December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Szolgálják és védik ezt az embertelen rendszert

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tehát ott tart a krákogó bacilusgazda, hogy nem boldog karácsonyt kíván, hanem karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét. Olyan vicces fiú ez, nem? Nem. Konkrétan kihagyta a világmegváltó ötletéből az egyik érintett felet, történetesen azt, amelyiket három éve megtámadták egy különleges katonai műveletnek becézett rablóhadjárat keretében. Amely elvileg 3 nap alatt lezajlott volna, ehhez képest azóta is tart. Pont olyan, mint Orbán ígéretei, amelyek soha nem szoktak teljesülni. Illetve a feledés homályába vesznek, mert senki nem tud rajtuk utólag számon kérni semmit. Konzekvens brigád. Mondhatnám, becstelen brigantik, de ez a név már foglalt. Így szimplán csak szarháziaknak nevezném őket, egytől egyig.

Lezajlott az év utolsó uniós csúcstalálkozója Brüsszelben, amelynek az első részén jelen lévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki azt állította, hogy nem volt szó Orbán tűzszüneti ötletéről, amiről a médiából értesültek. Az áldozat ország vezetője szerint a magyar miniszterelnöknek tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását, mert ha nem tudják, mi történik a tűzszünet után, azzal befagyasztják a háborút.

Az Európai Tanács egyhangúlag, vagyis Orbán Viktor egyetértésével elfogadott következtetései szerint az EU egy igazságos, átfogó és tartós békén dolgozik az ukránok békeformulája alapján. Továbbra is a megingathatatlan támogatásukról biztosították Ukrajnát katonailag, politikailag, pénzügyileg és diplomáciailag, amíg szükséges. Ismét kimondták, hogy Oroszország nem győzhet. Az egyhangúlag kiadott végközvetkeztetések néhány pontját iderakom a Telex cikke alapján, ezek teszik érthetővé Orbán moszkvai kavarásának gyalázatosságát, és az undorító kettősjátékot, amit játszik: 

  • felszólítottak, hogy sürgősen fokozni kell az erőfeszítéseket fegyverek – különösen légvédelmi eszközök, lőszer és rakéták – szállítására;
  • üdvözölték a G7-ek orosz vagyont felhasználó, 45 milliárd eurós hitelének gyors elfogadását, aminek az uniós részét a tagállamok magyar elnökséggel, magyar tartózkodással, az európai parlamenti képviselők pedig fideszes ellenzéssel szavazták meg;
  • elítélték az orosz támadásokat az ukrán energiarendszer és polgári célpontok ellen, amivel fegyverként használnák a tél beálltát;
  • üdvözölték a legújabb szankciós csomagot is, amit a tagállamok magyar elnökséggel véglegesítettek, és – ahogy az előző 14 alkalommal is – egyhangúlag fogadtak el.
  • egyhangúlag mondták ki, hogy „az Európai Unió kész, hogy fokozza a nyomást Oroszországon, beleértve a további szankciókat”;
  • újra leszögezték, hogy az orosz vagyont addig le kell foglalni, amíg a háború tart, és Oroszország nem kompenzálta Ukrajnát a károkért.

Nem tudom, van-e gusztustalanabb politikai haszonszerzésre irányuló fekáliakeverés annál, mint amit Júdás csinál. Ő beszél emberéletekről, karácsonyról, keresztényi szeretetről, a háborúban lenyomorodó katonákról, aki például úgy vesztette el 40 ezer honfitársunkat a világjárvány idején, hogy azt harsogta mindenhol, hogy mindenkit meg fogunk gyógyítani. Aki a világjárvány kellős közepén az adófizetők pénzét egész egyszerűen ellopta és bevásárolt olyan használhatatlan kínai horkolásgátló gépekből, amelyek a mai napig ott rohadnak valami raktárban, amit szintén a mi pénzünkön bérel a tévedhetetlen kleptokrata. Ez a grimaszokat vágó, saját maga hatása alá kerülő despota, aki most megmentőként, békenagykövetként akar tetszelegni a világpolitika színpadán, miközben lépten-nyomon lelepleződik a hazudozása. Mint a mostani is, hogy ő mindkét féllel egyeztetett. Éppen a moszkvai főnöke leplezte le tegnap, hogy egy színházi műsor, amit művel: 

„Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtöki, moszkvai, négy és fél órán át tartó évértékelő sajtótájékoztatóján. 

Ami a rövid távú tűzszüneteket illeti, ezzel a javaslattal fordult hozzám Magyarország miniszterelnöke, Orbán úr. Azt hiszem, Viktor nem fog rám haragudni azért, ha a beszélgetésünk egy részét nyilvánosságra hozom. Azt mondja: »Mibe kerül ez Önnek? Egy napra, két napra karácsonyi fegyverszünetet kihirdetni. Az ellenség ezalatt a két-három nap alatt semmit sem fog tudni csinálni« – mondta Putyin. Az orosz elnök elmondta, hogy nem utasította el a javaslatot, és indítványozta, hogy kérdeztessék meg a másik fél is, ám az mindezt kategorikusan elvetette.”

Milyen rendes, nem? Az egyetlen, akinek szívügye a béke, bazmg, hogy legalább karácsonykor ne lőjenek. Na, Vlagyimir, ne lőjetek két napig, hadd pihenjenek a köcsög ELLENSÉG, addig ti is tudtok vodkázni egy kicsit, na? Mit szólsz? És én milyen jól jönnék ki abból, hogy ezt elértem! Légyszi, tedd már meg értem! Undorító, hitvány alak. Hol érdekli ezt, hogy ki, mikor, hogyan hal meg a fronton? Azt sem tudja, mi az. Amikor az összes V4-es vezető golyóálló mellényben vonatozott Kijevbe és találkozott a megtámadott ország miniszterelnökével, ez lapított valahol. Gyáva, haszonleső, hitvány senki. 

És miközben ez békepáváskodik, kavarja a szart, hazudozik és fényezi magát, itthon az útonállói akadályozzák Magyar Pétert abban, hogy átadja az állami gondozott gyerekeknek a karácsonyi ajándékokat, amelyeket önkéntesek, magyar emberek gyűjtöttek össze nekik. A Tisza Párt elnöke péntek délelőtt az óbudai Szilágyi Erzsébet gyerekotthon előtt kezdett. A bejáratnál Fülöp Attila a rendőrminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára fogadta, és nem engedte be az otthonba. Az államtitkár és Magyar között heves szóváltás alakult ki, a Tisza Párt elnöke többek között arra kérte az államtitkárt, hogy ha már nem engedi be a gyerekotthonba, ellenőrizze le ő, hogy van-e vécépapír és fertőtlenítőszer és vécépapír a vécében. 

Ugyanazt a műsort csinálták, mint Pécsett, csak most Menczert nem vezényelték ki, helyette ez a Fülöp nevű beszélt mellé, aki múltkor Menczer miatt nem jutott szóhoz. Nyilván van mit takargatni, ha inkább vállalják ezt az undorító cirkuszt ahelyett, hogy megengednék Magyarnak, hogy átadja az ajándékokat. Nehogy egy kicsivel jobban érezzék magukat azok a gyerekek. Mondjuk azok az alkalmazottak is elszégyellhetik magukat, akik ehhez asszisztálnak és végrehajtják a központi parancsot. Én biztos szembeszegülnék, és elmondanám a valóságot, vagy legalábbis minden erőmmel segíteném az erőfeszítéseit azoknak, akik tenni akarnak azokért, akiknek már így is hendikeppel indul az életük. Vagy azért, mert árvák, vagy azért, mert olyan helyről kerültek az intézménybe, ahol embertelen körülmények vannak. Már meg sem próbálok finomkodni: nyugodtan elmehetnek a picsába. Ha van mit takargatni, akkor azért, ha nincs, akkor meg nem tudom, miért kell cinkosává válni ennek az elnyomó rezsimnek.

Én biztosan nem akarnék olyan helyen dolgozni, ahol megfélemlítenek, vagy rám kényszerítenek olyasmit, amit egyáltalán nem nekem kell megmagyaráznom. Rossz volt nézni, amit Fülöp államtitkár Fóton előadott. Hogy ezek a szervilis nyomorultak hogyan védik és szolgálják ezt az embertelen rendszert. Amikor ennyi Legóval, mindenféle ajándékkal megjelenik valaki, és csak azért nem engedik be, mert ellenzéki, mert ellenség… egyszerűen felfoghatatlan. A nagy keresztények, akiknek a gyermek vörös vonal. Ember, most jövök a templomból? Ember! Te sosem voltál ember. Ha én lennék az igazgató, még örömtáncot is lejtettem volna, és akkora karácsonyi bulit szerveztem volna a gyerekeknek mint az állat. Aztán rúgjanak ki! Ha ezért valakit kirúgnak Magyarországon, ott tényleg meg lehet baszni az egészet. 

Ceterum censeo: az orbáni rendszer bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.