NEHAZUGGY

Különben tényleg lenne mit elmondani, amit még sosem mondtak el

Két napja próbálok rájönni, hogy milyen lehet az, amikor a repülőrajt után felvesszük az utazósebességet, amiből aztán világbajnoki címmel kecsegető sprintbe kapcsolunk, ahogyan azt péntek reggel éhgyomorra felrajzolta a kizsigerelt nemzet elhülyítésének falára a pusztaverszáji országtulajdonos és látnok úr. Valószínűnek tartom, hogy nem azért nem bírtam rájönni, mert nagyjából ugyanolyan hülye vagyok az egzakt tudományokhoz, mint az ő szeretett népét – nem kevés sikerrel – permanens delíriumban tartani próbáló, két lábon járó hatalommánia, hanem azért, mert ennek a ki tudja, hányadik brutálisan nagyot mondásnak egyáltalán semmi köze nincs a fizikai törvényszerűségekhez, következésképpen a valósághoz se.

Viszont annál több köze van annak a gátlást, jóízlést, mértékletességet nem ismerő alaknak a napról napra egyre látványosabb vergődéséhez, aki fennállásának tizenötödik évében minden jel szerint nem kimondottan áll nyerésre a pillanattal szemben, és ez elég nagy baj neki, mert az elmúlt tizenöt évben szokva volt ahhoz, hogy ő mindig kiütéssel győz, és megnyer minden pillanatot. Márpedig mint tudjuk, az ő esetében egy esetleges vereség, pláne egy konkrét választási vereség (amit nyilván nem ma kell elveszítenie, hanem majd jövő tavasszal, és addig bizony még az is kiderülhet, hogy választás sem lesz) nem pusztán egy sima választási vereség lesz, annál ez neki nagyságrendekkel súlyosabb csapást jelenthet. Akkor is, ha ismerjük az előre mosakodó maszatolásokat, miszerint nem lesz itt semmiféle elszámoltatás, mindent lepapírozott, teljesen törvényesen hordta szét a hazát, és amúgy se foglalkozott soha a büdös életben üzleti ügyekkel, rajta nincs mit számon kérni. Ha valaki ezzel a megközelítéssel óhajtja leváltani az Orbán-rendszert, az szerintem ne fáradjon.

Dacára annak, hogy ma nem tartanak választást Magyarországon, de még választási kampány sincs, a sprintben kulminálódó láthatatlan repülőrajt elmúlt hete így is egy állandó választási kampány volt, mint egy jó ideje minden hét, ami újabban arról szól, hogy a semmit, a pozitív és a negatív nullát, de már az ordító kudarcot is sikerként csomagolják. Azt is, amiről egészséges lelkű emberek hallgatnának. Ilyen például a jó hírként belengetett (bejelentette, hogy hamarosan bejelent valami marha jó hírt) tényt, hogy kivételesen nem nyúlják le a brutális infláció miatt bevezetett prémium állampapír tulajdonosainak a nekik jogosan járó hozamot, hanem kifizetik nekik, ők meg azt csinálhatnak a saját pénzükkel, amit akarnak.

Karikatúrának elmegy, de sehol nincs ahhoz képest, amivel csütörtökön hozakodott elő (és azóta is több posztban reklámozza) a világéletében a köz vérét szívó, a köz pénzéből kőgazdaggá hízott miniszterelnök, miszerint azt találták ki két repülőrajt közötti pofára zuhanás közben, hogy filmet forgatnak az 5 évvel ezelőtt kitört világjárvány tiszteletére (vagy mijére?), amit ma, vasárnap este a fényestekintetű Youtube-csatornáján lehet megtekinteni; a sötétben tartott populáció ebből majd mindent megtud arról, amit még sosem mondtak el neki a Covid-járványról.

És nem elég ez a gusztustalan trailer (harcosok klubja, basszameg, közel 50 ezer holttest fölött is harcol az istencsapása), még azt is volt pofája nagy betűvel ráírni az egyik róla készült propagandafotóra, hogy NEKÜNK MINDEN ÉLET SZÁMÍT. Nem mintha 2010 óta ez lenne az első lélegzetelállító húzásuk, de azt hittem, ízléstelenebbet már nem fogok látni mostanában a Nemzet Sportolója Gálán kihízott érettségi öltönyben feszítő Deutsch Tamásnál. Újfent benéztem, hogy itt nem egy politikai párttal állunk szemben, hanem egy erkölcsileg teljesen elvetemült, magából kivetkőzött, bűncselekmények elkövetésétől egyáltalán nem visszariadó, maffiaként működő gazdasági érdekcsoporttal, amely körömszakadtáig védi a szajrét, a hatalmat, a bársonyszékeit. Ennek ellenére ez itt nem ennek a gyalázatnak ingyen reklámot biztosító írás, ugyanakkor akinek van gusztusa a világviszonylatban kiemelkedően tragikus következményekkel járó magyar járványügyi védekezést illetően a saját vállát veregető Orbán, Szijjártó, Pintér, Merkely, Müller és társaik saját hatásuk alatt, saját magukat magasztaló produkciójához, az ma este 19 órakor dobjon el mindent a kezéből, és üljön le Orbán Youtube-kanálisa elé.

