VENDÉG

8 tézis Európa jövőjéről (3)

Vendégszerzőnk régóta érlelt gondolatait összesítő, nagyobb lélegzetvételű írásának első része olvasható alább, amelyet vitaindítónak is lehet tekinteni; számos olyan problémát vet fel, amelyekről nem pusztán érdemes, de elengedhetetlenül szükséges is volna vitázni. Legalábbis azoknak, akik számára az Európai Unió jelenti a jövőt, de látják a közösség gyengeségeit egy sok szempontból ijesztő irányba tolódó, feje tetejére állt világban. Butola Zoltán három gyermek apja, négy unoka nagypapája, írását az ő jövőjükért érzett aggodalom is motiválta. A 8 szempont, amit a szerző figyelmünkbe ajánl: 

1. Az Európai Unió reformjának kényszere

2. Kontinentális gondolkodás és tudatos tervezés

3. Közös védelem és biztonságpolitika

4. A populizmus és az autokratikus rendszerek visszaszorítása

5. Demográfia és migráció

6. Az euró szerepének erősítése és kiterjesztése

7. Az EU bővítésének irányai és feltételei

8. A reform nem az Európai Egyesült Államokat jelenti

Az írás első két része ITTés ITT olvasható.

6. Az euró szerepének erősítése és kiterjesztése

A modern világgazdaság szinte minden szegletét átszövi az amerikai dollár dominanciája. A nemzetközi kereskedelmi szerződések, a nyersanyagpiacok árazása, a központi banki tartalékok összetétele és a globális pénzügyi elszámolások mind dollárban zajlanak. Ez a gyakorlat nem pusztán gazdasági tényező, hanem komoly geopolitikai következményekkel is jár: az Egyesült Államok jelentős előnyre tesz szert, míg más hatalmak – köztük az Európai Unió – pénzügyi és politikai függetlensége korlátozott marad. Ebben a kontextusban válik aktuálissá a kérdés: képes lehet-e az euró arra, hogy valódi alternatívája legyen a dollárnak a világgazdaságban? S ennek a kívánatos stratégiai elmozdulásnak lökést ad(hat) a jelenlegi amerikai kormányzat erőszakos és kiszámíthatatlan kereskedelmi és monetáris politikája.

Noha az euró a világ második legfontosabb tartalékvalutája, globális súlya messze elmarad a dollárétól. Ennek oka nem elsősorban a valuta technikai jellemzőiben rejlik, hanem abban, hogy az Európai Unió még nem alakított ki teljeskörű gazdasági, fiskális és politikai egységet. Hiányzik egy valódi költségvetési unió, a bankunió pedig csak részben működik. Emellett az EU kül- és biztonságpolitikája széttöredezett, és nem képes olyan mértékű geopolitikai jelenlétre, mint az Egyesült Államok. Az euró így stabil valuta ugyan, de mögötte nincs egyértelműen egységes és erőteljes politikai akarat, amely globális vezető szerephez segítené. 

Ahhoz, hogy az euró valóban a világgazdaság egyik fő elszámolási pénznemévé váljon, több szinten kellene változásokat eszközölni.

a) A gazdasági és politikai integráció mélyítése

Az EU-nak ki kellene alakítania egy közös fiskális politikát, amely például közös kötvénykibocsátásban és egységes adópolitikai alapelvekben is megnyilvánul. Emellett szükség van a bankunió kiteljesítésére, különösen a közös betétbiztosítási rendszer bevezetésével. Mindezek mellett az európai külpolitika megerősítése és egységesítése kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy az eurónak komolyabb geopolitikai súlya lehessen.

b) Nemzetközi kereskedelem euróban

Az EU-nak ösztönöznie kellene kereskedelmi partnereit – különösen az energiaexportőröket –, hogy tranzakcióikat euróban bonyolítsák. Az olaj és a földgáz euróalapú elszámolása mérföldkő lehetne a dollártól való függetlenedésben. Ehhez kétoldalú megállapodások, stabil pénzügyi kapcsolatok és az EU pénzügyi megbízhatóságának erősítése szükséges.

