legalább egy fenyegetést, egy feljelentést, egy sértődött visszautasítást kapnak a beszólásokért, amelyek helyettem is szólnak!De valami bizonyosságot, hogy eljut a cikk azokhoz, akik nagyon megérdemlik! Köszönöm!

Nem, nem hibbant meg az olvasó, aki ezt írta. Nem rosszindulatból tette, nagyon is értjük a kérdést.

A kérdés pedig az, hogy eljutnak-e a kritikák azokhoz, akiknek és akikről szólnak. Hogy közvetlenül hozzájuk eljutnak-e, azt persze nem tudjuk. Vélhetőleg nem, vagy csak nagyon ritkán. De a közvetlen környezetükbe feltétlenül eljutnak. És igen, bőven kapunk fenyegetéseket. Valószínűleg önkéntesektől. A magyargyűlölőtől az elmebetegek minden jelző befut, ezeket esténként szét szoktuk osztani egymás között. Két hazaáruló ér egy szélsőliberálist.

Jönnek fenyegetések is gazdagon. Megkeresünk, eltörjük a lábadat, kiirtunk, felnégyelünk. Ez már csak ilyen szép világ, hogy feltétlenül meg kell fenyegetni mindenkit, aki mást mer gondolni, pláne írni, mint ami a központilag kiadott vélemény. Ezekkel az emberekkel nincs mit kezdeni. Vitatkozni nem érdemes, mert min lehet akkor vitatkozni, ha valakit éppen életveszélyesen megfenyegetnek? Megérteni sem lehet őket – nekünk legalábbis még egyetlen alkalommal sem sikerült – hiszen mi is olvassuk szinte a teljes magyar és nem magyar médiát, a mi gondolkodásunktól homlokegyenest eltérő véleményeket is, figyeljük a pártok reakcióit, tevékenységét, de még egyetlen alkalommal sem jutott eszünkbe üzeneteket irkálni, pláne fenyegetőzni.

A privát üzenetekben és e-mailekben eljuttatott mocskolódás mellett a közösségi oldalon és a webes felületen felbukkanó zakkantak is támadásba lendülnek, amikor valami olyat írunk, ami nem nyeri el a tetszésüket. És bizony mi olyat írunk. Akár felháborodott honfiú/honleány, akár fillérekért trollkodó, akár jobban megfizetett kommentelő szerencsélteti az oldalt a felbukkanásával, lehetőleg nem bántjuk. Mindaddig, ameddig el nem kezd olyan stílusban írni, ami nem fér bele az oldal színvonalába. Akkor bizony törölni kell, de ez nagyon ritkán fordul elő. Soha nem törlünk senkit azért, mert nem ért egyet a leírtakkal, esetleg éppen az ellenkezőjét hirdeti. Csak akkor radírozunk, ha személyeskedő, durva, tűrhetetlen a komment stílusa. Ez viszont azzal jár, hogy olyan kommentet is törölnünk kellett, ami lényegében egyetértett az adott cikk mondanivalójával, de az abban szereplőt rasszista jelzőkkel illette.

Ez egy ilyen világ. Akkor jó, ha szidnak, átkoznak, gyűlölnek. Mert akkor valamit jól csinálunk, akkor eltaláljuk az érzékeny pontot, reakciót csikarunk ki. Nem jó ez így, persze. Mi is emberek vagyunk, éppen annyira sérülékenyek, mint bárki más. De ezt vállaltuk, ezt csináljuk. És nem fogyunk ki belőle. És nem, nem a Fideszt utáljuk. Nem a KDNP-t. A rosszat, a lopást, a korrupciót, sunyiságot utáljuk. Úgy véljük, nem az a dolgunk, hogy simogassunk, hanem az, hogy üssünk. Most is és ha lesz egy új kormány és az a kormány rosszul csinál valamit, akkor is. Ha jobboldali, ha baloldali. Mindegy. A rossznak nincs irányultsága.

Vannak persze jó dolgok is, de mi kifejezetten a mocsokban turkálunk, a trágyát lapátoljuk. Mert azt is kell valakinek. Akkor is, ha többször nézünk a hátunk mögé, mint a Szalonna indulása előtt.

Azért a végére – mielőtt még méltatlanul mártírt csinálnánk önmagunkból – nagyon sok jót is kapunk. Kedves szavakat, bíztató üzeneteket. Olyan is volt már, hogy verset kaptunk, vagy pár bátorító mondatot. Nem oly rég fedeztük fel, hogy többen az utalás megjegyzés rovatában üzenek, hogy jók vagytok, hajrá, jó, hogy vagytok. Néha jobban örülünk ennek, mint a pénznek. Aztán persze örülünk a pénznek, mert egyrészt abban is a munkánk elismerése testesül meg, másrészt szükségünk van rá, hogy a jövőben is tudjuk folytatni ezt a munkát.

Fontos a visszajelzés. A jó is. A rossz nélkül ellennénk, de akkor nem lenne biztos, hogy célba érnek a soraink. Fontos a támogatás (nem csak az anyagi), mert hosszú távra tervezünk és bárki lesz kormányon, mi mindig oda fogjuk tartani a hátunkat. Amit vagy megsimogattok, vagy végigvágtok rajta egy bottal.

Egyszóval: igen, fenyegetnek, figyelnek. De sokkal többen bíztattok és támogattok. Ez a fontos. Ez a fontosabb.

Köszönjük. adomány

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!