Az a helyzet, hogy ha netán lenne is erre valamiért igénye, akkor is késő lenne tükörbe néznie egy olyan országnak, amelynek 15 éve a veséjén térdelő rendeleti uralkodója, akinek az egész famíliája és holdudvara a nép kizsákmányolása árán állt a saját lábára – igen, a pusztaverszáji kacsaláb is a közpénzes vályú körüli sündörgésből lett -, sötét összeesküvésnek nevez egy olyan szervezetet, amely a világ fejlődő országaiban látott el kiemelkedően fontos élelmezési, egészségügyi, gyógyszerellátási, oktatási, energiabiztonsági, vagyis nem kizárólag korrupcióellenes feladatokat.
Jó látni, hogy nincs annál nagyobb boldogság e magát kereszténynek és konzervatívnak nevező politikai szélhámos és az ő harcos Menczerei, Szijjártói és megafonjai számára, mint Donald Trump seggét szolgaian nyalva életvezetési tanácsokat adni a világnak, hogy igazán hálásak lehetnek a csörgősipkás, mindenféle fóbiákkal megvert amerikai Torgyánnak, amiért végre megszüntette ezt a sötét összeesküvést, végre az általa vezetett Egyesült Államok szarik bele sok egyéb mellett például a konfliktusövezetekben élő nők egészségével való törődésbe, rengeteg ember tiszta vízhez való hozzáférésébe, vagy éppen az AIDS kezelésébe.
Jó látni, hogy a magyar társadalom tizenöt éve elkezdett teljes lealjasításáért felelős ember végre megérkezett oda is, hogy teli pofával örül annak, hogy az Egyesült Államok egy rakás fronton kivonul a globális szolidaritásra, felelősségvállalásra, segítségnyújtásra alapuló világrendből, mert a nárcisztikus ripacsceleb (meg az őt pénzelő techmilliárdos őrült) mérhetetlen egója, hatalomvágya, sértettsége, fogalmam nincs, mije az ő korlátolt agyában felülírja azt az evidenciát, hogy mégiscsak a (nyugati) világ vezető hatalmának első embere, és lehet, hogy nem lenne baj ennek megfelelően viselkedni.
De annak az országnak is késő már tükörbe néznie, ahol a társadalom feketeöves hergelője (egyúttal közpénzzel zabáltatott NER-vadász) a saját szakmai függetlenségükért, anyagi megbecsülésükért küzdő bírókat fenyegetheti és a listázásukra szólíthatja a híveit, és nemhogy elhatárolódnának tőle a haverjai (értsd: választott politikusok, kormánytagok, a jogászkormánypárt krémje), de semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy a senki által meg nem választott lovagkeresztes mocskos száj a honfitársai alaptörvény által elvileg biztosított véleménynyilvánítási jogának gyakorlása esetére retorziókat, megbélyegzést helyez kilátásba.
Bár megint kicsit messziről indítottam az apa férfi az anya nő kitételt az említett alaptörvénybe belefércelő gazdasági-hatalmi érdekcsoportot viselt dolgait illetően, de ahhoz a nehéz témához akartam eljutni, ami a tegnapi kormányinfón a feleslegesen gerincműtött Gulyás miniszter száján kiesett a Belvárosban meggyilkolt kétgyermekes japán nő tragédiája kapcsán. Pintér Sándor távozása szóba sem került, az Isztambuli Egyezményt pedig továbbra sincs eszük ágában se ratifikálni, minden rohadtul fasza, legfeljebb hetente meghal egy nő, akit agyonver a szigorúan férfi párja. Ha éppen nem gyújtja rá a lakást, miután évekig bántalmazta.
Lehet, hogy messziről indítottam, de az a bicskanyitogató flegmaság, amivel Gulyás tegnap közölte, hogy fel sem merült a legutóbbi kormányülésen Don Pintér lemondása, holott az általa felügyelt rendőrség egy sor ordító hibát és helyrehozhatatlan mulasztást követett el, pontosan ugyanannak a sárga föld alá lealjasodott bandának a bicskanyitogató flegmasága, amelyik örömtáncot lejt, mert a félhülye haverjuk kivégzi a globális segítségnyújtáson és a szolidaritáson nyugvó világrendet. Tehát ismét meghalt egy kétgyermekes nő a családon belüli erőszak miatt, Pintér marad, az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról szó sem lehet, mert a magyar állam, a hatóságok így is megtesznek mindent az áldozatok védelmében.
