Az történt a hétvégén, hogy két kocsmázás és patrióta szájhabzás között, vagyis miközben tök spontán módon borozgatott a mi doktorminiszterelnök uraságunk Madridban egy valag testőr kíséretében, két diáklányt is kérdésekkel provokált (biodíszletnek használt saját maga fényezésére), akikkel közölte, hogy ő is parázott, amikor valamelyik kölyke külföldön tanult. Külföldön, mármint nem Omszkban, Biskekben vagy Asztanában, hanem valamely nyugati egyetemen/főiskolán. El is képzeltem rögtön, mekkora lehetett a beszarás; a kölykei a hanyatló, pusztuló Nyugaton is elit iskolákban koptatták a padot, apu gondoskodott nekik testőrről és lehetőleg drága szállásról, mert gyanítom, hogy nem valami izzadságszagú, lezüllött kollégiumban voltak elszállásolva az Orbán-csemeték. Persze én egy rosszindulatú, irigy libsi vagyok, ezeket a rosszindulatú feltevéseket tudom bizonyítani, ám cserébe sűrűn eszembe jut Bohus, a részeges favágó, amikor elmagyarázza a hit lényegét Az örökség, avagy gútentág faszikáim című cseh filmben:
Bohus: És hisz Istenben?
Dr. Ulrichová: Én? Nem. Föl nem foghatom, hogy hihet benne bárki is.
Bohus: Miért ne hihetne?
Dr. Ulrichová: Nincs bebizonyítva. Még soha nem látta senki.
Bohus: Én se láttam a maga picsáját, mégis elhiszem, hogy van.
Szóval azért ez a gaz, nyomorult, halódó Nyugat mégsem lehet annyira szar hely, ha az összes ivadékát ott okosítja, és nem valamelyik keleti diktatúrában az Uralon túl. Pedig akkor biztosan nem kellett volna paráznia Júdás apucinak, mert a helyileg illetékes diktátor haverja kiemelt figyelemmel és biztonsággal látta volna el a csemetéjét. És akkor nem kellett volna Pisában kényszerleszállást, azaz technikai landolást sem végrehajtania Kairóból hazafelé, hogy bevásároljon Anikó asszonysággal az édes drága kislányának.
De hát ezt is benyeltük, mintha nem is lett volna, ő meg immár Spanyolország nemzetiszocialista pártjának nagygyűlésén brillírozott, és megint megtudhattuk tőle, hogy ők lettek a mainstream. Ahogy már a minap is idéztem: „Tegnap mi voltunk az eretnekek, ma mi vagyunk a mainstream. Régen múltnak neveztek minket, ma már mindenki látja, hogy mi vagyunk a jövő” – jelentette ki nagy arccal Júdás, aki szerint Amerikában, Hollandiában, Olaszországban és Ausztriában megtörtént a jobbos áttörés, és most „felkészül: Ausztria.” Azóta akárhogyan osztottam és szoroztam, nem sikerült ezt megértenem. Ha 27 tagország van az Európai Unióban, és ezek közül egynek van ún. patrióta kormánya, akkor az hogy lehet a többség? Legfeljebb a cseheknél lehet változás, ahol idén októberben lesz parlamenti választás, ahol a Babis-féle, ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) 2011 párt próbálja visszaszerezni a hatalmat. Ahogy a Fidesz, úgy az ANO is alapítója a Patrióták Európáért pártcsaládnak. De ez még mindig csak kettő (Fico ugye nem patrióta, vagy nem úgy), és esetleg Ausztria. De alapvetően a legtöbb országban a szélsőségeseknek koalícióra lesz szükségük, egyedül sehol nem fognak tudni kormányozni, úgyhogy nekem sehogy nem jön ki ez a mainstream-matek. 27-3 az 24. Ennyi országban teljesen más összetételű és ideológiájú pártok vannak hatalmon, ha meg Brüsszel elfoglalásáról álmodozik a költő, akkor majd legközelebb 2029-ben próbálkozhat újra, addig is valami mást kéne bevenni a belga főváros helyett. Bár én abban bízom, hogy a fiatal demokratákat egyébként is ki lehet majd vonni az egyenletből, amennyiben remélhetőleg jövőre el lesznek hajtva, mint a darazsak a dinnye héjáról. Persze lehet itt megállás nélkül nagy győzelmi, harcászati szöveget és fellengzős dumákat nyomni, de maradjunk már a realitások, a valóság talaján, bármennyire is nehezére esik ez a mi despotánknak.
