NEHAZUGGY

Mi mást tehet egy ellenzéki párt?

Molnár Bálint | Február 17, Hétfő | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,446,963 forint, még hiányzik 1,553,037 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ahogy ígértem, és mivel ma is pont olyan aktuális ez a téma, mint tegnapelőtt volt, és Orbán sokdimenziós világpolitikai dubajozása sem vitte el róla a fókuszt, lenne nekem is néhány megkésett gondolatom a Tisza Párt kongresszusáról, kiemelten Magyar Péter évértékelőjéről. Nem szem elől tévesztve az előttem szóló vitáról és kultúráról kifejtett álláspontját, amivel messzemenően egyetértek. Illetve különös tekintettel arra, hogy Menczer Tamás szájtépésügyi, teátrális félrenyelésre hajlamos frontembernek mindenképpen megnyikkanni kötelessége ugyan, ám az nem tartozik a feladatkörébe, hogy érdemben reagáljon arra, amit látott és hallott, őt azért tartják, hogy személyeskedjen, minősítgessen, hisztériázzon, bezzegezzen.

Tehát tőle nem/sem fogjuk megtudni, hogy miután szerintem a Fidesz hívei is látják, hogy nem látják kitörni azt a fantasztikus gazdasági repülőrajtot, amiről a főnök úr beszél hónapok óta, az ún. jó híreit Donald Trump felmagasztalásával és az uniós szövetségesei kitartó mocskolásával nyakon öntve (de legalább az infláció elszállását agyonverték a korrupció elszállásával), miért is lenne ördögtől való Magyarországnak egy stabilitási program, egy bérlakásépítési program, a gazdákat a klímaváltozás okozta nehézségek kiküszöböléséhez szükséges átfogó öntözési stratégia, az uniós források hazahozatala, vagy éppen a zöldségek és gyümölcsök áfakulcsának öt százalékra csökkentése. Mármint azon kívül, hogy Magyar Péter mondja, aki fideszes volt, és ebbéli minőségében éveken keresztül profitált a Fidesz korrupt működéséből, amiből a fideszesek ma is profitálnak. Jó, azt tudjuk, ha nem is sejtjük, hogy a vagyonnövekedési adó bevezetésével, az ügynökakták megnyitásával, az igazságszolgáltatás függetlenségével, az Európai Ügyészséghez való csatlakozással, úgy általában az orbáni, dinasztikus korrupciós gépezet felszámolásával, vagyis a börtönbe vezető út programjával mi a problémája a teljhatalomnak, de azt momentán senki nem tudja, Menczer se tudja, és nem is válasz semmire, hogy de Magyar Péter úgyis hamarabb megy börtönbe, mint Orbán Viktor.

Nyilván nem lehet eltekinteni Ruszin-Szendi Romulusztól sem, akinek a leigazolása egyáltalán nem tűnik nyerő ötletnek, és erre majd még idővel visszatérünk, de a nagy képet szemlélve az a helyzet, hogy a Tisza Párt szombati kongresszusa akkor is egy professzionális kampánynyitóval felérő esemény volt, ha Magyar Péter is ijesztően és aggasztóan viszonyul a sajtóhoz, és akkor is, ha idegesítően sokszor botlott meg a nyelve, és olykor nem a megfelelő szavak jöttek ki a száján, miközben ígért, kiosztott, lelkesített és élményt adott. Ez egy politikai, közösségépítési szempontból professzionális esemény volt, amit azért fontos hangsúlyozni, mert az elmúlt tizenöt év Orbán-buktatási kísérleteire visszatekintve ez egyáltalán nem magától értetődő. Lehet a magyar zászlóerdőn, a Fideszre emlékeztető díszleteken és koreográfián fanyalogni, a hazához és a nemzethez való viszony kontextualizálásán öklendezni, de Magyar Péter nagyon pontosan ért egy dolgot, amit a hagyományos ellenzék (és ezt őszinte szomorúsággal írom) talán még most se: aki le akarja váltani Orbán rendszerét, annak nem elég az ellenzéki törzsszavazók táborához szónokolni. Meg kell szólítani azokat is, akik többé vagy kevésbé fideszesek/közönyösek/bizonytalanok, de hajlandóak lennének szakítani az elmúlt másfél évtizeddel. Magyar Péter azt érti, hogy csak azért, mert Orbánék kisajátították a nemzeti szimbólumainkat, és a magyarság zsinórmértékének nevezték ki magukat, a szimbólumaink a mieink is, akiket Kövér és társai kitagadtak a nemzetből, akik számára a rezsimnek nincs mondanivalója, mi is magyarok vagyunk, mi is szeretjük a hazánkat és kikérjük magunknak, hogy ezt bárki kétségbe vonja. Ez sokkal több embernek fontos, mint gondolnánk.

Másfelől igen, lehet azt mondani – nem Nagy Márton arrogáns, cinikus, wc-papírról deliráló minisztériumi lábtörlőjének, hanem a joggal szkeptikus polgároknak -, hogy mindaz, amit az agrárpolitikától a nyugdíjpolitikáig, a gazdaságpolitikától az egészségügyig pontokba szedve felvázolt a Tisza Párt elnöke, merő populizmus, de semmiképpen nem program, erre a szakterületekre, ágazatokra lebontott cselekvési tervre akkor se lesz pénz, ha netán az uniós pénzforrások felszabadulnak Magyarország számára. Lehet azt mondani, hogy a böszme államadósság, az orbitális költségvetési hiány mellett úgysem lesz fedezet ezeknek az ígéreteknek a finanszírozására. Lehet azt mondani, hogy ez így csak üres duma, ígéretekkel meg tele a padlás. Igen, ez jogos, csak hát mi mást tehet egy ellenzéki párt? Ne csináljon semmit, mert úgyse lehet semmit tenni, jóvanezígy még hatvan évig? Rúgjuk le a veséjét mindenkinek, aki olyan, amilyen (pontosan látjuk, hogy milyen), de valamit mégiscsak mozdít innen oda? Mit tehet Magyar Péter vagy bárki, aki már bizonyította, hogy van mögötte támogatottság, de nincs politikai hatalom a kezében? Ígérni tud. Jó esetben úgy, hogy pontos képe van arról, hogy melyek azok a szakterületek, azok a legsúlyosabb problémák, amelyeket meg kell oldani. Szerintem nem találták fel még azt a politikai pártot, amelynek vezetője ne ígéretekkel kampányolna. Hogy azokból mi valósul meg, az viszont csak akkor fog kiderülni, ha az illető kormányra kerül.

Szombat óta nem lehet azt mondani, hogy de hát ezeknek elképzelésük sincs semmiről, annyit tudnak mondani, hogy Orbán takarodj. Amit Magyar Péter felvázolt, az valóban nem kormányprogram, de nem igaz, hogy nem hallottunk konkrétumokat, és ez azért egy kicsit több annál, mint hogy folytatjuk, és rohadjon meg sorosbrüsszel lehetőleg máma még. A rossz hír, hogy az ország valóságos nyomorúságáról fogalmunk nem lehet, az csak akkor fog kiderülni, ha a Fidesz bukja a választást. Szombat óta nem lehet azt mondani, hogy a Tisza Párnak nincs hozzávetőleges programja, nincsenek pontokba szedett elképzelései arról, hogy milyen legyen Magyarország. Igaz, eddig sem a programok hiánya volt a probléma, hanem az, hogy senkinek nem sikerült megugrani azt az apróságot, hogy parlamenti választáson legyőzze a Fideszt. Ilyen értelemben már az is üdítő, hogy a rendezvény eleve a Vissza Európába címet kapta. A dinasztiája felemelkedésével párhuzamosan elszabaduló Orbán – aki már ott tart a Nyugat elleni szabadságharcában, hogy hangosan kimondja, a magyarok már tudják, a jövő nem ott van, ahol ők laknak (vagyis nem Európában), hanem valahol máshol – odáig taposta ezt az országot, hogy sokak már annyival is beérik, hogy valaki megígéri nekik, hogy Magyarország jövője megkérdőjelezhetetlenül az Európai Unióban van.

Magyar független médiával kapcsolatos, olykor feketeöves fideszeseket megszégyenítő, védhetetlen arroganciájától úgy általában a kritikát nehezen viselő habitusán keresztül az állításaiban gyakran tetten érhető csúsztatásokig rengeteg dolog van, amivel kapcsolatban több mint indokolt az óvatosság a Tisza Párttal kapcsolatban. De azt nehéz volna tagadni, hogy rengeteget dolgoztak az elmúlt évben, a túlcsorduló egója és irritáló forrófejűsége dacára ez az ember mégiscsak képes a tanulásra, az önkorrekcióra, és a személyét, családját ért egészen alantas támadások dacára próbálja megőrizni a hidegvérét és nem túltolni az ígéreteit és elköteleződéseit. Márpedig ez utóbbi fontos lehet, mert a börtönbe vezető út programja, az ellopott javak visszaszerzése és az uniós pénzek hazahozatala például olyan konkrétumok, amelyeket hatalmas várakozás övez, de hatalmas pofára esés lehet belőle. El fog kelleni magyarázni az embereknek, hogy amit itt tizenöt éven keresztül elloptak, az nem létezik megfoghatóan, és az uniós pénzeket se kapjuk meg egyben; a lenyúlt pénzek jelentős része lekövethetetlenül szétfolyt, miközben az uniós támogatások egy jelentős részét végleg elbuktuk, nem lehet már hazahozni. Mindez persze ebben a pillanatban irreleváns ahhoz képest, hogy amíg odaérünk a híd lábához, mennyi mindent le kell küzdeni.

Az viszont nagy igazság, hogy Orbán fő kihívója (saját magán kívül) nem Magyar Péter, hanem a magyar nép, ilyen értelemben ő nem messiás, ő csak hitet adott, hogy erre képes lehet ez a nép. Tetszik vagy sem, hogy ő az, és miért nem valaki más, de erőt, víziót, reményt és hitet adott nagyon sokaknak, amit 2010 óta senki más nem tudott. Lehet, hogy ez semmire nem lesz elég, és lehet, hogy minden ezen múlik. De hogy több, mint az a bizonyos folytatjuk, ami nagyon konkrétan ráfér egy darab wc-papírra, az biztos.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!