December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Hová tűnt a költségvetésből pedagógusonként 9 millió forint, amit az oktatásra szántak és törvénybe is iktattak?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
  • A jelenlegi kormányzat korábban megígérte, sőt törvénybe is foglalta, hogy a pedagógusbérek értékállóságának érdekében a bértáblát a minimálbérrel együtt folyamatosan növelni fogják. Ezt az ígéretet megszegték, mielőtt alkalmazták volna.
  • 2014-2021 között több mint 1600 milliárd forintnyi költségvetési forrást vont el a kormányzat a pedagógusoktól a bérek számítási alapjának befagyasztása miatt, ami pedagógusonként több mint 9 millió forintot jelent.
  • A pénzkivonás igazi vesztesei a gyerekek: ezzel ellehetetlenült, hogy a legelhivatottabb és legtehetségesebb pedagógusok oktassák, neveljék gyerekeinket, egyre ritkább a jó pedagógus.

„A [pedagógus] illetményalap főiskolai végzettség esetén a mindenkori minimálbér száznyolcvan, egyetemi végzettség esetén kétszáz százaléka.” – ez állt a 2011 decemberében elfogadott köznevelési törvény eredeti változatában (65. § (2)). A kormányzat ígérete szerint gondoskodott volna arról, hogy a több lépcsőben bevezetett pedagógus-béremelések értékállóak legyenek, és a minimálbérrel együtt növekedjenek a bérek. Hoffmann Rózsa akkori köznevelési államtitkár úgy fogalmazott„A pedagógusok szeptemberi béremelésével biztosítják azok értékállóságát is, hiszen a fizetéseket a minimálbérhez kötik.”

A pedagógusbérek minimálbérhez rögzítését azonban már hiába keressük a mostani jogszabályokban: a jelenleg hatályos törvényben az ún. vetítési alaphoz igazítják a pedagógusok bérezését, ez a vetítési alap pedig 2014 óta változatlan, továbbra is a 2014-es minimálbérnek felel meg. A kormányzat az első adandó alkalommal felrúgta eredeti törvénybe foglalt ígéretét, és egy 2014-es törvénymódosítással befagyasztotta a pedagógusbérek számítási alapját, amivel hatalmas összegeket vont ki a közoktatásból.

A pedagógusok problémája a szülők problémája is egyben, hiszen az egyre növekvő pedagógushiány következtében folyamatosan romlik az oktatás minősége. A rendelkezésre álló nyilvános adatok alapján megbecsültük, hogy mekkora volt ez a pénzkivonás 2014 és 2021 között. Eredményeinket részletesebben itt ismertetjük, ahol két grafikonnal is szemléltetjük, mennyire gyalázatosak a pedagógusbérek. Becslésünk szerint a közoktatásból kivont pedagógusbér a 2021-es árszínvonalon legalább 1600 milliárd forint; ez pedagógusonként több mint 9 millió forintnak felel meg.

Hová tűnt pedagógusonként 9 millió forintunk, melyet szülőként adó formájában befizettünk azért, hogy az állam minőségi közoktatást biztosítson gyermekeink számára? Mi az, ami a kormányzatnak fontosabb volt, mint gyerekeink, az ország jövője? Mikor és kivel beszélték meg a kormányzati döntéshozók, hogy ezt a forrást elvehetik az oktatástól, a pedagógusoktól, és ezáltal a gyerekektől?

További információ és ábrák az elvont pedagógus bérekről itt találhatóak.

Legyen valódi változás, hiszen a magyar közoktatás válságban van! Támogassuk valamennyien a március 16-án kezdődő pedagógussztrájkot, hiszen gyermekeink érdekéről van szó!

Szülői Hang Közösség

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.