December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Hacsaknem Blog


Országimázs: talán a Holdról nem látszik, de máshonnan igen

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Csak bele kell nézni a közpénzből kurvaanyázó lakájmédiába, az ’56-ban fegyvert ragadó fiatalok megnevezését egyedül viselni méltó portál majomhimlőről szóló híradásba, annak is mindjárt a címébe: A homoszexuálisokat védenék a majomhimlőtől a németek. Már a cím, már önmagában az, hogy valakinek eszébe jut ilyen címet adni, az meg is jelenik, és természetesnek vesszük. A cím elég is, vonzza azokat, akiket vonzani szándékozott. A habzó szájjal buzizókat, akik az utcán vernék agyon azt, akin kiütéseket látnak, mert az biztosan majmot dugott, és most el akarja terjeszteni a kórságot, hogy a normálisak is kipusztuljanak. Ők már azt is tudják, hogy a Pride egy fertőzési góc, onnan akarják széthordani a betegséget, kiirtani a teljesen normális, heteroszexuális fehér embereket. (…) Most megint ott tartunk, hogy egy fertőző betegségről az jut sokak eszébe, hogy ki kellene irtani a buzikat, de legalább el kellene menni a Pride-ra, és összerugdosni néhányat.

Akkor folytatnám egy gondolat erejéig azt a kérdéskört, amit a kolléga délelőtt elkezdett. Szorosan és sajnálatosan összefügg a tartalom, amivel szombat örömére, két Justin Bieber arcbénulásáról szóló cikk között szlalomozva találkoztam:

Tolvajok, rossz kórházak és homofóbia – erre figyelmeztetik a Magyarországra érkező turistákat

Ezzel a címmel összegezte az rtl.hu az angol, a kanadai, az amerikai és az ausztrál külügy összegzését arról, hogy mire érdemes vigyáznia annak, aki Magyarországra utazik. Budapest tömegközlekedése „tökéletes” és „olcsó”, a közbiztonság bár általában jó, de figyelni kell a turistákra vadászó csalókra és tolvajokra, az állami egészségügyi rendszertől tartani kell, vezetni veszélyes lehet, a meleg turistáknak pedig jól meg kell gondolniuk, hogy vállalják-e a magyarországi utazást – ilyen és ezekhez hasonló intelmeket lehet találni a portál beszámolója szerint az amerikai, kanadai, ausztrál és brit külügyminisztérium oldalán, amiket azoknak címeztek, akik Magyarországra utaznának.

A melegeknek írott figyelmeztetésben leírják, hogy ugyan a magyar törvények nem tiltják az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot, de a magyar társadalom nem annyira elfogadó a melegekkel szemben. A brit külügy úgy fogalmaz: a fővároson kívül „nem várt figyelmet okozhat”, ha nyíltan mutatják ki érzelmeiket. Az ausztrálok arról írnak, hogy van homofóbia Magyarországon, valamint előfordulnak „zaklatások és erőszakos cselekedetek homoszexuálisok ellen”, a kanadaiak pedig hozzáteszik, hogy az „LMBTQ utazónak jól át kell gondolniuk a Magyarországra való utazás veszélyeit”.

Hát igen, szép ez és kerek. Országimázs. Ez a szó jutott eszembe. Meg az, hogy valamiért nem vetődött rá eme aljas rágalmakra a mindenre azonnal rávetődő influenszerkormány egyik Varga Juditja vagy Szijjártó Pétere, vagy legalább valamelyik Kovács Zoltánja sem. El vannak foglalva. Védik a silány életszínvonal szinonimájaként jegyzett hungarikumot, a rezsicsökkentést, meg Kirillt, Putyint, az olcsónak egyáltalán nem nevezhető véres orosz energiát, építik Paks II-t, és miközben a legszorosabb szövetségeseik is úgy látják, hogy valami nagyon nagy probléma van ezekkel, ők, vagyis az influenszerkormány meggyőződéssel hirdeti, hogy egyre többen adnak igazat nekik abban, amit cselekednek, egyre többen beszélnek róluk elismerően. Az olajembargó-vitában is milyen igazuk volt.