Mindenki másnak, akinek az ízelítő láttán is felfordult a gyomra, szeretném leírni, hogy szerintem nem az ön készüléke hibásodott meg, ha forog a gyomra. Nem tudom, hogy kinek tűnt jó ötletnek 5 év távlatából bevallani a nyilvánvalót: hogy amikor a nyunyókás gügyögés és a halál politikai és gazdasági öncélokra való felhasználása helyett a legnagyobb szükség lett volna a hiteles tájékoztatásra, akkor ők kussoltak, maszatoltak, hazudtak, pánikot keltettek, titkolóztak és hatalmi háborút folytattak a padlón fetrengő ellenzékük ellen, de majd most mindent elmondanak öt év után.

Az ízléstelenség netovábbja, hogy közel 50 ezer, vagyis egy városnyi magyar ember életét oltotta ki a vírus, holott a miniszterelnök azt hazudta széles nyilvánosság előtt, hogy mindenkit meggyógyítanak, aki elkapja a betegséget, aztán ő a járvány kitörésének úgy állít öt éves emléket, hogy van pofája magát fényezni, miután a lakosságarányos halálozás tekintetében Magyarország a világ egyik leggyászosabb teljesítményét produkálta. És ugyan azt is hazudta, hogy minden felelősség őt terheli, és vállalni is fogja a felelősséget, ehelyett a halálpárti ellenzéket gyepálta, a kórházakban forgatott propagandavideókat, Brüsszel elhibázott döntéseit kárhoztatta, és nemhogy nem bukott bele senki a kudarcos, bűnös, korrupciós gigabotrányokkal tarkított járványkezelésbe, de az akkor megszerzett rendeleti teljhatalomba úgy belekényelmesedett, hogy azóta se engedi el. Most meg rátesz még egy lapáttal a cinikus embertelenségre: a saját vállát veregeti, mert ő nem gyáva, hanem harcos, és megcsinálta.

Erre a propagandafilmre semmilyen magyarázat, semmilyen felmentés nincs. Számomra az sem elfogadható indok, pláne nem vigasztalás, hogy már annyira nincs semmi, amit valódi teljesítményként és sikerként tudnának eladni, hogy kénytelenek a gyalázatos múlthoz is visszanyúlni, hogy hátha ideig-óráig visszaveszik a közbeszéd irányítását. Tudom, hogy a világháborús, atomháborús riogatásuk után valahol nevetséges fennakadni azon, hogy a sokadik bőrt is lehúzzák a halálról, ahelyett, hogy örülnének, hogy ilyen teljesítmény mellett is kétharmaddal húzták be a 2022-es választást. De még egyszer: sok tízezer áldozatról beszélünk, akiknek egy részét bizonyíthatóan meg lehetett volna menteni, ha a hatalom csúcsán pöffeszkedő nem akkor is a pillanatot akarta volna megnyerni. Nem tudom elképzelni, hogy mennyire lehet perverz és beteglelkű ez a banda, ha azt a szégyenletes járványkezelést, amit szerintem egészéges ember elfelejteni szeretne, mint valami ünneplésre méltó dolgot, most újra a nyilvánosság arcába tolják.

Persze lenne mit elmondani, amit még sosem mondtak el, pedig már 3 éve is késő lett volna, de érzésem szerint nem erről szól ez a propagandafilm. El kellene számolni azzal, hogy mit tettek, és mi lett a vége, azzal, hogy nem erről volt szó. Vállalni kellene a felelősséget azért, mert szakpolitikai intézkedések helyett kommunikációval, propagandával, politikai akciókkal kezelték a járványt. Miközben üzleteltek és nyerészkedtek a betegség, a halál, a félelem árnyékában úgy, hogy aláásták a bizalmat a tudományban, az egészségügyben, az egészségügyi dolgozókat maguk előtt tolva mocskolták a politikai ellenfeleiket, rázták az öklüket akkor is Brüsszel felé, megalázták az ápolókat, hülyét csináltak az orvosokból, és egy szélsőséges parlamenti párt nőtt ki az oltástagadásból és abból, hogy kiskorúként kezelték a társadalmat. Cserébe egzisztenciákat hagytak tönkremenni, de a lezárásokra hivatkozva a NER-oligarchákat kitömték mindenféle vissza nem térítendő állami támogatásokkal. A magyar egészségügy realitásait figyelmen kívül hagyva, a rendőrminiszter és a fürkésző-portyázó külügyminiszter vezényletével harácsoltak össze sok százmilliós nagyságrendben egy sokszorosan túlárazott horkolásgátló-gépparkot, pedig pontosan tudták, hogy a humánerőforrás, amely ennyi eszközt működtetni tudna, nem áll rendelkezésre. Legalább négyszer, ha nem hatszor, nyolcszor annyi gépet vásároltak fel legalább dupla áron, mint amire a legrosszabb esetben is szükség lett volna, ezek az eszközök ma is viszik a pénzt és porosodnak valami raktárban.

Lenne mit elmondani, amit még sosem mondtak el ezeknek a bűnös közbeszerzéseknek a körülményeiről, arról, hogy kik gazdagodtak rajta, és mi van azokkal a sok száz millió euróról szóló dokumentumokkal, amelyeket sajtóinformációk szerint Szijjártó minisztériuma megsemmisített, konkrétan ledarált (azóta se cáfolta senki). Lenne mit mondani a felelősségről, a közpénzek hűtlen kezeléséről. De talán már az is megtenné, ha legalább nem önmagukat ünnepelnék, hanem egyszerűen csak méltó módon emlékeznének azokra, akiket nem sikerült meggyógyítani. Elég lenne egy visszafogott köszönetnyilvánítás azoknak a szakembereknek, akik nélkül még ennél is több áldozatot szedett volna a gyilkos járvány. Elég lenne egyszer a büdös életben igazat mondani, és nem ízléstelenül rászerepelni a tragédiára.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább