Ma délelőtt Debrecenben 160 nehéz sorsú embert látott vendégül a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete. A civil szervezet 2011 óta rendszeresen segíti a társadalom peremén élőket.
Sajnos ma is sokan voltak, akiknek nem jutott töltött káposzta, ezért csak kenyeret és péksüteményt kaptak. A tényleges vendégszám így legalább 200 főre tehető. Anyagi lehetőségeink korlátozottak, nem közpénzből működik az egyesületünk. Sajnos a debreceni tehetős polgárok szívéig még nem ért el a segítségkérésünk. Biztos bennünk lehet a hiba.
Olvastuk, a város „krémje” a tegnap esti „bulin” (Debrecen Város Bálja) vigadozott, rázta a rongyot, pedig ha csak a belépők árával támogatnák a szegényeket, egész évben több száz éhes cívis kaphatna tisztességes ellátást. Nos, nem több mint negyven debreceni cég és szervezet ezt a rendezvényt támogatta, ahol a fideszes politikai elit mellett a város számos meghatározó vállalati szereplője jelen volt.
A kontraszt rendkívül éles. Két Magyarország van: az egyik a keveseké, akik dúskálnak minden földi jóban; a másik a többség, akik élete mindennapi küzdelem a kenyérért. Ők lemaradtak a „repülőről”. Nem a város báljára vágynak, örülnének, ha naponta egyszer jóllaknának. Olyan nagy kívánság ez a 21. században, egy állítólag dinamikusan fejlődő városban? Úgy tűnik, igen.
Egyesületünk köszöni mindazok támogatását, akik ma a térre hozták az adományaikat. Nagyon hálásak vagyunk érte. Köszönjük a pékségeknek is a segítséget.
Legközelebb 2025. február 23-án várjuk vendégeinket. Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti a hét minden napján: +36 30 9841 963
Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete, Számlaszám: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802. A közleménybe kérjük beírni: Ételosztás, 2025
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.