Szép reggelt kívánok mindenkinek!
Ma a vámháború híreire mozdul a forint, ugyanis más fontos gazdasági adat nem jelenik meg a Fed jegyzőkönyvén kívül. Emlékezetes, hogy ma léptek életbe az Egyesült Államok megemelt vámjai, így az Európai Unióra kivetett 20 százalékos teher is. A forint ezt a reggeli illikvid kereskedésben gyengülve várta, a 409-es szint fölött az euróval szemben. (Index)
Tényleg, de nagyon őszintén nem értem! Ha olvasóink között van olyan, aki igen, az magyarázza már el nekem is, szépen kérem! Komolyan nem szeretnék hülyén meghalni. Miért? Mármint miért a forint, miért mindig a forint? Trump elmebaja nem csak Magyarországot érinti. Sőt, a kormánypárt és külön Szijjártó Péter majdnem beleszakad hogy elhitesse a világgal; Magyarország mindenféle különmegállapodásokat fog kötni az USA-val, és ha mindenkinek körülöttünk szar is lesz, nekünk akkor is jó lesz. Miért nem az euro gyengült? Vagy a román lej? Vagy miért nem gyengült együtt a forinttal? Miért a forint zuhan megint az euróval, de a dollárral szemben is? Persze mindig jön valami szakértő aki elmondja, most éppen mitől fosta össze magát a magyar fizetőeszköz, és általában úgy van, ha romlik szerencsétlen állapota – tehát általában -, akkor valahol máshol történt valami, ami ezt okozta. Kitört egy vulkán, kórság támadta meg a kakaóültetvényeket, lavina volt a Himalájában. Ha véletlenül erősödik, az minden esetben a kormánypárt – és főként Orbán Viktor – sikere. Olyannyira, hogy saját szájával jelentette be nemrégiben, hogy a forint hamarosan benéz a négyszázas szint alá. A lényeg; miért mindig a forint sérül, bármi történik? Aztán Trump bejelentette, hogy mégsem óhajtja most bevezetni a büntetővámokat – Kína kivételével, mert most még azt be akarja vezetni, bár nem tudni, mit gondol egy óra múlva -, mire a forint hirtelen erősödni kezdett. Kérdés az, hogy meddig, mi fogja megint le-fel rángatni.
Az Állami Számvevőszék szerint az MNB alapítványi befektetéseiért felelős cég közel 500 milliárd forinttal bizniszelgetett a Matolcsy-érában – azaz lett tulajdonos például a GTC Group nevű varsói ingatlanóriásban. Nos, a Válasz Online még ezen felül is talált 40,3 milliárd forintnyi „dugihitelt”, amellyel a jegybank a saját GTC-jét finanszírozta. További 22,4 milliárddal pedig egy olyan társaságot segített az idősebb Matolcsy által vezetett intézmény, amely néhány hónappal később az ifjú Matolcsy befolyási övezetébe került. (Válasz Online)
Az már önmagában nagyon sokat elárul az ország állapotáról, hogy egyedül a független sajtó igyekszik megvédeni a közvagyont. Nem a kormány, nem a hatóságok, hanem pont tőlük kell megvédeni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni; egyáltalán nem csak ennyit loptak a NER – és Orbán Viktor – védelme alatt a kiválasztottak, ez a lassan 600 milliárd forint csak a jéghegy csúcsa. Csak éppen itt ez koncentráltan van jelen, ezért jobban látszik. Az már világosan látszik, ha nem Orbán Viktor és rablóbandája szabadult volna rá az országra, az eltelt 15 év alatt már nagyon közel lehetnénk életszínvonal tekintetében Ausztriához. Ehhez képest Bulgáriához kerültünk nagyon közel, és még az sem tudható, hogy mögöttünk vagy előttünk van a balkáni ország. Miközben más uniós tagállamok – igen, még a sokat gúnyolt Románia is – elhúztak mellettünk minden tekintetben, nálunk olyan gazdasági elit nőtt ki a földből – de inkább a szemétdombból -, ami máshol lényegében elképzelhetetlen. Az Orbánok, Tiborczok, Simicskák, Matolcsyk, Rogánok, Lázárok, Mészárosok és még néhány név a naptárból szisztematikusan kirabolták az országot. Sarkítok, de sajnos nem hazudok; miközben kétségbeesett szülők adják el lakásukat és minden értéküket, majd könyörögnek a neten segítségért, mert nem tudták még összeszedni a gyerekük gyógyulásához szükséges összeget és a magyar állam elfordult tőlük, addig volt és jelenlegi NER-feleségek, NER-utódok és NER-lovagok harácsolnak és zabálják fel a közvagyont. Az egyik oldalon a gyereke életéért könyörgő anya van, a másik oldalon a százmilliót érő szettben pompázó jelenlegi Rogán asszony. És nem szégyellik, talán nem is értik, de legalábbis nem érdekli őket.
Ukrajna európai uniós csatlakozása a következő évtizedekre meghatározhatja Magyarország esélyeit, lehetőségeit és veszélyeztetheti azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években elért az ország – mondta az Országgyűlés elnöke a Fidesz országjárásának szerdai soproni fórumát megelőző sajtótájékoztatón.
Kövér László szerint azért fontos, hogy az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazáson minél többen részt vegyenek, mert a „kormánynak csak akkor van igazán komoly szava (…) az európai fórumokon, hogyha neki tudja vetni a hátát az emberek többsége akaratának”.
Kiemelte, hogy Ukrajna gyorsított ütemű felvétele az Európai Unióba nemcsak a 2030 utáni néhány évet határozná meg, hanem gyerekeink, unokáink hosszú évtizedeit is.
Olyan anyagi terhekkel járna, amelyeket nemcsak Magyarország, hanem egész Európa megsínylene – jelentette ki a házelnök. (MTI)
Az Orbán-kormány kétségbeesetten igyekszik tematizálni a közbeszédet. Jelzem, különösebb sikert nem tudtak aratni eddig, de azért csak próbálkoznak szorgalmasan. Hogy már Kövér Lászlónak is ezt kell szavalnia a kedvenc agyrágóbogara helyett, sokat elárul a kialakult helyzetről. Azt csak remélni tudom, hogy a házelnök a lakossági fórumot nem a folyosón, két radiátor között tartotta meg. Miközben ő erről beszélt, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Bencsik Zita a belarusz külügyminiszterrel tárgyalt mindenféle reménybeli együttműködésről. Így legalább még csak kérdés sem maradhat senki fejében azzal kapcsolatosan, hogy Orbán Viktor kinek a lába elé akarja térdeltetni az országot.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.