Hát igen. Ahol ők ülnek, ott nincs más opció, mint egyre színesebb, elragadtatottabb, vadabb szuperlatívuszokban mesélni és továbbmesélni a 2010-ben elkezdett, végtelenített propagandamesét egy kivételes országról, amelynek csodájára jár a világ. Tulajdonképpen valóban a csodájára jár. Talán a Holdról ez nem látszik, de mindenhonnan máshonnan igen: hogy egy olyan országot, amelynek kormánya képes volt sokan mások mellett a szexuális kisebbségeket is céltáblával ellátni, szűnni nem akaró szabadságharcainak középpontjába állítani, azt szexuális kisebbséghez tartozó emberként, világpolgárként megfontolandó felvenni az utazási célpontok listájára. Az az ország ugyanis sajnos olyan, amilyenné a kormánya évtizedes tevékenysége, működése, ideológiája alapján elkerülhetetlenül válni tudott.

Ahol a kormánypárt azzal választási kampányol, hogy a meleglobbi kisfiúkká akarja átműteni a kislányokat, hogy a magyar társadalomra komoly veszélyt jelentenek a nemváltó óvodások, és azt a kormánypártot kétharmaddal választják meg negyedszer is az ország élére, az a világ számos pontján pont annak látszik, ami. Egy homofób, agresszív, bezárkózó, kirekesztő fekete lyuknak. Nem kis teljesítmény volt ezt 2022-re elérni a civilizált Európa közepén. Ahol a kormányt kiszolgáló média a kormány narratíváját alátámasztandó kvázi fertőző betegekként, kezelésre szoruló degeneráltakként hivatkozik a homoszexuális emberekre, ahol a miniszterelnök hangosan és érthetően kvázi azt mondja, hogy örüljenek, hogy meg vannak tűrve, és ne ugráljanak, ahol egy másik közjogi méltóság szerint normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak a heteroszexuális többséggel, ott nem igazán érdekel senkit, hogy de egyébként nekünk semmi bajunk a melegekkel (ezúttal tetszőlegesen behelyettesíthető a hajléktalanoktól a cigányokig bárkivel).

Szóval négy, nem éppen súlytalan, nem éppen sehol nem jegyzett ország külügyminisztériuma fontosnak tartja 2022-ben figyelmeztetni a saját polgárait arra, hogy gondolják meg kétszer, hogy biztosan Magyarországra akarnak utazni, és ha meggondolták, akkor számoljanak azzal, hogy nem biztos, hogy ez egy álomutazás lesz. Mert a világ egyik legbiztonságosabb országaként reklámozott Magyarországon kormányzati felhatalmazással, bátorítással menő zaklatni a melegeket. Az a baj, hogy hiába gondoljuk azt, hogy mi nem vagyunk azonosak azzal a kormánnyal, amelyik a saját korruptságát, alkalmatlanságát azzal keni el tizenkét éve, hogy valakire rámutat, hogy most akkor őket lehet rugdosni, ez Ausztráliában vagy Nagy-Britanniában teljesen irreleváns, az összképen, az országimázson mit sem változtat. Lehet, hogy sokan joggal érzik sértve magukat, hiszen soha nem szavaztak a gyűlöletkeltés kormányára, soha nem gyűlöltek senkit azért, mert meleg, de attól még igaz: ha sokat mondják, hogy a buzik nem olyan emberek mint mi, akkor előbb-utóbb lesznek olyanok, akik úgy fogják érezni, hogy jog és kötelesség összerugdosni őket. Amerikában, Nagy-Britanniában, Ausztráliában vagy Kanadában rájuk figyelmeztetik a polgáraikat a kormányok. A szégyen viszont a miénk is.

Illusztráció: A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ellendemonstrációjának résztvevői próbálják akadályozni a 23. Budapest Pride felvonulását az Andrássy úton 2018. július 7-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán) 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.