Annak, aki hónapok óta úgy éli meg a parókás bohóc tengerentúli választási győzelmét, mintha legalábbis ő nyert volna Amerikában. Abban az Amerikában, amelyiknek nem elég, hogy egy közveszélyes kretén lett az elnöke, még egy másikat is sikerült rászabadítania a világra, akit úgy hívnak, hogy Elon Musk. Az is olyan műsort, mióta felvásárolta magát Trump mellé a világpolitika csúcsára, hogy az ember esze megáll, ha veszi a fáradságot és elolvassa, miket művel, miket mond nagy nyilvánosság előtt, széles karlendítések közepette. Ez a csávó, aki szerintem simán beleélte magát, hogy valójában ő az Egyesült Államok elnöke, és ebben a képzelt minőségében rendezi az ámokfutásait, már ott tart, hogy meg kellene szüntetni a Szabad Európát és az Amerika hangját (Voice of America). A saját X-én posztolt arról, hogy az amerikai adófizetők pénzéből olyan médiumokat finanszíroznak, amelyek tele vannak szélsőbalos aktivistákkal. És hogy leszámítva a fojtogató bürokráciát, Európa most szabad, úgyhogy faszkivan azzal, hogy „radikális baloldali őrültek beszélnek magukban, miközben évi 1 milliárd dollárt égetnek el az amerikai adófizetők pénzéből.” Na innen szép nyerni, főleg úgy, hogy ugyanezt a kirekesztő, ultrademagóg dumát hallgatjuk mi is itthon idestova 15 éve. Szóval most nagy az öröm és ováció Júdáséknál, akik végre olyan gazdasági és politikai hatalommal rendelkező hülyékre hivatkozhatnak a saját fantazmagóriáikat illetően, mint ez a két futóbolond, Trump meg Musk.
Akik viszont még nem jutottak el odáig a pusztításban, hogy leszedjék Rogánt a korrupciós szégyenlistáról. Miközben itthon tízből nyolc magyar hallott arról, hogy a beszart testtartást és szétmindenezett tág pupillás nézést villantó, mindeközben kávésbögrét szorongató Rogán Bűnöző Antal felkerült az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listájára. Legalábbis ez derült ki a Publicus Intézet kutatásából, amelyet a Népszava megbízásából készítettek. Mint tudjuk, a propagandaminiszter a magyarországi korrupcióban való érintettsége miatt került fel a listára. A felmérés szerint a Rogánnal szembeni amerikai vádakat a megkérdezettek 33 százaléka biztosan igaznak, 17 százaléka valószínűleg igaznak tartja (ez összesen 50 százalék). Ugyanakkor 21 százalék szerint biztosan nem igazak, 7 százalék szerint pedig valószínűleg nem igazak a vádak, 22 százalék nem válaszolt. Szóval most az van, hogy miközben az USA a nagytesó, mi meg a kisöcsik vagyunk, azért a gatyát még ők hordják, és ha gondolnak egyet, akkor úgy basznak ki minket, Rogánnal egyetemben a pixisből, mint atléta a gerelyt a stadionból. Ezeknél nem lehet tudni, kiszámíthatatlanok, elvetemültek, csak egyvalami biztos: nekik Amerika, vagyis a saját profitjuk, hasznuk, hatalmuk az első, de semmiképpen nem Orbán vagy Rogán.
Meg még van valami, ami atombiztos: a számok, amik rohadtul nem úgy állnak, ahogy azt az óriásplakátokon nézegethetjük jó hírnek hazudva, hanem pont fordítva. Ma adta ki a KSH a januári inflációs adatokat, vagyis kiderült, hogy ha a gazdaság nem is, az infláció repülőrajtot vett: folytatódik a fogyasztói árak emelkedése. Szeptemberben 3 százalékon volt az infláció, innen decemberre éves alapon 4,6 százalékra gyorsult, illetve az Eurostat módszertana szerint 4,8 százalék volt, amivel ismét az európai inflációs élmezőnybe kerültünk. Nagy Márton csúcsgazdasági csörgősipka nyilván már tegnap tudta azt, amit mi is érzékelünk: szar van a palacsintában, az áremelkedés tempója tovább gyorsult, ezért az 5,5 százalékos adat mai megjelenése előtt ő már tegnap félreverte a harangokat: belengette az árstopok újbóli bevezetésének lehetőségét. Még mielőtt megveregette volna a vállát, hogy megérkezik a 13. havi nyugdíj, azt is megvédték az ellenzéktől és Brüsszeltől. Rövid posztjában ennyit írt:
Jöhetnek újra az árstopok❓
‼️ Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!
Az, bazmeg, a családok érdekében. Mit is jelent ez? Azt, hogy megint a kereskedőkkel nyeletik le a szart, hogy aztán ők verhessék a mellüket. Ők úgy adakoznak, hogy mástól vonnak el profitot, másnak a munkájába szarnak bele, azok meg oldják meg, ahogy tudják. Vagyis megint mindenki ingyen dolgozhat és kereskedhet, mert ezek képtelenek stabilizálni a szuverén, független gazdaságukat. Amelyik annyira független, hogy a német gazdaság teljesítményének van kiszolgáltatva, márpedig a németek mindent szarul csinálnak, ha rossz nekünk, miattuk rossz. Amúgy továbbra sem értem, hogy a repülőrajt meg a szárnyalás hogyan jelenik meg ezekben a penetráns mutatókban, a brutális költségvetési deficitben és az összes többi köpedelem gazdasági adatban. Ők biztos értik. Különben mindegy, majd úgyis érzi mindenki a maga bőrén, meg a pénztárcáján. És akkor jön majd péntekenként a menetrend szerinti zsibbasztás, hogy Soros, Brüsszel, Gyurcsány, háború.
Ceterum censeo: az orbáni rendszer bukni fog!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.