Április 15,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Sebaj, már ébredezik a társadalom

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,190,230 forint, még hiányzik 1,809,770 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mielőtt beült a Kocsis az A8-asába, mi kell a népnek, azt mindig is tudta, no roxa áj! Tied itt a világ! Jön a Kocsis hazafelé, ismerik őt már mindenfelé… Na jó, hagyjuk a fideszes magaskultúrát, ez Borkai világa, meg az összes nemzetikeresztény kultúrharcosé. Helyette nézzük meg azt a csodálatos, kognitív disszonanciától túlcsorduló öltözőszagú vergődést, amit az egykori MIÉP-es ficsúrból lett fideszes frakcióvezető előadott, miután kitámolygott a győri lakossági fórumról, a fiatal demokraták házibulijáról. Ahol ehhez képest az átlagéletkor 70+ volt, de ez most mindegy. Zajlik a Fidesz országbujkálása, ahol az összes senkiházi pártkatona azt magyarázza a nagyérdeműnek, hogy miért kell elutasítani Ukrajna EU-csatlakozását, és miért kell utálni, szidni és hazaárulónak tartani a Tisza Pártot és annak vezetőjét. Meg persze a fake news sajtót, amelyet külföldről finanszíroznak és nagyobb a súlyuk, mint a szegény és szerencsétlen állampárté. Ezt egy felháborodott fiatal demokratától tudhattuk meg, aki kb. 60 éves lehetett, ránézésre meg 70. 

Miután Kocsis előadta, hogy a független média dehogy független, azt külföldről finanszírozzák, és azért dolgoznak, hogy a fideszeseket megfosszák a luxuséletüktől megdöntsék a kormányt, nekiállt személyeskedni a Telex és a 444.hu riportereivel, akik szerettek volna megtudni valamit arról az adófizetőket párhovatartozástól függetlenül érintő kérdésről, hogy hova a faszba tüntették el a közpénzt, a mindenki közpénzét a Fidesz kullancsklánjai. Előtte azért még elpanaszolta a híveknek, hogy a Telex és a 444 újságírói is négy-ötmillió forintot keresnek, és az a kötelességük, hogy Magyar Péter szekerét tolják. Ehhez csak annyit, hogy volt szerencsém még 2022-ben Péterfy Judit újságíróval beszélgetni, aki akkor Márki-Zay Péternek volt a sajtósa, és valami olyasmi rémlik a vele való beszélgetésből, hogy a minden kampányeseményüket megtrollkodó Bohárék már akkor megkeresték ezt a pénzt azzal, hogy lejárató videókat gyártottak a miniszterelnök-jelöltről. Szóval erre mit mondjak? Nem mondok semmit.

Szóval ez a nagypofájú, arrogáns, felsőbbrendű alak előszedte a főnöke jól bevált hárítási technikáját, és személyében kezdte támadni a kérdezőt, mert ugye nekik ez a főprofiljuk: nem a kérdésre válaszolnak, hanem a kérdezőre kezdenek el hazugságokat és aljas vádakat szórni, miközben bagatellizálják és leszarják azt, hogy mi a valódi kérdés. Általában az, ami egyébként más országokban már alsó hangon is egy kisebb forradalomért kiáltana, nálunk csak egy több ezres videóig jut el a nézettsége. Sebaj, azért már ébredezik a társadalom. A teljes ébredésig ez a műsor. Tipikus esete ez az úgynevezett argumentum ad hominem, azaz az emberre utaló érvelésnek, ami nem a tárgy lényegére épít, hanem a vitapartner személyét, tulajdonságait, esetleg személyes érdekeit veszi tekintetbe. Emiatt hamis is lehet. Sőt, általában az: elterelés és személyeskedésbe torkolló húzd meg, ereszd meg, amit a nagy hazudozó és annak 135 bátorja már tökélyre fejlesztett. Gondolom, főleg az évente megrendezett 3 napos legénybúcsúkon, ahol a sertésjelmez kiadja az ukázt, hogy kinek mi a feladata, hogy megvédjék az ő terebélyes valagát.

