Vita van az európai politikusok között. Ha létezik valami, ami természetes, jó, és előremutató, az a különféle vélemények ütköztetése. Legalábbis nekem ez a meggyőződésem. Aki ezt nem így gondolja – és bizony az Orbán-szekta nem így gondolja -, az a diktatúrában, vagy ebben az esetben a maffiára épülő diktatúrában hisz. A cselédmentalitással nem lehet mit kezdeni, nem lehet vele vitába szállni, nem lehet meggyőzni, és nagyon nehéz megérteni. Sőt, igazából legalább annyira emészthetetlen kívülről nézve, mint amennyire egy elkötelezett szektatag – és az gyakorlatilag mindegy, kiben (nagyon ritkán kérdés a miben, sokkal inkább fontos a kiben) hisz annyira valaki, hogy lemond a saját önállóságáról, az egyéniségéről, a valakiségéről azért, hogy a masszához tartozhasson – nem érti meg, miért és hogyan akar valaki kívül maradni, hogyan gondolhat mást az élet dolgairól, mint amit az a bizonyos VALAKI kihirdetett, hogy azt kell gondolni.
Esetünkben – mármint Magyarország esetében – egyértelmű, hogy ki a legfőbb VALAKI. Van persze több VALAKI, de ők csak kisebb szektát tudhatnak maguk mögött, lényegében nem képesek hatást gyakorolni másra, csak a saját, zárt közösségükre. Ha valamikor, most aztán van miről beszélni, hiszen Putyin aljas hatalomvágya és senkit nem kímélő agybaja mindannyiunk életére nagyon komoly hatással van. Oroszországban Putyin a VALAKI. Bizonyos szempontból látok hasonlóságot az orosz és a magyar néplélek között. Oroszországban és Magyarországon is van egy jókora réteg, amelyik polgárosodni akar, nyugatosodni akar, demokratikus országot szeretne. Nem csak most van ilyen réteg, mindig is volt. Aztán van egy másik réteg, tömegében talán nem is igazán nagyobb, de mindenképpen egységesebb, egy irányba masírozó, vezényszóra éljenző, amelyiknek vezető kell. Hogy az a vezető cáratyuska, Lenin, Sztálin, Putyin, Kádár, Orbán, az lényegében mindegy. Csak határozottan állítson valamit – az sem baj, ha hol ezt, hol azt -, de főként mondja azt, hogy majd ő mindent megold, mindenről gondoskodik, megvédi a követőit. Több nem is kell, legkevésbé nem kell a valóság, ami általában köszönőviszonyban sincs a propaganda által terjesztett hazugságokkal.
Van aztán egy csomó olyan ország, ahol vagy már régebben, vagy mostanában kiépült, illetve elkezdett kiépülni egy olyan demokratikus berendezkedés, ami nehezen összeegyeztethető a cselédmentalitással. Ez most általánosításnak tűnhet, nincs ilyen szándékom, mindenhol van mindenféle ember, okos és hülye, szabad és született rabszolga, bátor és gyáva. Minden országban vannak jó dolgok, de vannak kevésbé jó, vagy kifejezetten rossz dolgok is. Ami számomra jelenleg érdekes ebből az egészből az az, hogy a jelenkori Magyarország sokkal jobban hasonlít a jelenkori Oroszországra, mint bármelyik másik uniós tagállam. Politikai berendezkedésében, jellegében, mentalitásában. Amikor szakértők azt mondják, hogy az orosz emberek többsége hisz a propagandának, és fogalma sincs arról, hogy mi történik a valóságban, akkor sokan hitetlenkedünk ezen. Gondoljunk csak bele abba, hogy Orbán mennyi mindent elhitetett a híveivel, ami szektán kívüliként is érthetetlen, pláne egy szerencsésebb berendezkedésű ország polgára nem tud mit kezdeni vele. Pedig Magyarországon van internet, szabadon lehet utazni, egy csomó dolgot nem tehet meg a hatalom az uniós tagság miatt. Mármint annyira durván nem, amennyire Oroszországban igen. A belső kettősség azonban mindkét országban jelen van, pontosabban minden országban jelen van valamilyen mértékben, de nem tud annyira megerősödni egyetlen ember sem, hogy diktátorrá váljon. Máshol.
Ennek a túltengő cselédmentalitásnak tökéletes példája az a mód és az a stílus, ahogy a magyar propagandaegységek reagálnak Emmanuel Macron minapi felvetésére, miszerint nem jó egy egész országot megalázni azért, mert hülye a vezetője (nyilván Macron nem így fogalmazott, elvégre ő úriember). Erre nyomban lecsapott a magyar fideszes média – hiszen a pátriárka körüli cirkusz most nagyon nem jött jól nekik -, természetesen szokás szerint hátulról mellbe. Az ukrán külügyminiszter válaszából indultak el visszafelé, és jutottak el oda, hogy az ukránok a gecik.
Macronnak legalább annyira igaza van, mint amennyire nincs. Általánosságban, bármelyik másik ország esetében igaza lenne, van két ország Európában, ahol nem működnek ezek az elvek. Nyilván minden ország esetében igaz az, hogy nem szabad büntetni, vagy elítélni az ország minden egyes polgárát azért, amit egy politikus tesz. Innen nézve valóban nem tűnik korrektnek kitiltani az orosz sportolókat, művészeket, turistákat, bárkit más országokból, hiszen ők csak sportolnak, alkotnak, előadnak, nyaralnak, telelnek. Csakhogy amikor nincsen más megoldás, mint egy egész nemzet fejét beleverni abba a szarba, amit ők támogatnak vagy eltűrnek, akkor nincsen más megoldás. Ahhoz, hogy változzon valami, hogy átbillenjen a többségi akarat egy olyan irányba, amelyikkel már Európa más népei is együtt tudnak élni, ez az egyetlen módszer létezik. Ha az kell, hogy a szektának fájjon, hogy ne szurkolhassanak a sportolóiknak, nem lehessenek büszkék a művészeikre, ne sétálhassanak a Duna partján, ne nézhessék meg a Mona Lisát, ne ehessenek Big Macet, olasz sonkát, spanyol olajbogyót, francia sajtot, svájci csokit, akkor ezt kell csinálni. Ez persze azt a réteget nem fogja elérni, amelyik a szekta legmasszívabb magját adja, de nekik is vannak gyerekeik, unokáik, rokonaik, ismerőseik, akiket érint, akiknek rossz, és akik elégedetlenek lesznek. A gazdasági szankciók hatásai azokat az embereket is el fogják érni, akiknek nem jelent semmit a CocaCola és az Ikea, mert nem jutnak annyi szociális támogatáshoz – legyen az bármennyire kevés -, a pénzük egyre kevesebbet fog érni, és ők már nem tudnak engedni az igényeikből, mert éppen csak vegetáltak eddig is.
Az van, hogy sajnos ezeket az embereket kell ráébreszteni arra, hogy bármennyire éppen a felelősség elől menekülnek akkor, amikor erős diktátort istenítenek, vagy csak eltűrnek, bizony nekik is el kell vinni a balhét. Nem fordulhatnak el, nem tehetik fel a kezüket és nem mondhatják azt, hogy nem tehetnek semmiről. Ez általában nem így működik, és nem szükséges, de két ország esetében sajnos ez az egyetlen járható út.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.