Mint jelent ez a valóságban? A Pintér felelősségi körébe tartozó rendőrség éveken keresztül nem veszi komolyan a volt férje által bántalmazott, terrorizált nő panaszait, hiába akar feljelentést tenni. A nő lakástűzben meghal, a pintérségnek esze ágában nincs gyilkosságként kezelni az ügyet, napokig megy a duma, hogy egy cigaretta okozta tűzesetben hunyt el az anya. A pintérség ezt a téves teóriát kétségbe vonó kommentelőket minősíthetetlen stílusban, gúnyos hangnemben kioktatja, majd bizonyos kamerafelvételek elemzése után végül belátják, hogy valóban: a volt férj végezhetett az asszonnyal. Aki nem mellesleg SOHA NEM DOHÁNYZOTT, ellenben többször is kérte a hatóságok segítségét az őt bántalmazó előember miatt. A Patent Egyesülettől tudjuk, hogy az áldozat 2023-ban (!!!) fordult hozzájuk jogi segítségért, de hiába tett feljelentést a férfi ellen, a Pintér-féle rendőrség semmit nem tett. Vagyis de: nagy nehezen meggyanúsította a volt férjet a gyilkosság elkövetésével, majd bocsánatot kértek a nem megfelelő kommunikáció miatt (az meg már csak a hab a tortán, hogy az ír ex-férj fegyvereket is tarthatott a lakásban a világ legbiztonságosabb országában, vajon milyen alapon). Vagyis nem azért kértek bocsánatot, mert egy megelőzhető tragédiát megelőzhettek volna, de kudarcot vallottak, hanem mert köpedelem módon beszéltek azokkal a civilekkel, akik próbálták jelezni, hogy tévúton járnak. És ugyan állítólag a BRFK teljes körű vizsgálatot rendelt el az ügyben, arról egy büdös szót nem szóltak, hogy korábban miért utasították el a bántalmazott nő feljelentését. A politikai slusszpoén: Gulyás szerint minden fasza, Isztambuli Egyezmény kuka, Pintér marad.
Ez amúgy ugyanaz a rendőrség, amelyik egy egész búvárhadsereggel kerestette a Magyar Péter által Dunába hajított telefont, amelyik példás gyorsasággal elfogta azt az embert, aki fenyegető levelet küldhetett Holliknak, amelyik pár napja elhurcolta a miniszterek elnökét munkaköri leírásuknak megfelelően kérdezni akaró újságírókat, vagy amelyik járdát festő aktivistákat csíp fülön, és szolgálja a teljhatalmat és az olajszőkített Pintért, akinek a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy egy, az őt bántalmazó, terrorizáló és életveszélyesen fenyegető nőt a volt férjével szemben megvédje. Pedig ha ezt tette volna a rendőrség, akkor talán még ma is élne az a nő, és nem maradt volna utána két árva gyerek. De meghalt, Gulyás meg tolja a sódert, hogy nincs itt semmiféle (jogi) probléma, biztos valaki rosszul ítélte meg a helyzetet, de ha túlreagálja, akkor meg az is lehet, hogy a gyereket elszakítják a valamelyik szülőjétől.
Egy nyilvánvaló életellenes fenyegetést kellett volna kivizsgálni. Nem a múlt héten, évekkel ezelőtt. Tragédia lett belőle, és Gulyás arról delirál, hogy az Isztambuli Egyezményben szerepel a biológiai nem, úgyhogy szó sem lehet róla. Ráfér az arcára azt mondani, hogy a jogi keretrendszer tökéletes, miközben 2025-ben Magyarországon nincs rendszerszintű képzés, ahol a rendőrök megtanulhatnák, hogyan reagáljanak a nők elleni erőszak áldozatainak segélykiáltásaira. Úgyhogy én is csak azt szeretném tudni, amit szerintem a legtöbb ember, akiben még maradt némi empátia, szolidaritás, ép elme és lélek: még hány nőnek (ritkább esetben férfinak) kell éveken át kínokat átélnie, szenvednie és meghalnia azért, mert a a fideszes állam hatóságai semmibe veszik a segélykéréseiket? Hány gyereknek kell a poklok poklát megjárnia, hány életnek kell tönkremennie, hány gyilkosságnak és öngyilkosságnak kell még bekövetkeznie ahhoz, hogy a harsány családvédők és gyermekvédők, a magukat kereszténynek és nemzeti érzelműnek hazudók és az általuk pórázon rángatott hatóságok komolyan vegyék a családon belüli/kapcsolati erőszakot, a gyermekbántalmazást, elnyomást, fenyegetést, kínzást, a fizikai és lelki terror ezer árnyalatát? Egészen pontosan hány rettegésben élő és ezért a rendőrségtől védelmet kérő, de a rendőrségtől semmilyen védelemben nem részesülő embernek kell meghalnia ahhoz, hogy Gulyás Gergely meg se próbálja azt mondani, hogy fel sem merült Pintér távozása.
Ez itt a nagyon sokadik olyan ügy (és hány olyan van, ami nem kap ekkora nyilvánosságot?), amelyben a bűncselekmény elkövetését a sértett korábbi feljelentései alapján a szükséges intézkedések meghozatala révén meg lehetett volna előzni. Nem sikerült. Már megint. Ahogyan az oktatásban is évről évre silányabbul teljesítenek a gyerekek, hiányoznak a tanárok, ahogyan az egészségügyben rohad minden, hiányoznak a dolgozók, ahogyan a gyermekvédelemhez is úgy áll a nyugdíjas rendőr, mint egy sintértelephez. De egyvalami biztos: a kormány számára összes mostoha területért felelős rosszarcú Pintér marad. Fel se merül, hogy ez mennyire beteg. Nincs olyan pont, amit már tőle se fér bele. Nincs az a hiba, amiért még Pintérnek is felelnie kell. Nincs az a tragédia, ami arra késztetné őket, hogy életükben egyszer felelősséget vállaljanak. Nemhogy felelősségvállalás, egy bocsánatkérés nem hagyja el a szájukat, miközben pusztító fennállásuk tragédiák végeláthatatlan sora. De hát hogyan is vállalnának felelősséget bármiért olyanok, akik hangosan ünneplik a félkegyelműt, aki éppen felszámolja a kölcsönös felelősségvállaláson és szolidaritáson alapuló nyugati civilizációt?
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.