NEHAZUGGY

A pusztító demagógia, az elkeseredett vergődés és a normalitás

Előre is elnézést kérek, amiért az új hetet a régivel kezdem, tudom, sok lesz már a jóból, hát még Lázár Jánosból. Nem mintha azt gondolnám, hogy amit az utcára kilökött Lázár János újabban a száján kiejt, az kizárólag Lázár Jánosról szólna. Egyszerűen csak arról van szó, hogy úgy gondolták a kommunikációs pánikközpontban, hogy ezzel a végtelenül irritáló, a batidai kastélyában pöffeszkedő, végtelenül arrogáns, rezsimnyertes alakkal játszatják el az egy vagyok közületek műsort. Vagy azért, mert az ő hangja mélyebb, vagy azért, mert a tizennyolcdimenziós világpolitikai sakkjátszmáját elengedni nem tudó gazda őt tartja elég bátornak és intelligensnek ahhoz, hogy emberek közé lehessen küldeni, vagy azért, mert semmit nem érzékelnek abból, hogy Lázár nem fogja visszahódítani az utcát Magyar Pétertől, nem fogja felszámolni a Fidesz erkölcsi válságát, és azon kívül, hogy a kedvenc szórakozásának engedelmeskedve a pártja propagandájával ellentétben a valóságban cserben hagyott vidékieket hergeli a fővárosiak ellen, valójában nem megoldja az állampárt hitelesség- és népszerűségvesztésének létező problémáját, hanem olajat önt a tűzre.

A vasúti katasztrófáért, az állam ingatlanvagyonának elkótyavetyéléséért (kastélyok, pályaudvarok), valamint az állami beruházások klotyón lehúzásáért felelős miniszter igencsak elengedte magát. A NER-kullancsos maszatolása mellett, vagyis miután saját magát, az Orbán-dinasztiát és általában a NER politikai pozíciót betöltő szárnyát (a százmilliós szettekben riviérázó Rogánné urát beleértve) kivonta a kullancsok köréből, de még az alkoholhoz fűződő viszonyáról is hazudott, mindennek a tetejébe feljogosította magát arra is, hogy Kövér-üzemmódban (a házelnöknek az a mániája, hogy ő a megmondhatója annak, ki a magyar) eldöntse, hogy mi a normalitás, azaz ki számít normálisnak. Enélkül is van elég sok probléma azzal, amit Annyitisér János gondol arról, hogy mit kellene gondolniuk másoknak, de azt végképp nehéz szó nélkül hagyni, hogy már azt is ő akarja megmondani, hogy ki a normális, ki nem az, mit lehet/kell normalitásnak tekinteni.

Nem azért fontos ez a kérdés, mert bármi hírérték lenne abban, hogy mondjuk az én normalitásról vallott nézeteimnek semmiféle közös metszete nincs a korrupció és a szisztematikus népnyúzás kormányának normalitásról vallott nézeteivel. Hanem azért, mert sok egyéb mellett az egyik legsúlyosabb érv, ami miatt jól felfogott társadalmi érdek lenne véget vetni a NER-kullancsok pusztításának, az ez: amellett, hogy jó ideje már egy tetves hétköznapot nem képesek botrányok és problémák nélkül megszervezni; vagyis amellett, hogy annak, amiért négy alkalommal egymás után politikai felhatalmazást kaptak, már időtlen idők óta képtelenek eleget tenni, a csődkormányzásuk következményeinek kibekkelésére hajtva azt a jogot is maguknak vindikálják, hogy a társadalom értékrendjét baltával faragják, azaz hozzáférceljék a saját primitív, színvonaltalan, kocsmapolitikájukhoz. Ennek érdekében tolkieni értelemben magukat a jó oldalára, a helyes, normális, követendő oldalra pozícionálták, mindenki mást meg, aki nem azt gondolja, amit ők, azt az ősgonosz, a sötétség oldalára lökték, amelyet bármi áron le kell győzniük. Most már semmi másról nem szól az ún. kormányzásuk, mint arról, hogy ha éppen nem Brüsszellel hadakoznak és Brüsszelt teszik meg minden bajunk forrásának, akkor a magyar társadalom többsége ellen harcolnak. Ahol értelemszerűen ők állnak a jó oldalon, és ahol a poloskákat el kell taposni.

Ez persze szükségszerűen van így, és szerintem zárt körben már elismerték saját maguk előtt: ez az állapot, ahova lavírozták az országot, egyáltalán nem csak egy átmeneti kellemetlenség, ami Trump hatalomra kerülésével elmúlik, ami után visszatér az elmúlt ezerév legsikeresebb évtizedének viszonylagos jóléte, hanem bizony ez a csúszós lejtő, ahol nemigen lehet megkapaszkodni, visszamászni pláne. Jövő áprilisig biztosan nem. Úgyhogy itt jön képbe Lázár János, aki a saját, erkölcsileg végletesen lezüllött pártja vágyait csomagolta be valami egészen szélsőséges demagógiába és öt pontban tolta a pofánkba; szerinte öt dolog van, „ami a normalitás megtartása és megőrzése, A NORMÁLIS EMBEREK ÉRTÉKEINEK TÖBBSÉGBE juttatása érdekében a kormányzat részéről (kormányzás helyett – szerk.) zajlik, vagy programként megfogalmazódik.” A batidai gróf szerint:

1. „Magyarországon nincs szükség Pride-ra.

2. A kábítószernek nincs helye a magyar társadalomban. Minden olyan törekvést, ami ezt lazítja, ami ebbe az irányba visz, radikálisan fel kell számolni és meg kell szüntetni.

3. Végre egyszer olyan országban szeretnék élni, ahol a vidéki embernek nem kell magát másodrendűnek gondolnia.

4. Magyarországnak a magyarok érdekében meg kell akadályoznia, hogy az ukránok az Európai Unió tagjai legyenek, és emellett mindvégig ki kell tartani.

5. Azt szeretném, ha magyar politikát a következő tíz évben az határozná meg, hogy a magyarok sorsáról ne Moszkvában, ne Pekingben és ne Brüsszelben döntsenek.” A következő tíz évben a magyar politikában nem az lesz a döntő, hogy ki a baloldali vagy ki a jobboldali, hanem az, hogy ki áll be a sorba Brüsszelnél, és ki küzd mindenáron a nemzeti érdekekért.

Valószínűleg én is pont annyit érek, amennyim van, de szerencsére azért annál bonyolultabb a világ, mint hogy mit szeretne a kisembert játszó batidai gróf. És akkor is az lenne, ha történetesen Lázárt bárki demokratikusan felhatalmazta volna arra, hogy eldöntse, ki a normális ember, akit neki meg kell védenie. Ez itt fent egy kétségbeejtően szűk látókörű, ostoba, súlyosan demagóg megfogalmazása a normalitás kritériumainak, ami ennél sokkal összetettebb, intellektuális, pszichológiai, erkölcsi kérdés, de semmiképpen nem politikai. Ráadásul hiányos is, mert sehol nem látom a normalitás sarokkövei között, hogy nem lopjuk el a közpénzt, nemet mondunk a korrupcióra, nem azért akarunk hatalmon lenni, hogy a vagyonbevallásunk lexikonnyi vastagságú legyen, és nem nézzük le a saját pénzükön az adófizetőket, akik egyben választópolgárok is. Hogy semmilyen körülmények között nem próbáljuk lenyomni a torkukon, hogy olyan emberek, akik egész életükben állami pozíciókban rontották a levegőt, a hivatalosan bevallott jövedelmükből vásárolják a 120 millió forintos krokodilbőr táskákat az asszonykának, vagy hogy nem nagy ügy egy kastély, egy luxusuradalom, néhány luxusszálloda, nem irigykedni kell, hanem dolgozni.

Kínos ez az öt pont úgy, ahogy van, de hát ennyi telik egy olyan ember büdös képmutatásából, aki ép ésszel felfoghatatlan módon gazdagodott meg a politikából, akinek a krónikus hatalommániája és arroganciája ugyanúgy vetekszik a főnökéével, mint az idült hazudozási kényszere, és akivel a dehumanizálás tekintetében szintén döntetlenre állnak. Hogy mindketten vidékiek, az csak hab a tortán. A különbség annyi, hogy a főnök már rég nem mer valódi emberek közé menni. Ezért kell Lázárnak elvégezni a mocskos melót, és nem tudom, tisztában van-e azzal, hogy éppen most mossa fel vele a padlót a korrupt gazdája, most játszatja el vele azt a bohóc szerepet, ahonnan már soha nem lehet komolyan vehető politikusként visszatérni. Ráadásul ez a műsor olyan szempontból is keserves, hogy nem lehet vele elfedni azt a tényt, hogy bármelyik néhány ezer fős kistelepülésen többen hallgatják ez idő tájt is Magyar Pétert, mint Lázár Jánost Kisvárdán vagy Pátyon vagy bárhol máshol, ahova a jövőben tervez ellátogatni és egy padra felállva lenézni a vidékieket.

