NEHAZUGGY

Nem számít az emberek élete

Tamás Róbert | Március 24, Hétfő | 7:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 49,400 forint, még hiányzik 2,950,600 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Ma megint én vagyok ügyeletben, úgyhogy csapjunk is bele szaporán a lecsóba. Vagy a bablevesbe, ki mit szeret. Az Index roncsai között időről időre lehet még találni értékesebb darabot, szóval még nem jutott el az Origo szintjére.

Az InterNations éves Expat Insider felmérése idén ismét rangsorolja a világ országait a külföldiek beilleszkedési lehetőségei alapján. 2024-ben Costa Rica bizonyult a legbarátságosabbnak, míg Kuvait végzett az utolsó helyen. Az eredmények szerint Európa több országa – köztük Magyarország is – nehezen fogadja a külföldről érkezőket. Hazánk a 44. helyen végzett az 53 vizsgált ország közül, így van még hova fejlődni. De vajon miért szerepelnek ilyen gyengén az európai államok? (Index)

Érdekes volt megnézni a teljes listákat – az Indexes cikk legvégén van az oda vezető link -, mert igen elgondolkodtató eredményeket találhatunk ott. Az mondjuk szerintem kulturális sajátosság kérdése is, hogy egy ország népe mennyire befogadó vagy zárkózott, esetleg elutasító. De más oka is lehet. Például Kuvait esetében egyértelműen a helyi kultúra sajátosságaival magyarázza cikk, miért az a leginkább elutasító ország, de szerintem ez nem feltétlenül igaz. Négy kategóriára bontotta a kutatás az eredményeket. A letelepedés könnyűsége, a kulturális befogadás, mennyire barátságosak az emberek és mennyire könnyű barátokat találni. Kuvait minden kategóriában az utolsó helyen végzett. Szerintem ez nem csak a vallási- és kulturális hagyományok miatt van, hanem azért is, mert kicsi és nagyon gazdag ország. Magyarázhatnám hosszasan a dolgot, de röviden a lényeg; agyukra ment a sok pénz. Érdekes viszont, hogy az összes lista első harmadába három európai ország került be; Görögország és Spanyolország kéz a kézben, majd picit (nem nagyon) lemaradva Portugália, és még utolsó versenyzőként Ciprus. Ez így persze már négy ország, de végtére is nem vagyok én matematikus. Sem.

Görögországban még nem jártam, ahogy Cipruson és Portugáliában sem (pedig az itt a szomszéd ország, bár Marokkó meg a szomszéd falu, sokkal közelebb van), de ha jártam volna, akkor sem ítélhetném meg turistaként a dolgot. Spanyolországban élve azonban talán kicsit jobb a rálátásom, bár persze – miután nem egy kis országról beszélünk – elég nagyok lehetnek a különbségek tartományonként, de akár városonként is. Azt tapasztalatból tudom, hogy itt nagyon más a felfogás, mint Magyarországon. Itt élve értettem meg igazán hogy mit jelent; élni és élni hagyni. Ez tényleg egy befogadó város. Talán azért, mert itt mindig is színes volt a lakosság összetétele, hosszú évszázadokig éltek együtt spanyolok, arabok, cigányok, zsidók. Elvoltak egymás mellett és egymással egészen addig, ameddig a csodálatos kereszténység és az agresszív katolikus egyház be nem tette a lábát. Akit nem öltek meg azt elüldözték – ismétlem, ezek nem muzulmán vademberek voltak, hanem a csodálatos keresztények -, ám a város – és Andalúzia – jellegét nem igazán tudták még ők sem megváltoztatni. Granada kicsit Európa, kicsit Afrika, úgy spanyol, hogy majdnem Marokkó, közben pedig egyedi, semmivel össze nem hasonlítható. És igen, itt – és a felmérés alapján az egész országban – jó élni, mert elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Magyarországon soha nem éreztem annyira otthon magam, mint itt. Szóval ez lehet a dolog nyitja, az elfogadás. És ha már itt tartunk, íme egy – szerintem – nagyon okos és fontos bejegyzést hadd pattintsak ide. Úgy gondolom, mindenkinek érdemes elolvasnia, aki eddig még nem találkozott vele, és érdemes elgondolkodni azon, amit olvasott:

Az új amerikai kormányzat először felfüggesztette az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) támogatásait, majd a jelentős részüket törölte. Olyan programokat is, amelyek humanitárius feladatokat támogattak a fejlődő országokban, főleg Afrikában. A pénzek megvonása a HIV, a malária és hasonló betegségek elleni gyógyszerek hiányához vezet, ami miatt a szakértők szerint rengetegen meghalhatnak a következő évben.

A programok befagyasztásáról Donald Trump hivatalba lépése után szinte azonnal döntött, 90 napra blokkolta a kifizetéseket. A fő indok az volt, hogy az ügynökség, a kritikusai szerint legalábbis, beavatkozik más országok belpolitikájába, baloldali ügyeket támogat és átláthatatlanul működik, és kell 90 nap arra, hogy erről meg is bizonyosodjon az elnök. A felfüggesztés végül a programok 83 százalékának a törlését jelentette. (Magyar Narancs)

Azt már akkor megmondták hozzáértők, hogy milliók halálát okozhatja a támogatások ilyen hirtelen megszüntetése, ám ez semennyire nem hatotta meg sem az USA milliárdos elnökét, sem az ő multimilliárdos haverját. Orbán Viktor és a magyar kormány apraja és nagyja, valamint a komplett Fidesz sikongatva tapsikolt a nagyszerű döntés hallatán, mert azoknak is pont annyi eszük van. És pont annyira cinikus gazemberek, hiszen mit érdekli őket emberek élete és halála. Mondok egy rövid kis tanmesét, hátha néhány Orbánt imádó is idetéved. Képzeljük el, hogy van egy szép – vagy ronda, ez most mindegy – házunk, annak van egy kertje. Megkedveljük a kertünkben röpködő madarakat, ezért veszünk egy nagy zacskó madáreleséget és a tél kezdetén minden nap kiteszünk a madáretetőbe a magvakból. Nézzük, ahogy napról napra több szárnyas kis vendég jelenik meg az etetőnél. Majd történik valami: elfogyott a vásárolt madárkaja és lusták vagyunk másikat venni, leesett a hó és nem akarunk térdig a hóban gázolni. Mindegy, mi az oka, többé nem teszünk ki eleséget. Mégpedig ezt a tél leghidegebb napjaiban tesszük. A madarak néhány napig még felkeresik az etetőt, reménykednek, várnak. Aztán elmaradnak. Azt mi már nem látjuk, hogy a többségük elpusztul, mert hozzászokott ahhoz, hogy kap enni, mert hőt kell termelnie, hogy ne fagyjon meg és ehhez folyamatosan táplálékra van szüksége. Mire megérti, hogy a szokott helyen nem jut élelemhez, addigra túlságosan legyengül és már nem lesz ereje más táplálékforrást keresni és ott megküzdeni az ételért a többi madárral. Mi pedig tavasztól őszig meséljük az ismerőseinknek, hogy milyen jótét lelkek is vagyunk, mert etettük a tündibündi kismadarakat. Pedig nem jótét lelkek vagyunk, hanem gyilkosok. Remélem, érthető volt a tanmese. Akinek nem, az kérjen segítséget orvosától, gyógyszerészétől vagy egy dilidokitól.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi majd hamarosan jövünk vissza az első beszólással, mint mindig.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!