c) Pénzügyi infrastruktúra és digitális rendszerek

A globális pénzügyi rendszer jelenlegi alapját a dollár likviditása és a jól kiépített amerikai infrastruktúra adja. Az EU-nak versenyképes alternatívát kell kínálnia, beleértve egy erős euróalapú kötvénypiacot, digitális fizetési megoldásokat, valamint a SWIFT-rendszerhez hasonló saját hálózatot. A digitális euró bevezetése ezen a téren áttörést hozhat, különösen, ha a rendszer nyitott és biztonságos marad a nemzetközi szereplők számára is.

d) Bizalomépítés és stabilitás

A befektetők és központi bankok csak akkor választanak eurót tartalékvalutának, ha azt megbízhatónak és stabilnak tartják. Az Európai Központi Bank hitelessége, az inflációs célok betartása, valamint a hosszú távú gazdaságpolitikai stabilitás mind elengedhetetlenek. Az eurózóna bővítése és gazdasági megerősítése tovább növelheti a bizalmat. Ugyancsak bizalomépítő lépés lenne az USÁ-ban, a Federal Reserve Bank trezorjaiban őrzött aranytartalékok hazahozatala. Németország aranytartalékának 37%-a van New Yorkban, Hollandia 31%-át, Olaszország 17%-át, Belgium – nem ismert részét őrizteti jelenleg az Egyesült Államokban. S a felsoroltak mindegyike euró-övezeti ország.

Az áttérés globális előnyöket hozna az Unió számára, ám nem csupán Európa, hanem az egész világ profitálhatna abból, ha nem egyetlen valutára épülne a világgazdaság. A dollárdominancia sérülékenységet okoz: például amerikai monetáris döntések világszerte hatással vannak a gazdasági stabilitásra. Egy többpólusú, kiegyensúlyozott pénzügyi rendszer csökkentené ezt a kockázatot, és elősegítené egy igazságosabb nemzetközi gazdasági rend kialakulását. Az euró globális megerősítése tehát nem csak európai érdek, hanem egy szélesebb értelemben vett nemzetközi cél is lehet.

Az euró globális szerepének erősítése nem történhet meg egyik napról a másikra. Komplex intézményi reformokra, stratégiai gondolkodásra és politikai akaratra van szükség. De ha az Európai Unió valóban nagyhatalomként kíván megjelenni a 21. század világgazdasági színpadán, akkor elkerülhetetlen, hogy saját valutáját is ennek megfelelően pozícionálja. A dollártól való részleges függetlenedés nem pusztán gazdasági cél, hanem a kontinens szuverenitásának egyik kulcskérdése is. Épp ezért ösztönözni és segíteni kell a jelenleg még nemzeti valutát használó tagállamokat a közös valutára való mielőbbi áttérésre. Meg kell értetni velük, hogy a közös fizetőeszköz stabilitása szűkíti ugyan egyes inflációra játszó kormányok mozgásterét, nem lesz módjuk elértékteleníteni a fizetéseket, nyugdíjakat, szociális juttatásokat, megtakarításokat, az állami intézményrendszer dotációját stb., ám ez a stabilitás, az euró iránti bizalom és a valuta kiszámíthatósága mindezeknél több pozitívumot jelent a gazdaság, a pénzügyi szektor és a lakosság számára is.

7. Az EU bővítésének irányai és feltételei

Az Európai Unió története egyben a szervezet bővítéseinek története is. Az Európai Szén- és Acélközösség 6 alapítója 1957-ben írta alá a Római Szerződést, amely Európai Gazdasági Közösséggé alakította át a szervezetet, majd a brüsszeli aláírás után 1967-ben Európai Közösségekké váltak. Ezt követően 1973-ban 1981-ben, 1986-ban, 1995-ben történtek a bővítés lépései, a nyugat- és dél-európai országok felvételével. A legnagyobb bővítés 2004-ben valósult meg, amikor főleg a szocializmustól megszabadult államok, 2007-ben, majd 2013-ban az erről „lemaradt” országok csatlakozhattak. Időközben persze a Maastrichti Szerződéssel 1992-ben létrejött az Európai Unió, amely jelenlegi szerkezetét, formáját a 2007-ben életbe lépett Lisszaboni Szerződéssel nyerte el.

47 éves tagságot követően egyetlen állam, Nagy-Britannia lépett ki eddig az EU-ból 2020-ban, elsősorban a csúsztatásoktól hemzsegő népszavazási propagandának köszönhetően. Kétségkívül nagy veszteség volt az EU-nak elveszíteni a szervezet 2. legerősebb gazdaságát és lakosságát, az azóta eltelt öt év azt mutatja, hogy még nagyobb a briteknek. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint, ha ma tartanának népszavazást az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséről, a britek többsége a maradás mellett voksolna. A YouGov 2025 januárjában végzett felmérése alapján a britek 55%-a úgy véli, hogy a kilépés rossz döntés volt, míg csupán 30% tartja azt helyesnek. Különösen a fiatalok körében erősödött meg ez a vélemény: a 18-24 éves korosztály 75%-a hibának tartja a Brexitet, és mindössze 10%-uk helyesli azt.

A féligazságokra, csúsztatásokra épülő populista propaganda egyik mintapéldánya a brit népszavazás kikényszerítése, illetve a 2016-ban sorra került népszavazást megelőző „kampány”. Andrea Leadsom, a Konzervatív Párt politikusa, aki a Brexitet próbálta meg felhasználni a miniszterelnöki székbe jutáshoz, népszerűségvesztése okán kénytelen volt beérni egy helyettes államtitkári poszttal. Fő támogatója, tanácsadója, Dominic Cummings pedig „eltűnt”.

Az Unió további bővítése geopolitikai szükségesség, de egyben kihívás is. A felvételért folyamodó államok, Ukrajna, a nyugat-balkáni államok, Moldova, Grúzia és Törökország integrációja erősítheti az EU gazdaságát, politikai súlyát, befolyását, de csak akkor, ha azt szigorú jogállamisági feltételeknek való megfelelés és egyéb belső reformok kísérik. Számos probléma, ellentmondás nehezíti a további bővítést. Törökország pl. 1987-ben, immár 38 éve nyújtotta be csatlakozási kérelmét, ám a már bent lévő tagállamok nem kívántak egy súlyos belső konfliktusokkal terhes (kurd kérdés) és óriási demokrácia-deficittel rendelkező országot felvenni, ha mégoly kívánatos lenne is az immár 87 millió fogyasztót számláló török piac, illetve az ott kiépített és kiépítendő termelői kapacitások bekapcsolása az EU gazdasági vérkeringésébe. A nyugat-balkáni államok egymás közötti folyamatos torzsalkodásai, nemzetiségi és vallási ellentétei, korrupciós rátája, gazdasági elmaradottsága, gyenge lábakon álló jogállamisága nehezíti a felvételt. Hasonló a helyzet Grúziával és Moldovával is. Ukrajna helyzete, jövője az orosz agresszió, az egyre elhúzódóbb háború miatt jelenleg kiszámíthatatlan. Az ukrán néppel együttérző uniós kormányok és állampolgárok minden jóakarata kevés ahhoz, hogy az országot belátható időn belül a tagországok között üdvözölhesse. Álláspontom szerint Ukrajna esetében – nevezzük ezt a szolidaritás megnyilvánulásának – ki kell dolgozni egy olyan csatlakozási utat, amely konkrét segítséget nyújtana az országnak a csatlakozás feltételeinek megteremtéséhez, de felvételről csak akkor lehet szó, ha az eddigi gyakorlatnak megfelelően Ukrajna is teljesítette az előírt követelményeket.

Fentiek alapján nem látom a lehetőségét annak, hogy a felsorolt országok bármelyike még ebben az évtizedben teljesíteni tudná a szükséges előírásokat.

Az elmúlt hónapokban merült fel egy olyan állam esetleges felvétele, amelyiknek nincs ilyen gondja, ám nem Európában van, ami minimum megnehezítené felvételét. Kanada érdeklődését nem szabad szőnyeg alá söpörni, azonban szerintem Svájchoz, Norvégiához és Izlandhoz hasonló partneri szerződést kellene az országgal kötni. Ez szimbolikus lépésként és a gyakorlatban is erősítené egy transzatlanti szövetségi övezet létrehozását. Itt jegyzem meg, hogy a britek valamilyen formában való visszatérése belátható időn belül napirendre kerülhet, az elmúlt időszakban vannak annak jelei, hogy közelednének az Unióhoz.

8. A reform nem az Európai Egyesült Államokat jelenti

Az Európai Unió reformjának gondolata sokakban aggodalmat kelt, különösen azokban, akik attól tartanak, hogy a mélyebb integráció a nemzetállamok önállóságának felszámolásához, sőt egy „Európai Egyesült Államok” létrejöttéhez vezethet. Ez az elképzelés azonban félrevezető, mert nem veszi figyelembe Európa történelmi, kulturális és politikai realitásait. Az európai reform nem egy államépítési projekt, hanem a közös problémákra adott összehangolt válaszok keresése.

Európa történelme több ezer évre nyúlik vissza, és nem egy közös kezdőpontról, hanem sokféle államforma, vallási hagyomány és politikai kultúra mozaikjából áll. Ez a történelmi,  kulturális és nyelvi sokszínűség nemcsak nem teszi lehetővé, hanem egyenesen kizárja az amerikai típusú nemzetállami modell átvételét. Az EU nem is tűzi ki ezt célul.

A reform nem a nemzeti identitások eltüntetését, hanem azokon belüli együttműködés mélyítését célozza. A szuverenitás meghatározott szegmensei megoszlanak, de nem tűnnek el: a szubszidiaritás elve értelmében a döntések ott születnek, ahol a leghatékonyabb végrehajtani őket. Ez az EU működésének egyik sarokpontja.

Az európai identitás nem zárja ki a nemzeti hovatartozást, hanem kiegészíti azt. Európainak lenni nem ellentétes azzal, hogy valaki magyar, lengyel vagy olasz. Ez egy „dupla identitás”, amely erősíti, nem gyengíti a polgári öntudatot.

Nincs olyan európai, aki lemondana történelme évszázadai alatt kialakult nemzeti színeiről, zászlajáról, nyelvéről, e nyelven tanult, elsajátított költészetéről, dalairól, táncairól stb. azaz nemzeti hagyományairól, kulturális örökségéről. De nem is akar senki, egyetlen politikai erő vagy brüsszeli bürokrata ilyesmit felvetni, kezdeményezni, végrehajtani. Már csak azért sem, mert nulla támogatottsága lenne. S azért sem, mert az illető politikus vagy hivatalnok számára éppoly fontos a nemzeti identitása, mint bármelyik más állampolgárnak. Európa a történelmileg kialakult országok, nemzetek Európája és az is marad. Nyugodtan le merem írni: mindörökké. Az EU alapvetései, a szabad utazás, munkavállalás és letelepedés a tagállamokon belül, az áruk, a tőke, az eszmék szabad áramlása egyetlen állam lakóinak sem veszélyezteti sem a nemzeti identitását, sem az adott állam szuverenitását. Számos olyan kérdés, probléma merült fel az elmúlt évtizedekben, amely a szervezet számára kihívást jelentett akár belső – környezetvédelem, mezőgazdasági támogatások, halászat, energiahálózatok, világjárvány kezelése, jogállamiság stb. –, akár külső – külpolitika, külső államok támogatásai, külkereskedelmi kedvezmények stb. – területen. Egy-egy tagország – ha érdekeit egy-egy megoldás súlyosan sértette – kért, és általában kapott is felmentést, legalább is arra az időre, amig felkészül az új szabályozás bevezetésére. Ugyanígy a közös pénz, az euró, amely 2002 óta létezik, immár 20 tagállam használja, de 7 tagállam még nem látja elérkezettnek az időt átvételére vagy nem felelt meg a feltételeinek. A svédek és a dánok erős nemzeti valutájukat féltik, a többi ország pedig vagy igyekszik még a feltételeknek megfelelni (Románia, Bulgária), vagy kivár, mert trükközik az árfolyamokkal. 

Az „Európai Egyesült Államok” koncepciója sanda politikai haszonlesésből gerjesztett szimbolikus félelemként él a politikai vitákban. Furkósbot, amelyet a szélsőségesen nacionalista pártok lengetnek a konzervatív, a baloldali vagy a liberális pártok felé. Ám pontosan tudják, hogy maguk által kreált szellemmel hadakoznak. A gyakorlatban a tagállamok pártjai, civil szervezetei, állampolgárai sem politikailag, sem társadalmilag nem támogatnak egy ilyen irányt. Az európai integráció egyedi modell marad, amely tiszteletben tartja a sokszínűséget és a nemzeti identitásokat, miközben hatékonyabb együttműködést teremt ott, ahol arra szükség van.

Záró gondolatok

Láthattuk az elmúlt évtizedekben is, hogy a béke és a demokrácia nagyon törékeny dolog, de felelősségünk és feladatunk, hogy vigyázzunk rá, megőrizzük gyerekeinknek, unokáinknak. Ehhez a legjobb keretet Európában az Európai Unió kínálja, amely egyrészt a kontinens békéjének legfőbb letéteményese, másrész mintegy 70 éves tapasztalatokkal rendelkezik a jogállamiság, az egyén szabadsága és a politikai demokrácia megvalósítása területén.

Ezen eszmefuttatás végén megkerülhetetlenül vetődik fel a kérdés: merre tovább, Európa? A 21. század első negyedének tapasztalatai azt mutatják, hogy a kontinens sorsa nem hagyható a megszokásokra, a status quo konzerválására vagy puszta politikai szlogenekre. Az Európai Unió jövője azon múlik, hogy képesek leszünk-e összhangba hozni a tagállamok szuverenitását a közös európai érdekekkel, képesek leszünk-e felismerni, hogy a globalizált világban csak egy egységesebb, tudatosabb és cselekvőképesebb Európa tud választ adni a kihívásokra.

Az általam megfogalmazott nyolc tézis – legyen szó az EU reformjának szükségességéről, a kontinentális gondolkodás erősítéséről, a közös védelemről és migrációkezelésről, vagy a populizmus és az „alternatív valóság” elleni fellépésről – egyetlen válasz irányába mutatnak: a jövő Európájának megőrzéséhez bátor, de arányos reformokra van szükség. Olyan átfogó szemléletre, amely tiszteletben tartja a nemzeti identitást, de meghaladja a nemzeti bezárkózást; amely védi az európai értékeket, de nyitott a változásra.

Európa nem egy birodalom, hanem népek és nemzetek közössége. Ez egyszerre adja erősségét és sérülékenységét. Ahhoz, hogy az EU világszinten is megkerülhetetlen szereplő maradjon, nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai tekintélyt is kell szereznie. Ehhez elengedhetetlen az egységesebb fellépés, a gyorsabb döntéshozatal és a jövőorientált gondolkodás. Ugyanakkor az integráció mélyítése nem jelenti a nemzetállamok eltüntetését, hanem azok egyenrangú, szolidaritásra épülő partnerségét.

A tét nagy: vajon Európa a 21. században is meg tudja-e őrizni, tovább tudja-e erősíteni azt a világban betöltött szerepét, amelyet a 20. század végére kivívott magának? Vagy beleragad a tagállami torzsalkodásokba, az elapadó reformkészségbe és a politikai bénultságba? A döntés nem csak a politikusok kezében van. Mindannyiunk felelőssége, hogy milyen Európát építünk a jövő generációinak.

Butola Zoltán

Pákozd, 2025. márciusában

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább