NEHAZUGGY

Nem főutca, zsákutca lesz az

Ahogy a NER-kottában meg van írva. A történelem legújabb önjelölt főutcája, az új nyugati mainstream Buddhája és Brahmája tegnap vadhajnalban, még az Anikó asszony által elkészített szendvics elfogyasztása előtt begurult a nem annyira viccesen közrádiónak nevezett állampárti rádió számára fenntartott mikrofonja elé, és megtartotta az ő hagyományos pénteki vallásos eligazító szertartását. Amiről a legnagyobb felelősséggel állíthatom, hogy minden elemében, minden érintett témájában, és valamennyi téma érintésének módjában, teljesen megérdemelten kaphatna helyet bármely szórakoztatóipari egység egész estés előadóművészeti produkciójában. Lehet, hogy az elmúlt ezer évben szellemileg, morálisan és egzisztenciálisan nem sokszor volt ennél mélyebben Mária országa, mint jelenleg, de az uralmon lévő gazdasági érdekcsoport természetéből, hatalommániájából és értéknihilizmusából adódóan szükségszerűnek tűnik, hogy ezzel a nyomorúsággal pont fordítottan arányosan válik a saját mémévé, karikatúrájává az állampárt.

Egyenként és együttvéve is parodisztikus irányt vettek az utóbbi napokban Fidesz arcainak megszólalásai (bár a több rendbeli hazaárulással felérő rákosdubaji NER-biznisz minden, csak nem parodisztikus), és hát úgy illik, hogy a fővezér járjon élen a jó példával, és ő ezen a héten becsületesen ki is maxolta a paródiát. Úgyhogy mielőtt rátérnék a lényegre, a fenti állításomat alátámasztandó, egyetlen példán keresztül szeretném szemléltetni, hogy mennyire súlyos a helyzet, és hogy van azért abban bőven veszély, ha egy 15 éve mindenkit semmibe vevő, megvetően kigúnyoló, lesajnáló, rágalmazó és nagyon konkrétan eltaposó erős ember egy ponton már nem dühöt, elkeseredést és a tehetetlenség bénító érzését váltja ki az általa hülyére vett populációból, hanem kiröhögik őfelségét. Ahogy én is tettem tegnap reggel, amikor hosszú idő után még csak a megbotránkozás közelébe sem kerültem attól, amit hallok. Idézek:

Az is haszna Trump elnök úr győzelmének – aki ugye másképp beszél, mint a nemzetközi politikában szoktak -, hogy végre ki lehet mondani, hogy miről szól a csata meg a küzdelem. Ugye a liberális brüsszeli blabla nyelvileg is sikamlóssá teszi a politikai küzdelmet… jogállamiság, mindenfajta dolgokat mondanak, amit normális ember nem tud elhelyezni, amikor meg akarja érteni, mármint a saját univerzumában, a saját fejében, hogy pontosan miről is szól a politikai küzdelem. Miután az elnök visszajött Amerikában, most világos. A mi szempontunkból a küzdelem arról szól – ez a csata neve -, hogy Brüsszelből a nyakunkra ültetett bábkormány van Magyarországon, vagy nemzeti kormány. (…) Minden erről szólt eddig is, csak nem lehetett ezt ilyen jól megfogalmazni. De mostantól ez egyszerűvé vált. 

Csodálatos. Tehát Európa erős embere, aki annyira fajsúlyos politikai tényező, hogy a lábainál hevernek a világ nagyhatalmainak vezetői, aki a Peking-Moszkva-Mar-a-Lago tengelyen hat dimenzióban formálja az új világrendet a konnektivitással és a szuverenitással az ajakán, akinek tizenöt éve senki nem mondhatja meg, hogy merre van az előre, hogy mennyit lophat és mi a nemzeti érdek, tegnap bevallotta, hogy ő bizony Trump második eljövetelére várt, hogy meg tudja fogalmazni a hosszú éve kultivált harci őrjöngése kvintesszenciáját. Vagyis Trump nélkül egyszerűen nem jöttek a szájára a szavak, ha Trump eltaknyolt volna a választáson, a mai napig nem tudná ilyen folyékonyan belehazudni a kamerába, hogy brüsszeli bábkormány. Vagyis tehát akire magyar választópolgárok szavaznak egy választáson, és ennélfogva esetleg kormányt alakíthat, azt a kormányt Orbán Viktor fogalmai szerint bábkormánynak hívják. Ez akkor azt jelenti, hogy az Orbán-kormány Moszkva bábkormánya azért, mert Orbán Viktor és hatalomgyára a Kreml propagandáját szavalja évek óta, és Vlagyimir Putyin érdekeit képviseli a brüsszeli kávéautomaták tövében?

