NEHAZUGGY

Mindig a napi igazság az igazság, a tegnap nem létezik, ahogy a holnap sem számít

Swan Edgar | 2022. Március 19, Szombat | 8:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt mindenkinek! Szombat van, itt az ideje az idegesítésnek.

Belátom, a geciséghez is kell egyfajta tehetség. Soha nem a semmiből jön egy diktátorrá korcsosuló alak, nem az elkerülhetetlen véletlenek sora nyomorítja szolgalelkűvé egy ország lakóinak egy részét. Adott esetben az átlagosnál nagyobb részét, annyit, amennyien már – ha recsegve, ropogva, nyögve és átkozódva is, de – képesek ideig-óráig fenntartani egy országot kirabló-elnyomó rezsim hatalmon maradását. Orbán Viktor a büdös életben nem tudott volna kivakarodni a csúti libalegelőről, alighanem tyúkperekben járatos szakiként tisztelné a környék, és hétvégente együtt nyírnák a füvet – szigorúan társadalmi munkában – a szomszéd gázszerelővel a focipályán. Már persze, ha egy sufnijogásznak nem lenne rangon aluli összejárni egy iparossal. Valószínűleg az lenne, de legalábbis mindig éreztetné a kétkezivel, hogy a diplomás ember más kasztba tartozik. Most nincs ilyen, legalábbis nyilvánosan nincs. Majdnem azt mondtam, Orbán Viktor lebontotta a társadalmat elválasztó korlátokat, pedig nem. Föléjük mászott.

Szóval szerintem véletlenek nincsenek. Ahhoz, hogy egy ilyen despota ráülhessen egy ország nyakára, hogy a Németh Szilárdokból, Kósa Lajosokból, Farkas Flóriánokból jelentős politikus lehessen (természetesen elméletben, de akkor is), hogy kiépülhessen egy ilyen maffiarendszer, ahhoz bizony kellenek azok az emberek, akik mindig is egy jó kis diktatúrára vágytak. Tudatlanság, gyávaság, lustaság. Azt hiszem, azok, akik szeretnek elnyomásban élni, akik élvezik, ha a fejükre szarnak, ha kifosztják őket, és akik habzó szájjal csókolják a kirablójuk kezét, amikor az nagyvonalúan odadobja eléjük annak a kenyérnek a héját, amit az imént tépett ki a szomszéd kisgyerek kezéből, máshogy vannak összerakva, mint az átlag. Azt nem tudom, hogy szénalapú létformáról beszélhetünk-e esetükben, de az biztos, hogy a takonygerincűség közös jellemzőjük.

Jó lenne megérteni, honnan ered, hogyan és miért fejlődik ki bizonyos csoportokban – nem társadalmi csoportokról beszélek, mert tehetős emberek éppen úgy vannak közöttük, mint átlagos anyagi helyzetűek, vagy éppen nyomorban élők, diplomások éppen úgy, mint írni-olvasni alig tudók – az a vágy, hogy ne nekik kelljen irányítaniuk a saját életüket, valaki mondja meg nekik, mi a teendő. Jó lenne tudni, miért kényelmetlen, vagy egyenesen kivitelezhetetlen feladat sokak számára az, hogy gondolkodjanak, saját véleményük legyen, képesek legyenek önállóan megkülönböztetni a fehéret a feketétől, a rosszat a jótól, a keserűt az édestől, a hideget a forrótól. Nekik igényük van arra, hogy valaki legyen, aki hangosabban tud ordítani, mint mások, aki erőszakosabb, törtetőbb, gátlástalanabb mint a többség. Ezt a valakit megteszik a saját vezetőjüknek, és attól kezdve csak azt hallják, amit a vezető mond, csak azt látják, amit a vezető láttatni akar velük. Bármit elhisznek a vezetőnek, bármit megbocsátanak, vagy talán nem is a megbocsátás a helyes kifejezés. Inkább természetesnek vesznek. Az is rendben van, ha az a vezető megveti a vallást, akkor a követői is megvetik. Ha a vezető egy napon úgy látja, hogy az egyház segítségével magasabbra juthat, ezért tegnapról mára kijelenti, hogy ő mélyen hívő ember, akkor a követői felöltik az ünneplő ruhájukat, és csődülnek a templomba. Ha a vezetőjük színházba szeret járni, akkor a követői is, ha focimeccsre, akkor a hívek is rájönnek, hogy mindig is a foci volt az első az életükben. Ha kommunizmust kell építeni, akkor annak örülnek, ha keresztény társadalmat, akkor annak. Az ő fejükben nincsenek kérdések, nincsenek ütközések, nincsen zűrzavar. Minden egyszerű és egyértelmű, minden tiszta. Mindig a napi igazság az igazság, a tegnap nem létezik, ahogy a holnap sem számít.

Ilyen ember minden földrészen és minden országban van. Ha azonban valahol túlszaporodnak, ha többen lesznek, mint amennyien normális körülmények között lenni szoktak, akkor mindig megtalálják maguknak azt a figurát, aki képes betölteni a neki szánt szerepet. Aki akar és tud az élre állni, aki élvezi a hatalmat, tobzódik a rajongásban, gátlástalanul él vissza a hatalmával, boldogan tapos mindenki fején és életén. Boldog a vezér és boldog az ő rajongótábora, hiszen mindenki megkapta azt, amire vágyott. A tömeg követi az erős főnököt, aki helyette gondolkodik és helyette dönt, egyáltalán nem számít az sem, ha egy geci, ha hazug, ha tolvaj, ha elvtelen. A tömeg el tud vonatkoztatni a gyarló emberi tulajdonságoktól, ezeket lehántja a bálványáról, félretolja, meg sem látja. A tömeg tulajdonképpen biztonságot keres, az összetartozás érzését és még valamit. Azt a tudatot, hogy a győztesek között van, ezért felette áll mindazoknak, akik nem tartoznak a szektához. A vezér erejéből, határozottságából, sikerességéből rájuk is sugárzik. Ettől bátornak és okosnak érzik magukat, egy kicsit ők is az élet császárai akkor is, ha éppen üres a tányérjuk.

Amikor védik a vezérüket, valójában önmagukat védik. A saját énképüket, az életformájuk igazolását védik. Isten ments attól, hogy szembe kelljen nézniük a valósággal, hogy át kelljen értékelniük az eddigi életüket, hogy esetleg el kelljen ismerniük, hogy mégsem a jó oldalon állnak. Azt soha. Bármit, csak azt ne. Csak ne kelljen soha belátniuk, hogy átverték őket. Pontosabban ők verték át önmagukat.

Vannak olyan elemzők és szakértők – nem is kevesen -, akik szerint az ilyen szektáktól csak úgy lehet elvenni a vezetőjüket, ha egy másik hasonlót adnak helyette. Szektavezért szektavezér győzhet le. Hitet csak másik hittel lehet szembeállítani. Én ezt nem értem, de ha értem, akkor sem fogadom el. Az oktatás lassú, macerás út, de az egyetlen, amivel tartósan a kritikus szint alatt lehet tartani a mindenkori hülyék számát. Egy zsarnokot másikra cserélni, egy maffia helyett másikat választani normális ember nem szokott. A hülyéket nem beemelni kell a normális társadalomba, hanem megtanítani arra, hogyan lehet oda bejutni. Szerintem ez az egyetlen helyes út, minden más csak újratermeli a szart.

Jó ébredezést kívánok! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy szoktunk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!