Mivel a magyarok minden problémáját köztudottan megoldotta, megkerülhetetlen világpolitikai tényezővé válásának újabb lépéseként, a trumpista Tucker Carlsonnal cseverészett Valentin-nap előtt eggyel Dubajban a fideszes miniszterelnök. Aki újabban elég gyakran emlegeti – nemcsak amikor egy interjúnak kinéző haveri alákérdező beszélgetésben az őt csodáló kérdező szóbahozza a témát -, hogy mielőtt teljhatalmat szerzett volna 2010-ben, 16 évig volt ellenzékben. Ezzel is rekorder. Ezzel csak igazán. Nincs másik politikus, aki ilyen sok időt töltött volna ellenzékben, márpedig ez a valami.
Sejtem, hogy miért emlegeti ezt az ellenzékiséget újabban ennyire gyakran (múlt hét végén a spanyol szélsőjobb nagygyűlésén is ezzel nyomult): a helyében én se lennék olyan nagyon büszke arra, hogy európai demokráciákban példátlan módon ilyen hosszú időn keresztül uralkodok kétharmaddal. Ezért inkább arról beszélnék, hogy mennyi időt szenvedtem ellenzékben, mert az az igazi teljesítmény. Nagyon funny. Ahogy próbálja árnyalni a tényt, hogy a rendszerváltás óta eltelt idő több mint felében kormányon volt, ráadásul zsinórban négy alkalommal alkotmányozó többséggel, amire működő demokráciákban sehol máshol nincs példa, és ez lett belőle. Na, arról inkább ne beszéljünk.
Pedig ami tény, az tény: bűzlik is rendesen az Orbán-féle demokrácia, ezért állandóan maszatolni kell ezzel kapcsolatban, hátha eltűnik a bűz. Jellemző az egész beszélgetés komolyságára, hogy semmilyen, az orbáni Magyarország valódi problémáit érintő kérdés nem került terítékre, egymásnak hízelegtek a felek. Ilyen a világpolitikai nagy megmondások nagymesterének bármilyen megnyilvánulása, fene tudja, mennyibe került nekünk ez a PR-interjú. Ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy helyes meglátásai is vannak időnként Orbánnak, más kérdés, hogy milyen kontextusba helyezi őket. Ő alapvetően az erőszak, a dominancia, a pávatánc, a majomcsorda domináns hímje szintjén értelmezi a történéseket, mint akinek mindig a pillanatot kell megnyerni. Az elmúlt 50 évben ez a nézőpont háttérbe szorult, legalábbis a világ mértékadó vezetőinek körében, ezért aztán ez az új megközelítés sokak számára ad új „insightokat”, ami jó, viszont sajnos a hozzájuk tartozó teljesen fals meglátásokat és megoldásokat is behozza.
Ahogy hallgattam a harcias megmondásokat, arra gondoltam, hogy az elmúlt 70 év a világ legbékésebb időszaka volt. A ’68-as forradalomnak – ami bukott forradalom volt hitünk szerint – ez a hozadéka. A célkitűzés a béke volt. A hatalmat elvesztették a békéért cserébe. Az ostobák, akiknek az ölébe hullott a győzelem, mert a hatalomra vetődtek, azt gondolták (mert nem is látták, nem is látják az emberi lehetőségek más szintjeit), hogy nyertek. Az ő szemükben elbukott a forradalom. Nekiláttak gőzerővel a harácsolásnak. Ez volt a nagy prosperitás és fejlődés. A béke tette lehetővé, és csak valamilyen környezeti katasztrófa szabott volna neki határt.
Ez végül is a krisztusi világrend, ahol nem egy csaló könyvelő számítgatja a kapcsolatok egyenlegét és nem kizárólag pénzben, és húzza ki azonnal a számára pénzügyileg nem előnyös tételeket. Az a világrend, ahol béke volt, és a katonai kiadásokra minden 20. vagy 50. forintot, dollárt, eurót költöttük, és közben a kevesebbel rendelkezőknek adtunk a többől, ez a rend most elmúlt. Jön az „erősek békéje”: mindenki védje meg magát, ahogy tudja, legfeljebb néhány milliárd ember él egy már most is zajló klímakatasztrófában, de azzal ne foglalkozzunk.
Most a békéről papoló, brutális pénzeket számolgató, a világ országait a színfalak mögött felosztogató „igazságbajnokok” teszik naggyá, amit éppen lehet, de főleg a saját hatalmukat. Igaz, hogy az orosz hadsereg megindulását Európa felé, vagyis a leválthatatlan Putyint a demokratikusan leváltható európai vezetők meg akarták állítani, de pont az Orbán-félék miatt nem sikerült, nem sikerülhetett. Igaz, hogy Európának jelenleg valóban hiányzik a stratégiája, ami nyertessé teheti a következő évszázadra, de ez nem azért van, mert nincs meg rá az ereje, a kapacitása, hanem mert a kisstílű, haszonleső „konnektivista” diktátorok belülről fúrják a közös cselekvést és az érdekérvényesítő képességet.
Igaz, hogy a közép-európaiak nagyobb többsége azt képzeli ma, hogy a gyerekeinek jobbak lesznek az életkörülményei – ahogy azt Orbán az interjú egyik „alákérdezése” szerint megmérte egész Európában -, de a nyugati felében meg nem hisznek ebben. Ebből az következik, hogy a kelet-európai vezetőknek óriási felelősségük lenne az illúziókergetés megállításában és a valóság feltárásában, mert itt lesz a legnagyobb az elvárások és a valóság közötti drámai összeütközés. A családjának csencselő „konnektivista aktivista”, 16 évig ellenzéki időbajnok új barátai csúnyán fel fogják törölni velünk a padlót, és az új ellenségeink, akiket az elmúlt majdnem négy kétharmados „sikeres jövőbelátása” idején szerzett, nem fognak kegyelmezni most sem, ahogy 100 éve sem tették.
Abban igaza van Orbánnak, hogy a hülyeség ledönti azt a hatalmi gépezetet, amely képes volt békében és prosperitásban vezetni a bolygót. Csak éppen nem azért és nem úgy. A hülyeség ugyanis onnan ered, hogy a hatalom felső köreibe beszivárgott egy politikusgeneráció – amelynek ő is az egyik díszpéldánya –, amelyik képtelen volt megérteni és magáévá tenni a most általa éppen „liberal deep state”-nek nevezett világrendet, ahol minden kijelentés és cselekvés számonkérhető, létezik felelősségrevonás, még ha gondolkodni is kell az összefüggések megértéséhez. Ő kidobta, megtagadta ezt az ideológiát, mert ez rá nézve a középszerű, kis fogaskerék szerepét osztotta volna. Ő viszont többre vágyott. És sajnos egyre többen vannak, akik cinkostársai ebben a vágyakozásban.
Sziráky Félix
A címlapkép egy korábbi Carlson-féle PR-interjú idején készült Karmelitában.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.