Kocsis, a nembuzeráns ezt az alávaló technikát alkalmazta, de szerencsére Simor Dániel nem ment bele ebbe, így egy igencsak hangos beégésnek lehettünk szemtanúi. Amikor a riporter közölte vele, hogy kötelessége lenne válaszolni a kérdésekre, mert ez a törvény, akkor visszakérdezett, hogy melyik törvényben van ez leírva? Hát az alaptákolmányban, bazdmg! Alaptörvény XI. cikk: Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeitKocsis, te is jogászdoktor vagy, mint a legtöbb léhűtő körülötted, úgyhogy nem hiszem, hogy ezt magyarázni kéne pont neked. De játszod a hülyét, és Simor András volt jegybankelnököt rágalmazod azzal, hogy offshore-cégeken keresztül lopta az állam vagyonát. Miközben pontosan tudod, hogy soha senki nem jelentette fel, nem indult ellene semmilyen eljárás, és még az árnyéka sem vetült rá az emberre annak, ami konkrétan a ti Matolcsy nevű házitolvajotok feje felett lebeg, mint Damoklész kardja.

És akkor tegyük ide a történet lényegét, csak a tisztánlátás végett (via Media1). Simor András 2007 és 2013 között vezette a jegybankot. 2008-as vagyonnyilatkozata szerint 80 millió forintot tartott befektetési jegyben. De sokaknak feltűnt, hogy 2006-ban még 923 milliónyi befektetési jegye volt egy külföldi alapkezelőnél. Megjelent viszont a vagyonnyilatkozatában egy 100 százalékos tulajdonában álló ciprusi cég, és kiderült: több mint nyolcszáz millió forintnyi, befektetési jegyekből kivont vagyonát ebbe a cégbe tette – még mielőtt elfoglalta volna a jegybank elnöki székét. Orbánék offshore-lovagoztak és Simor fejét követelték, Simor András pedig a parlamentben bejelentette, felszámolja a ciprusi céget, és hazahozza a pénzt. Hangsúlyozta, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követett el, de úgy fogalmazott: „megértettem azok véleményét, akik szerint a közszereplőkre, így a jegybankelnökre is szigorúbb viselkedési szabályok kell, hogy vonatkozzanak”.

De a lényeg: Simor ciprusi vagyona biztosan nem lehetett az MNB vagyona. A pénz tehát Simor magánvagyona volt, nem pedig „az MNB vagyona”, ahogy Kocsis fogalmazott, és már csak azért sem lehetett az MNB vagyona, mert Simor már azelőtt is rendelkezett ezzel a pénzzel, hogy jegybankelnökké nevezték volna ki. Emellett Simor a Fidesz bősz offshore-ozása ellenére sem mentesült semmilyen adózási kötelezettség alól ezzel a vagyonnal kapcsolatban. Kocsis tehát egy 15 évvel ezelőtti, kb. 840 millió forintnyi magánvagyon hazahozataláról szóló ügyet állított párhuzamba Matolcsyék ügyével, amiben kb. 400 milliárd (de inkább 560 milliárd) forintnyi KÖZvagyon tűnhetett el. Még a szóban forgó pénzösszegeket nézve is több százszoros a szorzó, de valójában egyáltalán nem összehasonlítható a két ügy: az egyiknél nem érte kár a magyar államot, a másikban pedig a fideszes ÁSZ szerint is óriási a kár, közvagyon veszett el és vándorolt magánzsebekbe. 

De apropó, apuka, mert ezzel teljes a kép! Mármint nem az újságíróé, hanem a MIÉP-szökevényé: Kocsis Sándort közokirat-hamisítás miatt ítélték él. Abaújlakon alpolgármesterként vette ki részét abból az akcióból, aminek köszönhetően a 2010-es önkormányzati választások előtti napokban 30 választókorú állampolgárral gyarapodott az addig 90 fős falu lakosainak száma. Az idősebb Kocsis öt személyt jelentett be a Kocsis-család házába, hogy ezzel is növelje a szavazatai számát. Az ügyészség szerint Kocsis Sándor bűnsegédként működött közre abban, hogy „a hivatalos hatósági nyilvántartás valótlan adatokat tartalmazott”. Az akkor józsefvárosi polgármesterként ügyködő fia akkor is a baloldalra mutogatva védte az akkor 67 éves becsületes magyar állampolgár apját, Kocsis Sándor megrovást kapott. Így megy ez nembuzeránséknál. Menjetek ti a picsába, bazdmg! 

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.