Merthogy az elmúlt 15 évben a Fideszen kívül senki nem hangoztatta, hogy a vidéki emberek másodrendűek. Pláne nem a vidéki kastélya ablakán kinézve. Senki nem tekinti másodrendű állampolgároknak a vidékieket, ellenben Lázár és bandája konzekvensen azt akarja elhitetni velük, hogy az ellenzék, Budapest, a rézfaszú bagoly, az ellenség lenézi őket. Következésképpen teljesen mindegy, mit éreznek a vidékiek, mert éppen hőn szeretett kormányuk kezeli őket ekként.

Nem mintha nem értenék egyet a kábítószerek fölöttébb káros voltával, csakhogy azt eddig is üldözni kellett volna, nem választás előtt, ócska akciófilmeket forgatva, bohóckodva háborút hirdetni a drogok ellen. De ha már itt tartunk: a normalitás jegyében 15 év teljhatalmú kormányzás alatt leépítették és kivéreztették az összes olyan intézményt, ami segítette a megelőzést, az edukációt, a rehabilitációt, és körberöhögték azokat a civil szervezeteket, amelyek hosszú évekkel ezelőtt figyelmeztettek: nagy a baj. Mindenfélének elhordták és talán listázták is és külföldi érdekek képviseletével vádolták azokat, akik azokkal a társadalmi problémákkal foglalkoztak, amelyek miatt sokan a drogfogyasztásba menekültek. Most meg azzal kampányolnak, hogy a kábítószert üldözni kell? És a pálinkával és a Rogán-propagandával mi a fasz lesz?

A Pride-ot a Fidesz pont leszarja, a NER-kullancsok kastélyaiból amúgy sem látszik, de amíg a szervezők és a résztvevők úgy érzik, hogy szükségük van rá, addig joguk van hozzá. Legalábbis demokratikus, normális országokban alapjog megszervezni. Tehát teljesen mindegy, hogy mit gondol erről a kisebbségbe szorult Lázár-párt, és hogyan próbálja megakadályozni ahelyett, hogy kormányozna és visszatenné az államkasszába, amit onnan kivett.

És végül a szomszédaink ellen, egyáltalán egy másik nemzet ellen hergelni nem normális, sima vérnacionalista gyűlöletkeltés, különösen ebben a megfogalmazásban, hogy az ukránok uniós csatlakozását meg kell akadályozni. A magyar embereknek alapvetően nincs konfliktusa az ukrán emberekkel, az ukránok elleni politikai hangulatkeltés pedig nem magyar érdek, hanem kizárólag Moszkva érdeke. Moszkva, Peking és Brüsszel között nincs egyenlőségjel, mert az Európai Uniónak tagjai vagyunk, jogokkal és kötelességekkel együtt, Moszkva és Peking pedig szembenáll  Brüsszellel. Brüsszel mi vagyunk, a demokratikus brüsszeli döntéshozatalban részt veszünk, ezért is végtelenül gáz ez a beismerő vallomás. Miért, az elmúlt 15 évben hol döntöttek a magyarok sorsáról? Szerintem tudom, csak nem sejtem.

Mindent összevetve: nem kellene ezt erőltetni Lázár nertársnak, ennek nagyjából tényleg vége van. Semmi mást nem remélek jobban, mint hogy a normalitás e tizenöt évnyi tömény mocsok ellenére is megmaradt a magyar társadalomban. Mert ha ez így van, akkor Lázár Jánosnak már nem sok köze lesz ahhoz, hogy mi lesz a döntő a magyar politikában a következő tíz évben. Amúgy is azt állította, hogy visszavonul, nem? Akkor meg pláne.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább