NEHAZUGGY

Utazás a zseb körül

Tamás Róbert | Február 24, Hétfő | 8:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,513,602 forint, még hiányzik 1,486,398 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Miután ismét Orbán-Trump-propagandafertőzésem van csúf, lila kiütésekkel, és mert azt szűrtem le az első – és ezidáig utolsó, ám ez most változik – spanyol témájú jóreggeltre kapott reakciókból hogy van erre is igény, most inkább az idegeink megnyugtatása céljából ismét mesélnék a csodás Andalúziáról és szerelmetes városomról, Granadáról. Először válaszolni szeretnék azoknak az olvasóknak, akiket leginkább az érdekelt, hogy miből élek és mennyibe kerül itt az élet. Ha valaki itt képzeli el az életét akár átmenetileg – mármint persze nem nyaralásra gondolok, hanem huzamosabb itt-tartózkodásra -, az mindenképpen hozza magával a munkáját. Digitális nomád vagy hogy hívják ezt a létformát. Igen, írásból élek. A városban gyakorlatilag teljesen esélytelen bármilyen munkát találni. Meglehetősen magas a munkanélküliség – csak éppen itt van segély és az elég a megélhetéshez, tehát senki nem nyomorog -, és bár az ember azt gondolhatná már csak a siesta és a meglehetősen gyakori fiesta miatt is, hogy a spanyolok nem annyira szeretnek dolgozni, ez nincsen így. Ciki munkanélkülinek lenni. Ám egyáltalán nem ciki például postásnak vagy utcaseprőnek lenni, mert itt a közalkalmazotti állás a legtöbb spanyol álma. Ha valakinek sikerül bekerülnie ebbe a körbe, akkor nincsen több gondja. Kirúgni szinte lehetetlen egy közalkalmazottat, jó a fizetés, mindenféle juttatások vannak és a nyugdíj is szép lesz, amikor oda kerül a sor. Röviden; itt az utcaseprők biztosan többet keresnek, mint például én.

A megélhetési költségek rengeteg összetevőtől függnek, és nagyon nehéz összehasonlítani az otthonival. Eleve itt alig van szükség fűtésre – a legtöbb lakásban nincs is ilyen opció – én is csak télen és este szoktam bekapcsolni a kis hősugárzót, ha kint nagyon lemegy a hőmérséklet. Az élelmiszerek árai az egészen olcsótól a csillagos egekig mozognak. Az alapvető élelmiszerek legolcsóbb verziói jellemzően olcsóbbak, mint otthon. Zöldség és gyümölcs szezonban jóval olcsóbb, és miután itt valaminek mindig szezonja van, soha nem kell nélkülözni a friss gyümölcsöket. Ha valaki veszi a fáradságot és elballag a vasárnaponként működő nagy piacra, ott aztán fillérekért beszerezhet mindent a függönytől kezdve a százféle olajbogyón át a zöldségig, gyümölcsig. A várost kertek veszik körül, megterem itt az avocado, spárga, füge, datolya, narancs, eper, mandula, mangó és fene tudja mi még. Szezonban például a helyi avocado – ez kisebb, ám ízletesebb mint a mutatósabb társai – kilója egy euró volt a múltkor. Paradicsomból, paprikából, hagymából ezerféle létezik, soha nem látott választék van szilvából – egyik finomabb mint a másik -, a cseresznye pedig valami elképesztő. Egészen sötétbordó, roppanós, fűszeres ízű. Narancs, banán is sokféle van, ananászt lehet felezve és negyedelve is kapni, ahogy papayát is. Szóval ha valaki nem akar húst enni hússal, figyel arra, hogy mikor minek van szezonja, elfárad egy termelői zöldségeshez – itt van ilyen is -, vagy a heti piacra, jóval olcsóbban megoldja az étkezést, mint otthon. Aki éppen nem óhajt főzni, az beül valahová déltől háromig vagy nyolctól éjfélig (ez a tapasidő) egy tapasbárba és rendel 2-3 italt (sör, üdítő, bor, gyümölcslé), aminek általában 2,5 euró az ára, és a mellé kapott tapassal bőven jól is lakik még az is, aki szereti a hasát. És közben még társasági életet is élt. Én a vízért/csatornadíjért 12 euró körül szoktam fizetni, a gáz – itt csak palackos van – havi 7,5 euró szokott lenni, a villanyért átlagban 8-10 eurót fizetek. Az internet tévével és minden franccal együtt 25 euró, mobiltelefonra korlátlan net és lebeszélhetőség mellett 20 euró a tarifa. A lakbérek függnek a helytől és a lakás minőségétől. Szoba 200 eurótól, lakás 400 eurótól indul. 1000 euróért már medencés, tetőteraszos, 4-5 szobás lakások vannak. A tömegközlekedés nagyon jó, van egységes bérlet. Ez kis buszra – ilyenek mennek fel a szűk sikátoros régi negyedekbe, mint az Albayzin vagy a Realejo, nagy buszra és metróra is érvényes. Egy út az ilyen bérlettel 52 cent, és mivel jól szervezett a közlekedés, nem nagyon kell átszállni, talál az ember olyan eszközt, ami egyenesen a célba juttatja. A bérletet fel kell tölteni tetszőleges összeggel, az nem jár le havonta, ameddig van rajta pénz, addig utazhatunk vígan.

Látom, hogy megint jól elmerültem a témában, már nincsen értelme belefogni a granadai lét csodáiba (majd legközelebb), maradjunk mostmár meg a zsebünk környékén. Szezon végén itt az áruházakban – és ugye egy évben négyszer van szezonvég, így lényegében folyamatosan – kiárusítások vannak. És nem ám 10-12 százalék, hanem 70-80. Így nem ritkaság, hogy valaki mondjuk márciusban 2-3 euróért nagyon jó kabátot, pulcsit, melegebb nadrágot vegyen. A granadaiak – szép magyar szóval élve – meglehetősen ár-érzékenyek, így a gyártók és kereskedők nagyon ügyelnek arra, hogy alacsony árfekvésű termékekkel kedveskedjenek a vevőknek. A Zara egyik üzlete a Lefties, ahol 8-15 euró között bármit meg tudunk venni farmernadrágtól az alkalmi ruháig. Ezek is minőségi termékek és iszonyatosan nagy a választék. Ha farmerból nincs 40 különféle szabású, akkor egy sincsen.

Ha egy pillanatra visszakanyarodunk a konyhába, akkor egy dologgal meg kell barátkoznunk; itt a petrezselyemgyökér ismeretlen. Egyszerűen nincs, még nem is hallottak róla – zöldet lehet kapni mindenhol -, a kapor egzotikumnak számít, néhány helyen kapni és méregdrága, ugyez a helyzet a zellergumóval is. Szárzeller az van. Fűszerekből, teákból elképesztő választék van, köszönhetően főként az arab hatásnak, ennek ellenére az andalúz konyha nem igazán használ fűszereket. Olykor még sót sem. A csicseriborsó napi szükséglet, mindenbe tesznek akár kell, akár nem, a savanyúság boltban kapható, éttermekben ismeretlen. A krumplit kétféle módon használják; olajban sütve vagy sütőben sütve. Krumplipüré vagy bármilyen burgonyás köret ismeretlen. Általában nincs is köret a húsokhoz, a múltkoriban voltunk egy grillezős helyen az Albayzin tetején, volt az étlapon fokhagymás csirke. Én azt kértem, mire kihoztak egy egész sült csirkét extrém módon darabolva – szerintem baltával – és egy villát. Ami itt szintén nemzeti eledel és én nem igazán értem, az az articsóka. Vagy csak rosszul elkészítettet ettem eddig, vagy ilyennek kell lennie, de nem finom. Vannak aztán halak és tengeri herkentyűk is dögivel, a leginkább gusztusmentes az a kis csíkos csiga, amit itt valamiért imádnak. A francia és az olasz cukrászművészet messze elkerülte Andalúziának ezt a vidékét, viszont mindenféle arab sütit lehet kapni. Kávét nem nagyon tudnak főzni, de a boltban bőséges a választék kávékból, szóval venni kell kávéfőzőt és kész. Tudnék még mesélni – ha van kérdés esetleg, és az nem a személyes zónámat feszegeti, arra örömmel válaszolok -, de inkább most veszem a búcsúmat.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi majd hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy mindig.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!