De hagyjuk ezt. Szóval most, hogy visszajött Trump, elmúlt a lányos zavar, szavakká formálódnak a betűk, és Európa legkorruptabb autokratájának kitisztult a látása, így – minő megkönnyebbülés – már beszélhet mindenről, amiről eddig nem beszélhetett, hiszen nem ő volt a főutca, a főáram és a mainstream (valóban én is legfeljebb negyvenszer olvastam hetente, nem többször, hogy Brüsszel Péter fel és alá), minden csodálatos. Már ha eltekintünk attól, hogy Trump elnök úrról egyelőre nem süt az a kifejezett békepártiság és orosz szankcióellenesség, amibe mi itt beleroppanunk Felcsúton. Nem elég, hogy a 24 órából alsó hangon 100 nap lett ami az ukrajnai békét illeti, de a populista pénzember elég látványosan megalázta a keddi beiktatásával egyidőben az Oroszország elleni szankciók ellen ágáló és Brüsszelt vétóval fenyegető állítólagos lecsóhaverját, midőn harcias hangnemben helyezett kilátásba mindenféle szankciókat, ha Vlagyimir nem fejezi be a nevetséges háborúját. És bár a csütörtöki kormányinfón a mindennel párhuzamos Gulyás Gergely még egyszer nekifutott a vétófenyegetésnek az orosz szankciók ügyében, Szijjártó a magyar szuverenitás nagyobb dicsőségére a biztonság kedvéért azért még belengette, hogy megkérdezi az USA-tól, hogy mit kell most tenniük, és azzal a lendülettel az orosz energiaügyi minisztert is felhívta. A lényeg ettől még változatlan: ha Putyin nem hajlandó elfogadni a békejavaslatát, ha nem akar békét kötni, akkor Trump olyan szankciókat akaszt a nyakába, hogy belenyomorodik. Mert Orbán minden ellenkező hazugságával szemben, az orosz gazdaság válságban van, és ez már Putyin köreit is zavarja.

Azt nem tudom, hogy a Politico értesülése helyes-e azzal kapcsolatban, hogy Orbánt meglepte Trump szankciókkal való fenyegetőzése, de erre is érvényes a közhely: ha igen, az nagy baj, ha nem, az legalább akkora. Merthogy sokan elég egyértelműen felvázolták jó előre: abban a pillanatban, hogy Trump trónra lép, jó eséllyel minden megváltozik. Abban az értelemben is, hogy bármilyen szívességeket tett neki a kampányban az ő hódolója és képzelt barátja, az a múlt. Tök más a súlycsoport, a játszótér, az érdekek. Ahol Trump játszik, ott Orbán nem tényező, Magyarország nem tényező. Se katonai, se politikai, se gazdasági értelemben nincs abban a helyzetben, nemhogy nyomást, befolyást gyakoroljon Trumpra, de hogy legalább valamelyest partnerként kezelje. Nemhogy nincs kivételezett pozíciója Trumpnál, de a prioritási várólistájára sem biztos, hogy ráfér. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a konnektivitás és a gazdasági semlegesség, a legyen béke és az aranykorszak mantrázása, a belpolitikai kudarcok megúszását célzó propagandanarratíva kiizzadása közben a modernkori politikatörténet Machiavelli-imitátorának, a hírhedt látnoknak és zseninek elkerülte valami a figyelmét: hogy Trump eléggé kiszámíthatatlan, és még az is lehet, hogy úgy fogja elhozni a békét Ukrajnában, hogy közben Putyint kissé beletapossa a földbe. Mert ez az egyetlen életszerű kifutása a sztorinak. Különösen egy olyan ember szemszögéből, aki az Egyesült Államok naggyá tételét ígéri. Trump egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy gyengének tűnjön. Sem a szavazói előtt, sem pedig a világ kisebb és nagyobb hatalmai előtt. Ráadásul a politikában nincs barátság, a politikában érdek van. Ebben az összefüggésben pedig az amerikai érdek az első, aztán esetleg lehet barátkozni, vagy úgy lehet tenni, mintha barátkoznánk.

Nekem az az érzésem, hogy a történelem főutcája valójában zsákutca lesz, az önjelölt világpolitikai tényező ismét, nem először gondolt többet magáról, mint amennyi az ő valódi súlya és jelentősége. Úgyhogy marad a szómágia és az egyre parodisztikusabb magyarázatok arról, hogy az amerikai szankció jó, az uniós szankció rossz Oroszország ellen, és mi valójában mindig is azt akartuk, amit Donald Trump akart. Aki nélkül azt sem tudnánk megfogalmazni, hogy miért harcolunk 15 éve reggeltől estig. Közben meg a helyzet az, hogy a zsenilátnokot nem először hugyozza szembe a valóság és azok, akiknek a barátjaként és egyenrangú partnereként igyekszik feltüntetni magát a hívei előtt. Biztosan sokan emlékeznek rá, hogy bánt el vele Erdogan barátja a svéd NATO-csatlakozás ügyében, vagy hogyan derült ki a hét gyermekes keresztény családanyáról, Ursula von der Leyenről, hogy Soros után ő a második legnagyobb patás ördög, a háborúpárti Meloniról már nem is szólva, akinek az országa pár napja már a tizedik fegyverszállítmányt küldte Ukrajnának, hogy legyen béke.

Lehet, hogy őfelségének sem ártana kihúzni a fejét a buborékából, és a fóbiák helyett, az állandó harcolás helyett odafigyelni a kritikákra, a figyelmeztetésekre. Hogy miután őrjöngve kiabáltuk, hogy mi nem táncolunk úgy, ahogy Brüsszel fütyül, de úgy ugráltunk, ahogy Hszi és Putyin fütyült, és alig vártuk, hogy Trump fújja a passzátszelet nyugatról, ne az legyen, hogy a fene nagy semlegességben arcra essünk az egy seggel megült összes lóról. Simán lehet, hogy nem főutca lesz ez, hanem zsákutca, és nem szuverenitás, hanem alacsony presztízsű politikai prostitúció. Kínai hitelből, moszkvai zsarolás mellett, Trump mellett egérként dübörögve, hogy mi vagyunk a többség, és Amerika már a mi kottánk szerint működik. Hát elég röhejes. És még egy hét se telt el a trumpizmusból.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább