A világot egészségügyi és gazdasági szempontból letaglózó jelenlegi koronavírus járvány már a kitörés első hullámát követően számos sürgető kérdést vetett fel a tudomány különféle szakterületein dolgozó tudósoknak. Az első lényeges kérdés az volt, hogy hol és hogyan keletkezett a pandémia méretű járvány, és hogyan lehet terjedésének gátat vetni. A vírus megjelenésének és felismerésének helye Kína, a vírus kitörésének, terjedésének okára azonban kezdetben mindössze feltételezések voltak. Az európai járványhullám tetőzését röviddel követően – mások mellett – amerikai egyetemek kutatói – különféle vonatkozó szakterületeket lefedő tanulmányban – ismertették a tekintélyes és szakmailag mértékadó Science folyóiratban a koronavírus áttörésének lassan körvonalazódó legvalószínűbb okait. A tanulmány következtetései rámutattak arra, hogy a gyorsan pandémiává terebélyesedett járvány létrejötte oksági kapcsolatban van az ember és természeti környezete közötti kapcsolat változásával.
Az élővilág kutatói előtt ismert, hogy az elmúlt évszázadban évente átlagosan két új vírus került át az állatvilágból az emberre. Jelentős járványtani károkat azonban eddig csak a nagyobb területen elterjedt MERS (közel-keleti légúti szindróma), a SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) és a 2009-es H1N1 (A típusú influenza, „sertésinfluenza”) járványok, majd tíz évvel később a HIV fertőzés elterjedése, és végül a pandémiához vezető koronavírus (Covid-19) okozott. Láthatóan – a HIV kivételével- súlyos légúti fertőzést okozó vírusok már egy ideje ólálkodtak az emberi populáció körül. A légúti megbetegedést okozó járványok mellett azonban az 1998-ban azonosított, súlyos idegrendszeri károsodást okozó Nipah vírus és az ebola kórokozója alig csillapítható, nehezen kézben tartható, de földrajzilag végül lokalizált járványokat okoztak. Kiderült azonban, hogy a kórokozók a fertőzést zoonózis útján, azaz főemlősökről, denevérekről, egyéb vadon élő állatokról vagy azok húsáról terjednek át a humán populációra.
A biológusok, ökológusok és az ökoszisztémát tanulmányozó szakértők ma már teljes mértékben egyetértenek abban, hogy a zoonózis, a vírusok átvitelének frontvonala alapvetően a trópusi erdők szegélye, amelyekből az idők során megállíthatatlanul sokat vett el az erdőírtás. A mezőgazdasági területek ilyen bővítése eredményeként, ha az erdőtakaró 25-30% elvész, az ember megnövekedő valószínűséggel érintkezik a vadon élő állatokkal. A kórokozók átvitelének esélye és mennyisége számos körülménytől is függ persze, azonban a kutatók szerint ha az erőírtás eléri az eredeti terület 50 %-át, akkor az átvitel szinte elkerülhetetlen. A vadászat, útépítés, települések bővülése, háziállat állomány növekedése, az emberi behatolás mélysége egyaránt a kockázat gyors növekedését eredményezi. Intő példa erre például Nyugat-Afrika vagy Malajzia, ahol a denevérek, amelyek számos vírus gazdaállatai, közvetlenül a települések környezetében táplálkoznak és közvetlenül átadják a fertőzést. Szakértők becslése szerint pl. ha Brazíliában évi 10 milliárd dollárral támogatnák az erdővédelmet (kompenzálnák a gazdákat), 40 %-kal csökkenne a vírusok tovagyűrűzésének esélye.
A zoonózis korlátozásának tehát fontos területe a trópusi (és mérsékeltövi) erdőírtás csökkentése, a vadállomány és az emberi környezet közötti közvetlen érintkezés zónájának és lehetőségének korlátozása. Az erdőírtás és a mezőgazdasági terület növelésének hívei gyakran hivatkoznak arra, hogy az emberi populáció erőteljesen növekszik, ezért gondoskodni kell az élelmiszer ellátásról. Valóban, a demográfiai előrejelzések szerint várhatóan a jelenleg 7,8 milliárdos népesség a századfordulóig 11 milliárdra növekszik, és szükségszerűen gondoskodni kell az ennek megfelelő élelmiszermennyiségről. Az érvelés azonban részben hibás, mert már ma is talaj-túlhasználat van. Egy fő élelmiszerszükségletének megtermeléséhez átlagosan 1,8 hektár földterület szükséges. Ezzel szemben már a 2000-es évek elejétől 2,7 hektár/fő volt az átlagos földhasználat, ráadásul a termőföld használatát aligha lehet a népesség növekedésével arányosan tovább növelni. Az agráripar az új területek bevonására vonatkozó érvelésének másik vitatható pontja az, hogy más az élelmiszer megtermelése és más dolog annak elosztása, az élelemhez jutás. Ebben a tekintetben a világ már ma is két, nagyon különböző részre szakadt. A fejlett országok, amelyeket kisebb lakosságszám és fokozatos elöregedés jellemez, a megtermelt javakból ötször-hétszer többel részesednek, mint a világ másik, nagy népességgel rendelkező, ám gazdaságilag kevésbé fejlett része. Nincs megbízható jele annak, hogy a jövő évtizedek során ez a helyzet alapvetően megváltozna. Várhatóan a jelenleg is igazolhatóan pazarló gazdálkodás, és a termőföld potenciájának indokolatlanul erőteljesebb kihasználásából hasznot húzó országok népesége legalábbis nehezen és hosszadalmas folyamat során fog lemondani megszokott választékáról és életminőségéről.
A vírusok kitörésének másik útvonala a vadon élő állatok és vadhúskereskedés lánca. Ezen az úton a legközvetlenebb a vírusok elterjedése, mert részben közvetlen kapcsolat van a helyi élelemellátással. A vadon élő állatok, vagy azok nyershúsa a gyakorlatban nagyrészt exportra kerül. (Az Egyesült Államok az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb importőr ebben az üzletágban, sőt a házi kedvencként tartott importált egzotikus kisállatok terén vitathatatlanul világelső.) Az egészségügyi szűrés és szállítás azonban valójában az egész világon alig, vagy egyáltalán nem kontrollált, és ez vonatkozik a hűtőházi termékek nagy hányadára is. Nagyon kevés ország jelent csak kivételt.
Kínában, amely kulturális tradíció okán is a vadon élő állatok és azok húsának óriási piaca, 15 millió ember dolgozik ebben az iparágban, ami becslés szerint évi 20 milliárd dollár forgalmat bonyolít le (feltehetőleg a kiterjedt illegális kereskedelmet is beleértve.) A „vadgazdálkodásra” és kereskedelemre és ellenőrzésre vonatkozó kínai jogszabályok nem elégségesek, és ráadásul nem is tartják be azok előírásait. (Ez azonban sajnálatos módon a globális kereskedelem főleg távol-keleti térségére is igaz, bár a helyi szabályozás a járvány kezdete óta tagadhatatlanul sok helyen szigorodott.)
Kínai hivatalos források jelenleg is tagadják, hogy a vuhani piac áruin keresztül szabadult el a Covid-19 vírus. Még két héttel ezelőtt is az angol nyelven megjelenő Infectious Disease & Immunity folyóiratban a kínai tudományos akadémia vuhani virológiai intézetének vezetője, Zhao Wei határozottan tagadta, hogy a város piaca lehetett a vírus kitörési pontja. Véleménye szerint vagy importált fagyasztott húsáru csomagolásán érkezhetett a vírus, vagy távol-keleti országok valamelyikéből Kínába csempészett állatok lehettek a hordozók. Megfogalmazása szerint: „Ezek az adatok azt sugallják, hogy vírus eredete sokkal komplikáltabb kérdés, mint az várható volt.” (Nem teljesen valószínűtlen persze az a lehetőség sem, hogy fagyasztott, tengerentúlról származó import sertéshúsban, vagy annak csomagolásán érkezett a vírus, mert arra van bizonyíték, hogy akár húsz napig is virulens marad ilyen módon a kórokozó. Tavaly a járvány kezdetén Kínában Vuhanon kívül máshol is észlelték a fertőzést. Az ilyen azonosított esetekben – kínai kutatók ezév januárjában, szintén a Science folyóiratban közölt adatai szerint – a vuhanitól eltérő volt a vírus genetikai kódja. Igaz, viszont, hogy ezt a tanulmányt is a kínai tudományos akadémia szponzorálta…)
A Science-ben megjelent amerikai tanulmány közgazdász szakértői úgy becsülik, hogy a jövőbeli zoonózis járványok megelőzése évi 22-31 milliárd dollár közvetlen költséget igényelnek (beleértve az esőerdő védelmet, a vadon élő állatok kereskedelmének szigorú ellenőrzését), azonban a teljeskörű, globális megelőzésre legalább 9,5 milliárd dollár ráfordítás szükséges. Az elemzők a közleményben hangsúlyozták, hogy ilyen nagyságrendű összeg is csak kb. 2 %-a lenne a a jelenlegi koronavírusjárvány várható társadalmi költségeinek.
2021.05. 02.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.