Mariann Edgar Budde, a washingtoni episzkopális egyházmegye püspöke beszédében – amelyen Donald Trump és alelnöke JD Vance is részt vett – kifejtette, vagy talán inkább arra kérte az elnököt, hogy legyen kegyes a menekültekkel és az LMBT emberekkel szemben. A püspök szerint ezek az emberek is ugyanolyanok, mint bárki más, ezért nem kellene megkülönböztetni őket. Ezt Trump nem vette jó néven és arról beszélt, hogy a püspök szégyellheti magát. Volt olyan szenátor, aki rögtön arról beszélt, hogy a püspököt is az országból deportálni kívántak listájára kellene tenni. Mióta Donald Trump újra elnöki hatalmat kapott, sokan megrettentek attól, hogy a korábbi ígéreteit be fogja váltani, mivel első elnöksége alatt nem volt akkora kontrollja az ország felett, mint most van azzal, hogy lényegében mindenhol a republikánusok kerültek többségbe, tehát könnyen lehet, hogy innentől kezdve bármilyen vágyálma is legyen Trumpnak, az törvényi erőre fog emelkedni.
Trump szépen ki fogja léptetni az Egyesült Államokat a WHO-ból és ki tudja, hogy mi lesz a NATO sorsa. Trump tényleg kíméletlennek tűnik sok értelemben, ami ellen fel kívánta emelni a szavát Budde, aki úgy érezhette, hogy ha már a templomban tart misét, akkor elmondhatja, hogy ő mit gondolna keresztényinek. Mert hát Jézus nem azt hirdette – a leírt történetek alapján -, hogy bújjanak el a melegek, takarodjanak haza a menekültek, és egyébként is maga Jézus elviekben a mások szeretetére szólított fel – legyenek akár melegek, akár menekültek -, mivel az ember alapvetően jó. Vannak persze rossz emberek, vannak terroristák és erőszakos menekültek is, de hát ugyanez igaz a „bennszülött” amerikaikra is, akik között vannak nagyszerű emberek és teljesen elmebetegek is, akik gond nélkül lemészárolnak akár több tucat embert is, mert nem értenek velük egyet.
Budde – véleményem szerint – az egyház egyik valóban józan hangjává vált, ami miatt gyorsan kapott is az arcára. Persze az nem titok, hogy a püspök nem szívleli Trumpot és jobban szeretné, ha nem ez az ember lenne az ország vezetője, de hát egy demokratikus választáson, egy igen gyenge vetélytárssal szemben győzelmet aratott. Az ember akár kedveli Trumpot, akár nem, azt kénytelen elfogadni, hogy ő nyerte meg a 2025-ös amerikai elnökválasztást. Ellenben a négy évvel korábbi picsogással – a Kapitólium ostroma annak lett az eredménye, az ami miatt elítélteket egyébiránt Donald Trump gyorsan elnöki kegyelemben is részesítette -, a demokratikus oldal nem akar új választásokat és nem beszél arról, hogy elcsalta a választásokat Trump. A Kapitóliumot sem ostromolta meg senki és nem akarták felakasztani egyik politikust sem. Nem örülnek persze sokan Trump elnökségének, de az igazság az, hogy nagy többséggel ő nyert a választáson, amit el kell fogadni.
De csak azért, mert ő került a Fehér Házba, még nem szabad megfeledkezni a józan észről és nem szabad úgy tenni, mintha minden, amit ezek mondanak, teljesen rendjén lenne. Az Egyesült Államokban ugyanis az ellenzék egy létező dolog, és még ha ma már meg is van kötve a kezük, azért akadnak olyanok, akik képesek megmutatni az amerikai szavazóknak, hogy egyes döntések teljességgel elfogadhatatlanok. Budde is egy ilyen józannak tűnő személy, akit vélhetően igen gyorsan el fognak majd takarítani a pozíciójából – mert mint tudjuk még Orbántól, ők senkit nem fognak elhallgattatni ugye -, de felnyithatta egyesek szemét. Mert az illegális bevándorlók nagyon nagy többsége adófizető, és már akár évtizedek óta az USA területén él, és mást sem szeretne, mint békében élni. Nekem is van olyan ismerősöm az Egyesült Államokban, aki ugyan már amerikai állampolgár – születés jogán – de szülei elég régóta illegális menekültek. Ugyan évtizedek óta dolgoznak és adóznak, de könnyen lehet, hogy deportálni fogják őket úgy, hogy egy olyan országban kötnek majd ki, amelyről olyan sok fogalmuk már nincs.
A melegekkel szembeni fellépés pedig egy olyan téma, amelyről beszélni sem nagyon kellene, hiszen csak azért, mert valaki esetlegesen a saját neméhez vonzódik, még nem lesz más ember. Nem lesz jobb, vagy rosszabb. Nem lesz ügyetlenebb szobafestő, eladó, vagy politikus. Az ember szexuális hovatartozása mindenkinek a saját magánügye, ami miatt senkit sem lenne szabad elítélni. Hogy ez Trump hatalomra kerülésével meg fog-e változni, az vélhetően hamarosan kiderül. Mindenesetre bármi is legyen a sorsa Buddénak, én csak gratulálni tudok annak, hogy mindezeket el merte mondani az amerikai elnök és az alelnök társaságában. Ha valamihez, hát ehhez bátorság kellett.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.